szerző:
Joó Hajnalka

Pártrendezvények és aktivisták tömegére számítottunk, de alig-alig találtuk kampány nyomát az ajánlásgyűjtés utolsó hétvégéjén Miskolcon. A városban a felkészülés közepén cserélt polgármesterjelöltet a Fidesz: a megyeszékhelyet 9 éve vezető Kriza Ákos helyett Alakszai Zoltán indul, a látszólagos béke mögött a háttérben nagy erőkkel igyekeznek lejáratni a független Veres Pált, aki mögé a teljes ellenzék beállt. A hvg.hu az önkormányzati kampányra kiválasztott 10 csatateret, amelyet kiemelten figyel. Minden héten jelentkezünk egy riporttal. Cikksorozatunk első részeiben Szegedet és Józsefvárost néztük meg közelről, ezúttal Miskolc következik.

Önkormányzati választás 2019
Politikailag kulcsfontosságú, a mindennapjaink szempontjából talán a parlamenti választásnál is fontosabb – október 13-án polgármestereket, helyi képviselőket választ Magyarország. Kövesse a hvg.hu-val a kampány eseményeit, idézzen fel régi ígéreteket és vesse össze az újakkal, figyelje velünk a legizgalmasabb csatákat – beleértve Budapest ellenzéki ostromát és a hatalom védekezését.
Friss cikkek a témában

"Kulcsot? Viccel? Nem véletlenül van zárva!" – néz rám morcosan és értetlenül Miskolc újgyőri buszpályaudvarának forgalmistája, amikor meghallja, hogy a mosdónak is helyt adó, ráccsal-zárral védett épületbe szeretnék bejutni. Megütközésemet látva egy helyi fiatal segít ki információval: a busztársaság alighanem annak is örül, hogy maga az épület még megvan, a pályaudvar és környéke ugyanis Miskolc legrosszabb hírű köztereinek egyike – már amennyiben ez értelmezhető egy olyan városban, amelynek legforgalmasabb csomópontjában magát a rendőrkapitány-helyettest is kirabolják. Bár érkezésemkor – szombat reggel – az állomás békésnek tűnik, estefelé és éjjel állítólag már közel sem az, hanem kétes alakok és drogosok gyülekezőhelye.

Pár száz méterrel arrébb, a vasgyári piaccal szemközti lakótelepen ennek még reggel is kézzel fogható nyomai láthatók: egy a pályaudvarról feltehetően nyitáskor elűzött párocska fekszik delíriumban az egyik – amúgy takaros – négyemeletes társasház sarkánál, kicsivel odébb, egy bokor alatt pedig láthatóan életvitelszerűen is berendezkedett valaki.

©

A kapuban söprögető idős úrból csak úgy ömlik a panasz, amihez perceken belül egy házban lakó hölgy is csatlakozik: hiába írtak már számtalanszor segítségkérő levelet az önkormányzatnak, semmi nem történt, pedig a jelenet mindennapos: a házsor előtt áll meg először a „Lyukóból” jövő busz (a híres-hírhedt városrészre később külön is kitérünk), itt szállnak le, itt találkoznak-isznak-„anyagoznak” városi ismerőseikkel az onnan érkezők. A lakótelepen élők sötétedés után gyakorlatilag nem mernek lemerészkedni – közvilágítás sincs az épülettömbök között –, a házaik előtti padot pedig volt, ahol inkább felszedették, mert éjjelente kiütött fazonok vagy egész társaságok heverésztek rajta. A két idős lakó viszont nemcsak emiatt haragszik a kormányra és a jelenlegi városvezetésre:

Komolyan azt hiszik, hogy öt-tízezer forinttal megvehetik a nyugdíjasokat?! Hiszen csak azt adják vissza, amit korábban, más módon elvettek.

– vágja csípőre a kezét a seprűt letámasztva az úr, a Fidesz polgármesterjelöltje, Alakszai Zoltán ígéretére célozva, aki egyszeri plusz ötezer forinttal pótolná ki a városi idősek évi tízezer forintos juttatását. (Az összeg az ún. Salkaházy-program keretében jár nekik, amit az előző önkormányzati választás előtt indított a fideszes többségű önkormányzat, azóta pedig olyan szinten alapja lett a nyugdíjasok megszólításának, hogy már a nem kormánypárti jelöltek is a bővítésével kampányolnak – a szerk.)

