VIDEÓK
Több tíz millió forint adóhiányt okoztak az államnak egy bábolnai székhelyű volt termelőszövetkezet ingatlanjainak értékesítésénél az eladók és a vevők a jogszabályok kijátszásával. A Nemzeti Adó-és Vámhivatal (NAV) 155 millió forint értékű vagyont vont el az ügy gyanúsítottjaitól a napokban - tájékoztatott a NAV Közép-dunántúli Regionális Bűnügyi Igazgatóságának sajtóreferense.
MTI
2012. április 20., péntek, 11:02
A Fővárosi Ítélőtábla jogerős ítélete szerint Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos 2009-ben és 2010-ben, egy-egy sajtótájékoztatón tett állításaival, a Fidesz pedig az ezekről szóló, a honlapján megjelentetett közleményeiben megsértette Horváth Klára (MSZP) bábolnai polgármester jó hírnév védelméhez fűződő személyiségi jogait. A döntésről a településvezető tájékoztatta hétfőn az MTI-t.
MTI
2012. január 23., hétfő, 13:27
Bábolna polgármestere pert nyert Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos ellen egy 2009-es feljelentés kapcsán.
hvg.hu
2011. november 25., péntek, 20:14
Bábolnán építi fel új telephelyét egy főként sertéstartási technológiák tervezésével, értékesítésével és telepítésével foglalkozó cég; a társaság a közel 200 millió forintos beruházáshoz 76 millió forint pályázati támogatást nyert el - tájékoztatott kedden a vállalkozás ügyvezetője.
MTI
2011. október 18., kedd, 12:16
Győrbe, a hároméves húgát ápoló Petz Aladár Megyei Oktató Kórházba szállították azt a belga állampolgárságú kislányt, aki másfél héttel ezelőtt Bábolna közelében szenvedett balesetet a családjával - közölte a budapesti Heim Pál Gyermekkórház csütörtökön.
MTI
2011. július 21., csütörtök, 11:56
Súlyos, életveszélyes állapotban van az a 33 éves belga férfi, aki a családjával szombat este autóbalesetet szenvedett az M1-es autópályán Bábolnánál - közölte hétfőn a tatabányai Szent Borbála Kórház orvos-igazgatója.
MTI
2011. július 11., hétfő, 11:37
Súlyos agysérülése miatt "valószínűleg visszafordíthatatlan" annak a hétéves belga kisfiúnak az állapota, aki a szüleivel szombat este autóbalesetet szenvedett az M1-es autópályán Bábolnánál - mondta hétfőn Oláh Attila, a győri Petz Aladár Megyei Oktató Kórház orvos-igazgatója.
MTI
2011. július 11., hétfő, 10:23
A földmozgás a Richter-skála szerinti 2,5-es erősségű volt, károkról nem érkezett jelentés.
Hírszerző/FH
2011. január 27., csütörtök, 06:17
Bábolnán 27 millió euró – jelenlegi árfolyamon 7,49 milliárd forint – beruházással 15 megawatt kapacitású szélerőmű parkot helyezett üzembe a spanyol Renovalia Energy – közölte a társaság.
MTI
2010. szeptember 28., kedd, 13:27
Nem Bábolnán fogja az eredetileg Sukoróra szánt King's City nevű rekreációs központot megépíteni a beruházó, miután a menedzsment vállalata bejelentette: nem indulnak a Bábolna önkormányzata által kiírt pályázat versenytárgyalásán.
MTI
2010. augusztus 25., szerda, 17:41
Bábolna ügyében már vannak gyanúsítottak, Sukoró ügyében egyelőre ismeretlen tettes ellen folyik a nyomozás. Budai Gyula, a MAGOSZ szövetségi igazgatója, fiideszes képviselő, akit a miniszterelnök az állami földek elherdálásának kivizsgálásával bízott meg, többek között utánanéz, milyen felelősség terheli Gyurcsány Ferencet, Veres Jánost, illetve Bajnai Gordont a magyar államnak komoly veszteséget okozó, a sukorói kaszinóváros-beruházással összefüggő földcsere ügylet kapcsán.
3 hozzászólás
Pelle János
2010. július 02., péntek, 12:23
Hét szélkerékből álló erőművet állítanak fel nyáron Bábolna határában, ezzel Komárom-Esztergom megyében hatvankilenc szélturbina termeli majd az áramot - írta szerdai számában a 24 Óra.
MTI
2010. május 26., szerda, 09:40
Olyan dokumentumokat adott át a magoszos Budai Gyula pénteken az ügyészségnek, amelyek szerinte azt bizonyítják, hogy Horváth Klára, Bábolna MSZP-s polgármestere, parlamenti képviselő állami földeket játszott át egy külföldi befektetőnek.
MTI
2010. március 19., péntek, 11:03
Bábolna szocialista polgármesterének közlése szerint két magánszemély tulajdonában van és továbbra is szántóföld az a 240 hektáros terület, amellyel kapcsolatban a Magosz szövetségi igazgatója hűtlen kezelés gyanúját vetette fel pénteken. Horváth Klára kijelentette, a 2007-es földügyletben nem érte kár az államot.
MTI
2010. február 19., péntek, 12:39
Budai Gyula közlése szerint egy újabb bábolnai földeladási ügyben nyomoz az ügyészség a település szocialista polgármestere, Horváth Klára ellen, aki 2007-ben szerinte állami földeket játszott át magánbefektetőknek.
MTI
2010. február 19., péntek, 11:41
A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. érvénytelenítette a bábolnai önkormányzattal kötött 85 hektáros földhasználati szerződését, mert 2006 februárja óta nem vezették rá az ingatlan tulajdoni lapjára a földhasználati jogot – jelentette be keddi sajtótájékoztatóján a polgármester.
hvg.hu
2010. január 26., kedd, 11:39
Nyomozást rendelt el a Központi Nyomozó Főügyészség hűtlen kezelés bűntette gyanúja miatt Horváth Klára, Bábolna MSZP-s polgármestere ellen - közölte a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének (Magosz) szövetségi igazgatója.
hvg.hu
2010. január 17., vasárnap, 11:28
Bíróságon támadja meg a Komárom-Esztergom megyei önkormányzat a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. döntését, mellyel az önkormányzat ajánlatát figyelmen kívül hagyva adott át húszéves haszonbérletre több száz hektárnyi Bábolna környéki termőföldet az IKR Zrt.-nek – közölte Völner Pál (Fidesz), a megyei közgyűlés elnöke.
MTI
2009. július 20., hétfő, 17:51
Várhatóan több milliárd forint lehet a hitelezők vesztesége a Bábolna Zrt. felszámolása során – mondta a pénteki Világgazdaságnak Somogyi Ferenc, a felszámolást végző TM-Line Zrt. vezérigazgatója.
MTI
2009. június 12., péntek, 09:55
Nem érte kár a magyar államot a kerteskői földek és eszközök eladásakor. Az értékesítési ár a piaci viszonyokat tükrözi - közölte a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV) a Fidesz-KNDP állításaira reagálva.
MTI
2009. február 18., szerda, 11:16