© Peugeot

Az importőrrel a 307-es egyhatos, lomha, de takarékos dízelváltozatát beszéltük meg, ezért csodálkoztam, mikor egy ezüstszínű, hatalmas kerekeken álló, diszkrét, szexi szárnnyal felszerelt háromajtóst nyitott ki a kezembe adott kulcs. Látom, bőr a belseje, pont olyan, mint a korábban meghajtott 307CC. Gondoltam, biztos parádés a dízel felszereltsége. Észrevettem a bal első sárvédőn díszelgő piros 180-as feliratot, gondoltam, valami különleges széria lehet. Még akkor sem kapcsoltam, amikor láttam, hogy nyolcezerig van skálázva a fordulatszámmérő. Gondoltam spóroltak, mindegyikbe ezt rakják. Aztán beindítottam a motort, picit ráléptem a gázpedálra és elsápadtam. Ez bizony nem dízel. Kapom elő a forgalmit, 130 kW, azaz 180 lóerő, kétezres, benzines Féline csúcsverzió. Nem estem kétségbe, s bár nem az alkalomhoz illően öltöztem, vallatóra vettem a Peugeot kis tigrisét.

© hvg.hu

A meglepetések sora nem ért itt véget, az ötödik másodpercben az ülésemelő kar egyszerűen a kezemben maradt. Szerencsére csak a csavarok adták meg magukat. Miután visszaszereltem sikerült beállítanom a sportos bőrfotelt, és indulhatott a féktelen száguldás, azaz, csak hatott, mert ez az autó elsőre nem repített, már azt hittem, nem megy valamelyik henger. Teltek az órák, és rá kellett érezni a Féline ízére, nehezen nyílt meg a kicsike. A türelem felejthetetlen élményeket teremtett. Az autó - Hofi szavaival élve -, utógyújtásos, akkor kapcsol rá, amikor azt hinnénk, elfogyott a szufla, na olyakor felbődül a gyönyörűen hangolt sportkipufogó, és olyan erővel ránt magával az autó, hogy azt elmesélni nem érdemes.

Esztétikai élmény, silány összeszerelés

© hvg.hu

A belső bordó bőr és alumínium díszítések egyvelege, fantasztikusan néz ki, de ez kívülről is igaz. Gondosan, érzéssel megtervezett autó, csak sajnos az összerakás minősége elmarad a várakozásoktól és az autó árától. A csúcsverzióban természetes a hatlemezes cd-tár, a sportos kormány, az alumínium pedálok, a tolatóradar, az ülésfűtés. A könyöktámasz helyén van egy kisebb tároló, két feles palackot el tudunk helyezni a kézifék kar mellett, az ajtózsebekben elfér még kettő. A kesztyűtartó méretes és hűthető. Az első ülések alatt tároló fiókot találunk. A csomagtartó nem túl nagy – három-négy utazótáska azért befér -, de az ülések előredöntésével növelhetjük a térfogatot. Hátul szűkös a hely, maximum két felnőtt fér el nem túl kényelmesen, ráadásul a hátsó könyöktámasz egy az egyben megadta magát és leszakadt.

Ami bőr, vagy bőrutánzat, az nagyon rendben van, viszont, ami műanyag, az nagyon silány. Ne felejtsük, ez a csúcsváltozat. Kívülről csak a 17 hüvelykes felniken feszülő Pirelli PZero Rosso 205/50 R17 gumik, a már említett aprócska felirat, a vaskos kipufogó és a pici hátsó szárny jelzik, nem hétköznapi Peugeot húzott el mellettünk.