Látszatbéke

A közbiztonsági problémákra utaló nyomok-panaszok ellenére a városban általánosságban szinte megmagyarázhatatlan nyugalom honol: a választás közeledtére csak a jelöltek úton-útfélen feltűnő hirdetéseiből lehet következtetni, a plakátokon szereplőkbe vagy standoló-kampányoló pártaktivistákba viszont annak ellenére sem futunk bele sehol, hogy az ajánlások leadása előtti utolsó napon járunk a megyeszékhelyen. A kampányt eddig csak a híradásokból követve a városkép is meglepően békés: sehol egy letépett, lefújt, obszcén jelzőkkel kiegészített plakát, az ellenzéki és kormánypárti indulók hirdetései pedig a város legtöbb pontján mintha még darabra is viszonylagos egyensúlyban lennének. Utóbbiaknak inkább méreteiben és kihelyezésében egyértelmű a kormánypárti fölény: óriásplakátról, „elefántfül”-hirdetésekről, citylight-felületekről és középületekről kizárólag Alakszai Zoltán mosolyog a választókra, kihívója, a függetlenként induló, de tíz pártot és helyi civil szervezetet maga mögött tudó Veres Pál csak oszlopokról, kicsiben ígéri „Nagy-Miskolc” virágzását.

©

A miskolci Földes Ferenc Gimnázium igazgatója július elején emlékezetes módon még akkor jelentkezett be a polgármesteri székért, amikor úgy tűnt, hogy ehhez a várost 2010-től irányító Kriza Ákost kell legyőznie. A fideszes politikus augusztus elején azonban egészségügyi okokra hivatkozva visszalépett, és a város jegyzőjét, korábbi kabinetfőnökét Alakszai Zoltánt ajánlotta maga helyett. A Fidesz láthatóan nem bízza a véletlenre, hogy a választók követni tudják a változást: Alakszai saját hirdetései mellett Miskolc számos pontján virít a „Szavazzon a folytatásra!” – feliratú óriásplakát, amely egymás mellett ábrázolja a régi és a potenciális új városvezetőt.

A 33 éves jogászt rögtönzött utcai közvélemény-kutatásunk alapján egyébként a megkérdezett túlnyomó része csak innen, a plakátokról ismeri, így inkább a külseje, megjelenése alapján ítélkeznek róla: vannak, akik megnyerőnek tartják, és örülnek, hogy „fiatal vér” érkezhet Miskolc élére, de olyanok is, akik szerint épp fiatal kora miatt alkalmatlan a városvezetésre.

„Semmi esélye, higgye el, hát ez egy gyerek, nincs még talán harminc sem" – mondja a város Vörösmarty városrészében egy kutyát sétáltató nő, aki következetesen „alaszkaiként” említi a politikust. Nem ő az egyetlen, aki meglepődik, mikor megtudja, hogy a „fiatalember” közel három éve a város jegyzője, de olyan is akad, akinél Alakszai pont emiatt szerzett anno rossz pontokat: emlékezetes, áprilisban ő volt az, aki a lakosságszám csökkenésére hivatkozva épp egy olyan választókörzetet akart megszüntetni és feldarabolni, amelyben az elmúlt 25 évben mindig ugyanaz az MSZP-s politikus nyert.

©

Egy belvárosi söröző ötven körüli pultosa viszont mindenkinél jobban értesült – legalábbis számtalan este, sokaktól hallotta már ugyanazt: hogy Alakszai valójában befolyásos, 1998 és 2002 között, a KDNP-s Kobold Tamás polgármester mellett alpolgármesteri posztot is betöltő édesanyja jóvoltából tart most ott, ahol. A 2007 óta a térségi Felsőzsolca és Vidéke Takarékszövetkezet (újabb nevén: Korona Takarék) élén álló, 2010 óta a városi Miskolc Holding Zrt. felügyelőbizottságát is vezető Oláh Annamária saját maga sem csinált titkot belőle, hogy 2010-óta a tanácsaival segíti Kriza Ákost. A szóbeszéd szerint pedig „ő csinált jegyzőt”, most pedig polgármesterjelöltet a fiából.

