#álmatlanság

Az álom az „éjszakai terápia” – miért vagyunk időzített bombák, ha csak egyszer is rosszul alszunk?

„Az alváshiányra az alvás a legjobb megoldás” – bölcs tanács, de meglehetősen frusztráló azoknak, akiknek nehezek az éjszakáik, és még keményebbek a reggeleik. De miért borítja fel az érzelmi egyensúlyunkat az álmatlanság a tudomány szerint, és főként mit tehetünk azért, hogy ne kelljen ezzel együtt élnünk? Tomacsek Vivien pszichológus, alvásszakértő segített eligazodni a témában.









Nehezen tud elaludni? Akkor ezt sose tegye

Sokan szenvednek manapság attól, hogy problémáik vannak az alvással, és ez sajnos a kialvatlanságon túl különféle egészségügyi problémákhoz is vezethet. Általános megoldás sajnos nincsen, azonban érdemes megfogadniuk a rosszul alvóknak amerikai pszichológusok tanácsát, hogy mi az, amit mindenképpen kerüljenek el ilyen esetben.





Felgyógyultak a Covidból, helyette jött a szorongás és az álmatlanság

Egyre több egykori koronavírus-fertőzött számol be neurológiai tünetekről hónapokkal azután is, hogy gyógyultnak nyilvánították. Nemzetközi kutatások szerint a jelenség a fertőzöttek harmadát is érintheti, sokan vannak, akik fél évvel a betegség után sem tudnak visszatérni normális életükhöz. A jelenséget a magyarországi poszt-Covid-ambulanciákon is észlelik.





5 tény az alvásról: Tippeket adunk, hogy elkerülje az álmatlanságot!

Ki ne esett volna már legalább egyszer abba a hibába, hogy egy stresszesebb, hajtósabb időszakban az alváson és a pihenésen próbált spórolni a munka javára? Már csak azért is érdemes más stratégiát választani, mert a legcsekélyebb alváshiány is jelentősen rontja a hatékony munkavégzéshez szükséges képességeket.




6 tuti tipp a jó alváshoz az 1600-as évekből

Hogyan kezelték elődeink az kevés alvást és az esetleges inszomniát? A ma is érthető és alkalmazható praktikák mellett előkerült néhány igen meglepő javallat is. Mutatunk modern, némiképp tudományosabban hangzó tanácsokat is.