Bár a miniszterelnököt fel is jelentették, a rendőrség indoklása szerint a vallási közösségeket csupán kéri a kormányrendelet a szabályokhoz való igazodásra.
Pártrendezvények és aktivisták tömegére számítottunk, de alig-alig találtuk kampány nyomát az ajánlásgyűjtés utolsó hétvégéjén Miskolcon. A városban a felkészülés közepén cserélt polgármesterjelöltet a Fidesz: a megyeszékhelyet 9 éve vezető Kriza Ákos helyett Alakszai Zoltán indul, a látszólagos béke mögött a háttérben nagy erőkkel igyekeznek lejáratni a független Veres Pált, aki mögé a teljes ellenzék beállt. A hvg.hu az önkormányzati kampányra kiválasztott 10 csatateret, amelyet kiemelten figyel. Minden héten jelentkezünk egy riporttal. Cikksorozatunk első részeiben Szegedet és Józsefvárost néztük meg közelről, ezúttal Miskolc következik.
Az egy évvel ezelőtti időközi választás névdublőrei helyett most egy magát önállónak, függetlennek és civilnek mondó induló tűnt fel a jelöltek között, aki azonban kiállása előtt nem takarított ki alaposan maga után a Facebookon. Bár egyik legjobb gyerekkori barátja pont a Fidesz városi kampányfőnöke, ez állítása szerint csak véletlen.
Az ellenzék közösen állt volna ki a miskolci munkavállalók védelmében. A kormánypárti többség rendkívüli biztonsági intézkedések közepette napirendre sem engedte venni a kezdeményezést.
Nincs sok értelme Miskolc polgármestere szerint az ellenzéki kezdeményezésre összehívott rendkívüli közgyűlésnek a túlóratörvény ellen, mert a város és cégeinek alkalmazottainak nem kell többet túlórázniuk, mint tavaly, és a 250 órás keretet akkor sem merítették ki.
Közelednek az önkormányzati választások, Miskolcon pedig egyre nagyobb össztűz alatt a diósgyőri sportklub tulajdonosa. A város fideszes polgármestere az országos sajtóban is megüzente Leisztinger Tamásnak, jobban tenné, ha kiszállna a futballklubot működtető közös cégből.
Soros már Miskolcot fenyegeti, szerencsére a város első embere éber, nem hagyja, hogy a "szervezett zsoldosok" megzavarják a város békéjét. Kriza Ákos levelet ír az OSA-nak. A számozott utcákban lakó romák zaklatása továbbra sem probléma.
Miskolc letett arról, hogy pályázzon az Európa Kulturális Fővárosa címre - döntött a városvezetés. Az MSZP városi szervezete szerint álságos, hogy a polgármester béremelést ígérgetve próbálja megmagyarázni, miért nem pályázik Miskolc a címre.
Az elmúlt napokban havas, jeges, takarítatlan utakra panaszkodtak sokan a Miskolcon láttam nevű Facebook-csoportban, és ugyanitt jegyezték meg azt is, hogy a polgármester házának utcájában nincs baj, ott szépen letakarították az utat. Mint kiderült, ez nem véletlen.