"A belváros halott"

Arról, hogy Kriza Ákos miért lépett vissza, nem keringenek a városban összeesküvés-elméletek: bár a fővárosban az augusztus eleji bejelentés után terjedni kezdett a hír, hogy valójában nem a politikus betegsége, hanem egy a miskolciak körében végzett, a polgármester népszerűségét tragikusan alacsonyra mérő fideszes közvélemény-kutatás miatt léptette őt vissza a pártközpont, Miskolcon bárki, akivel szóba elegyedünk, a hivatalos indokkal, Kriza Ákos egészségügyi gondjaival magyarázza a jelöltcserét.

A tíz éve regnáló polgármesterről és munkásságáról ugyanúgy megoszlanak a vélemények, mint a fiatal utódról: egy négyfős, a belvárosi főutcán villamosra váró nyugdíjascsoport tagjai például azt mondják, teljesen elégedettek, szerintük sokat szépült a város az utóbbi években.

©

„Nekem jó itt, tényleg” – magyarázza mosolyogva, erős gesztusokkal az egyik 70 év körüli hölgy, amikor arról kérdezzük, hogy mégis mi az, ami szerinte hiányzik, vagy amin változtatna. Igaz, később ugyanilyen mosolyogva teszi hozzá: neki tulajdonképpen 2010 előtt, az MSZP-s Káli Sándor polgármestersége idején is jó volt. A vele lévők külön kiemelik viszont pozitívumként a már említett Salkaházy-programot, és hogy az önkormányzat szerintük törődik az idősekkel.

Bár szombat kora este van, a város főutcáján kifejezetten vadászni kell fiatalokra: egy nagy sokára elcsípett, kézen fogva sétáló huszonéves párnak – mint kiderül – többek között pont ez a baja a város jelenlegi vezetőivel, hogy a „belváros halott”, és nincs olyan pezsgő élet a történelmi centrumban, mint mondjuk Pécsett vagy Szegeden.

A rendőrkapitány-helyettes megtámadásáról (is) elhíresült Villanyrendőrnél a biztonságérzetüket firtató kérdésemre többen felnevetnek, egy negyvenes, barátnőjére váró nő pedig hosszan ecseteli, hogy hiába szereltek „minden fára” térfigyelő kamerákat, azok szerinte lófülét (ő maga kicsit erősebben fogalmaz) se érnek.

©

Az MSZP, a DK, a Párbeszéd, a Momentum, az LMP, MMM és a Jobbik támogatásával induló Veres Pál kampányának egyik központi témája nem véletlenül a közbiztonság. A jelölt, akit egy családi nap és egy bányásznapi koszorúzás között, a város egyik neuralgikus pontján, a diósgyőri stadion melletti számozott utcáknál csíptünk el, kamerák helyett állítása szerint inkább a rendőrök számát és megbecsültségét növelné, és városi bérpótlékkal hívná, illetve tartaná őket Miskolcon, hogy alacsony béreik miatt ne menjenek el inkább biztonsági őrnek.

A város adottságai miatt Veres a programja hangsúlyos részének tartja a roma-nem roma együttélés javítását is, olyan közösségi terekkel és programokkal például, amelyek „segíthetnek egymás megismerésében és a sztereotípiák lerombolásában”.

A hírhedt számozott utcák komfort nélküli viskóiból a futballaréna építésekor telepítette ki az önkormányzat a romákat, durván jogsértő, az EBESZ vizsgálata szerint is jogellenes és diszkriminatív intézkedésekkel. Az onnan kiköltözők legnagyobb része azonban Miskolcon maradt, és a nem kevésbé hírhedt Lyukóvölgy városrész lerobbant, víz és áram nélküli egykori bányászlakásaiba, és azok környékére települt át.

©

A Magyarország legnagyobb szegregált romatelepének számító „Lyukóban” több mint ötezren élnek, ennek ellenére nincs se iskola, se óvoda, se bolt, de még utcanevek sem, és nem romák nem is igen teszik be ide a lábukat. Amikor miskolci ismerősöktől útbeigazítást kérek, többnyire dermedt csend fogad a vonal túloldalán: senki nem ajánlja, hogy odamenjek, pláne egyedül.  

