szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Ez lesz majd a belépőszint a Model S-hez. Azért előre szólunk: annyira még mindig nem olcsó.

Miközben Elon Muskék gőzerővel dolgoznak azon, hogy 2017 végére az első megrendelők valóban megkapják az eddigi legolcsóbb Teslát, a Model 3-at, a cég két új autót is bemutatott. Egész pontosan a Model S-ből készítettek még két változatot, kisebb akkumulátorral, ami természetesen olcsóbb gépeket is jelent. Ha úgy tetszik: ez lesz a Model S belépőszintje.

A Model S 60 és az S 60D ára 66 ezer, valamint 71 ezer dollárnál, vagyis nagyjából 18 és 19,5 millió forint között mozognak majd. Előbbi hátsókerék-meghajtást kapott, a végsebessége 208 km/h-ra körül alakul, a 0-100 km/h-s tempót pedig 5,5 másodperc alatt tudja teljesíteni. A Tesla információi szerint egyetlen feltöltéssel 310 km-t tud megtenni.

Tesla

Az S 60D összkerékmeghajtással bír, nagyjából 350 km-t tud megtenni egy feltöltéssel, a 0-100 km/h-s sprintet pedig 5,2 másodperc alatt vágja ki. Mindkét modellt felszerelik a Tesla robotpilótájával, a tulajdonosoknak viszont külön kell fizetniük, ha szeretnék használni a szolgáltatást.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!