© hvg.hu

Picik a visszapillantó tükrök, a hátralátás nagyon korlátozott, szerencsére a parkolássegítő hanggal figyelmeztet tolatáskor. Az ülés mélységének és sportosságának, valamint az autó meredeken lejtő orrának köszönhetően, csak a szűzmáriában bízhatunk, amikor előre araszolunk, ugyanis az autó orrából semmit sem látunk. Szerencsére hamar megszoktam kompakt méreteit. A kilátást a nagyon lelógó középső visszapillantó is zavarja. Az ablaktörlő franciásan hisztériás. Ha egy kis koszt vél felfedezni az automatika, akkor képes nem abbahagyni, ráadásul a leggyorsabb fokozaton csinálta, úgyhogy kikapcsoltam, inkább manuálisan töröltem.

A váltó pont nem sportos, nem feszes, hanem imbolygó mozgással kissé hosszú úton kapcsolja a sebességfokozatokat. Ezekből csak öt van, a hatodik fokozat még elkelt volna. A fékpedál és a kormány egy kicsit nyöszörög. Az utóbbi fogása jó, de az autóhoz képest kissé nagynak tűnk. A hatalmas első ajtók szégyenletes módon zörögnek becsukáskor és kinyitáskor is, a kísérő hang felér egy szentségtöréssel. Az úthibákat az autó fenekén lehet érezni, a futómű nem sportos, de nem is lágy, inkább komfortos hangolású, ez is az autó kétlakiságát hivatott bizonyítani.

A fék határozott, harapós, kemény, kétséget nem hagy afelől, hogy biztonságosan meg fog állni. 5000-es fordulatszám fölött elkezdődik a koncert, élvezetes hallgatni, ahogy a szívómotor belehergeli magát. Ilyenkor szereti meg az ember, és ettől kezdve elnéző lesz bosszantó hibáival szemben.

© hvg.hu

Nem lehet kilőni vele, nem gyorsulási bajnoknak tervezték, hanem arra, hogy mindig, minden körülmények között legyen benne tartalék. Ez a Féline vezetőjét büszkeséggel és biztonságérzettel tölti fel, ha egyszer megindul, feltartóztathatatlanul lenyomja minden vetélytársát, hangját meghallva, menekül minden halandó. Hétezres fordulatszám fölött szereti a pörgést, ám az ember inkább 3-4 ezres fordulaton szeret autózni. Nem városi sportoló, itt ugyanis annyira kell nyomni neki, hogy az már fáj, ráadásul sokba kerül. De ha kiszabadul, a sövényen túl ő a király, vagy a királynő – ahogy tetszik.

El kell menni vele a végletekig, itt nincs mese, nyomni kell a gázt, szinte könyörög a benzinért. Sima autózáshoz értelmetlen. De ha az ember érez magában egy kis pislákoló életkedvet ebben a szürke világban, és szeretné kiélni vágyait, legalábbis, ami a vezetést illeti, akkor bátran szálljon be a volán mögé. Borsódzik az ember háta vezetés közben. Egy-egy komolyabb hajtás után, kiszálláskor érezni a vas szagát, nyomot hagy. Egyre jobban megkedveltem, és ugyanaz az érzés maradt meg bennem, mind a CC-teszt után, hogy minden hibája ellenére el tudnám képzelni hosszú távon vele az életem.

© Peugeot

A kilométerórát 240-ig skálázták, végsebessége 220 kilométer/óra, én 180-190-nél nem mertem többet menni vele, ugyanis meghazudtolja a tér-idő törvényeit, a párhuzamosok hirtelen összeérnek az út végén, szinte vízióvá alakul a száguldás. Csak erős idegzetűek próbálják ki végsebességét, még az is lehet, hogy a gyári adatnál többet is tud. A kanyarokat szereti, a hatvanas táblával jelölt kanyart 90-nel magától értetődő bevenni. A 180 ló annyira nem is volt szomjas, vegyes használatban a 400 kilométeres tesztút során beérte 9,5 liter benzinnel.

Ha cégautóként kellene meghatároznunk, akkor egy sietős üzletasszony alá képzelném el, aki idegesen rohangál egyik ügyfelétől, vagy boltjától a másikig és közben a cédé mellett szeretné hallani mérges kocsija üvöltését, süvöltését.