A „hivatalos” lehajtótól percekig néptelen földúton autózva ehhez képest kétszeresen meglepő látvány fogad: az egyik, hogy bár látható, hogy nem Rózsadombra érkeztem, a házak és az út környezete meglepően tiszta, nincs eldobált szemét. A másik a körzet fideszes képviselője, az egykor botrányairól híres birkózó, Deák-Bárdos Mihály plakátja egy oszlopon – ha valahol, itt nem számítottam erre. Az első megszólított roma asszonytól viszont megtudom, hogy a képviselő nagyon is gyakori vendég erre, sőt neki köszönhető állítólag a tisztaság is, nemrég ő szedette ugyanis össze a szemetet a város közmunkásaival. A beszélgetésre kijön a kapuhoz a nő apja is: azt mondja, 40 éve lakik Lyukóban, de ennyit még nem törődtek a cigányokkal, mint mostanság.

„Hát persze, hogy a fideszesre, miért kire? Gyurcsányékra, aki elvették a nyugdíjamat? Hisz' róluk a telefonba is megmondták, hogy hazudtak reggel, délben, meg este!”

– vall színt politikai szimpátiájáról kérdés nélkül a férfi. Állítása szerint Deák-Bárdossal a napokban is egyeztettek egy úgynevezett „utcabizalmi” rendszer bevezetéséről, amelyben minden utcának lesz egy felelőse – ennek az utcának ő –, aki személyesen gondoskodik róla, hogy a lakók rendben tartsák a környezetüket.

Bár az összellenzéki jelölt „együttélési” programjának egyik hangsúlyos eleme, hogy Lyukóba iskolát, óvodát, játszóteret kell vinni, hogy ne kelljen az ott élőknek kilométereket gyalogolni, vagy buszozniuk ehhez, a férfi azt mondja: „isten ments!”, mert azok szerinte úgyis „csupa roma” iskolák és óvodák lennének, ők pedig nem akarják ilyenbe járatni a gyerekeiket. Ugyanígy pozitív a munkahelyeket firtató kérdésünkre is: az ő ismeretségéből állítása szerint mindenki dolgozik, nagyon sokan nem is közmunkában, hanem "rendes" állásban 100-180 ezer forintokat is megkeresnek a „csokigyárban” (a Nestlé Hungária miskolci üzemében) vagy a Shinwában és a Takatában (japán autóelektronikai és biztonságtechnikai cégek szintén Miskolcon). "Minden jó, na" – hangzik a meglepő válasz, a "mégis, mitől lehetne jobb Lyukóban"-kérdésre.

©

Az elődjét csak nagyon visszafogottan bíráló, alapvetően pozitív kampányt folytató Veres Pál programjának másik fontos tétele, hogy Miskolc vezetése eddig nem támaszkodott megfelelő mértékben „a város szürkeállományára”, ezért valamilyen feladattal, minőségi munkahelyekkel és akár letelepedési támogatással vissza szeretné csábítani a városba azt a 35-50 éves réteget, akik lehetőségek híján korábban elmentek. Nyilvános vécék, szemetesek kihelyezésével pedig kevés pénzből, optikailag is sokat lehetne javítani Miskolcon szerinte.

Hogy a Fidesz polgármesterjelöltjének mik a fő elképzelései, azt sajnos csak Alakszai Zoltán szórólapjairól és Facebook-profiljáról lehet megismerni: személyes találkozóra a politikus elfoglaltságaira hivatkozva nem adott lehetőséget – riportunk idején, szombat-vasárnap például nem is volt a városban –, ígéretét pedig, miszerint írásban válaszol a kérdéseinkre, nem tartotta be. A neki küldött kérdéseinkre négy nap után az önkormányzat sajtófőnöke, az egykori budapesti FKgP-elnök, ex-főpolgármesterhelyettesi főtanácsadó, Liebmann Katalin válaszolt. Ezt:

Kérdéseit megnéztem, és azok olyan témákat érintenek, amelyekre a választ dr. Alakszai Zoltán polgármesterjelölt már megadta korábbi sajtótájékoztatóin, illetve a későbbiekben szintén sajtónyilvánosság előtt fog majd válaszolni rájuk. Ezért kérem, hogy kövesse kampányrendezvényeit, melyeken kimerítő tájékoztatást kap minden témáról.

Csakhogy ezekből, hiába is keressük, nemcsak arra nem kapunk választ, hogy mit lát Miskolc legnagyobb, legsürgetőbben megoldandó problémájának, vagy mi az, amit másként csinálna polgármesterként, mint az elődje, de az olyan kérdéseinkre végképp nem, hogy tagja-e például a Fidesznek (ez sehonnan nem derül ki, és Alakszairól más se nagyon, mert nem lelhető fel életrajza az interneten), vagy hogy nem tartja-e összeférhetetlennek, hogy jegyzőként úgy felettese a helyi választási irodát vezető aljegyzőnek, hogy közben ő maga is a polgármester-választás egyik jelöltje.

