szerző:

A bajorok is kijöttek a Las Vegas-i CES-re szánt újdonságukkal, amivel egy nagyon fontos újítást is bemutattak.

Bár az utóbbi időben egyre komolyabb változásokon mennek át az autók – elég csak az elektromos hajtásláncokra gondolni –, van valami, ami még a legmodernebb kocsikon is ugyanúgy megtalálható, mint a hagyományos változatoknál. A visszapillantó tükrök továbbra is szerves részét képezik az autónak, a jövőben viszont valószínűleg ezektől is elbúcsúzhatunk. Sőt, a BMW már meg is tette – számolt be róla az Autoblog.

©

A hagyományos oldalsó (és a középső) visszapillantók helye továbbra is megvan, sőt még a kialakítás is stimmel, a foglalatba azonban nem tükröt, hanem nagy felbontású, széles látószögű kamerát szereltek a bajorok. Hasonlóval már kacérkodott az Audi is a Le Mans-ra szánt versenyautójában, sőt a Tesla is kamerákban gondolkodott.

A kamerák képe egy középre szerelt kijelzőn jelenik meg. A kameratest utastér felőli oldalába sárga LED-eket építettek, ami jelez, ha a holt térben van valami, a külső felére pedig az irányjelző lámpa került.

©

A BMW korábban az autó karosszériájába rejtett kamerákban gondolkodott, de ez a megoldás is azt mutatja, jó választás volt a "hagyományos" formánál maradni.

©

Néhány kérdés persze felmerül a fejlesztéssel kapcsolatban: egyrészt mennyivel lesz drágább a szerelés, ha valaki szándékosan letöri a "tükröt", valamint nem teszi-e az autó külterébe szerelt drága eszköz kifejezetten célponttá az autót.

©

További friss autós hírekért lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.