©

A választás kimenetele mindentől függetlenül nehezen megjósolható Miskolcon. Nem tudni, mennyire hat például a választókra a Fidesz Veres Pál elleni lejárató kampánya. A gimnáziumigazgatóról a már több, egyéb nagyvárosban látott módon először egy különös közvélemény-kutatásban kérték ki a helyiek „véleményét”, hogy szavaznának-e rá, ha kiderülne róla, hogy Gyurcsány embere. Pár nappal később egy 15 éves, fekete-fehér újságfotó bukkant fel ennek igazolására (ami egyébként a Veres vezette Földes-gimnázium tornacsarnokának átadásán készült, ahol a későbbi miniszterelnök még sportminiszterként volt jelen), a héten pedig, a „bizonyítékok” birtokában már napi szinten, tényként olvassa a fejére a helyi propaganda önkormányzati média a DK elnökével való szoros kapcsolatot. Bónuszként egy kamu DK-s szórólap is megjelent, amelyen kettőjük fotója mellett Gyurcsány biztosítja támogatásáról az ellenzéki jelöltet – ennek siófoki verziójától már elhatárolódott a DK, és feljelentést is tettek, amiért visszaéltek a párt nevével.

Alakszai Zoltán esélyein közben nemcsak kormánytagok igyekeznek lendíteni – az utóbbi két hétben Varga Judit igazságügyi miniszter és a Miniszterelnökséget vezető Gulyás Gergely is járt a városban, és a választás előtt Orbán Viktor megjelenése is várható –, hanem a nem kormánypárti voksok megosztására alkalmas (ön)jelöltek indulása is: a gyanúsan fideszes kapcsolatokkal bíró Kopcsó Gáboré például, akiről még augusztusban írtuk meg, hogy egyik legjobb barátja Kriza Ákos, illetve most már Alakszai Zoltán kampányfőnökének, és akinek plakátjait különös módon egy időben, ugyanazok az aktivisták helyezték ki, mint a Fidesz jelöltjeiét, vagy a városban csak „Józsi néniként” emlegetett, munkáspárti Fülöp József Istvánné és az öt éve még Jobbik, most Mi Hazánk színekben induló Pakusza Zoltáné.  

©

Az utóbbi három választás eredménye ugyanakkor ennek ellenére nem sok jóval kecsegteti a Fideszt: a párt az EP-választáson 45 százaléknyi voksot gyűjtött be, az ellenzéki pártok listáira összesen viszont ötszázaléknyival többen szavaztak. Ugyanígy hiába nyerte meg a tavalyi országgyűlési választást mindkét körzetben a Fidesz jelöltje nagyjából 38 százalékkal, az akkor még külön induló – most egy tömbbe összeállt ellenzék pártjai összeadva ennél 15, illetve 20 százalékkal többet szereztek. A legutóbbi, 2014-es polgármester-választáson 42,3 százalékkal nyert Kriza Ákos, de ha a 33,2 százalékot besöprő MSZP-s Pásztor Albert és a voksok 20 százalékát begyűjtő jobbikos Jakab Péter helyett akkor is közös jelölt indult volna,  az feltehetően annak ellenére is legyőzte volna a fideszes polgármestert, hogy az egyes pártok szavazótáborát nyilván nem lehet tisztán matematikai alapon összeadni.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Serdült Viktória Itthon

Nehezített pálya: mire elég Pikó András neve Józsefvárosban?

Nincs könnyű dolga annak, aki meg akarja törni a Fidesz tízéves uralmát Józsefvárosban, főleg azzal a hátszéllel, ami Sára Botondnak van. Pikó András ellenzéki jelölt mégis bizakodó. A hvg.hu az önkormányzati kampányra kiválasztott 10 csatateret, amelyet kiemelten figyel. Minden héten jelentkezünk egy riporttal. Cikksorozatunk első helyszíne Szeged volt, most Józsefváros következik.

Pác-só és nitrit ad randevút a Csík zenekar Nébih-es dalában

Pác-só és nitrit ad randevút a Csík zenekar Nébih-es dalában

Orbánt éltette Sorossal szemben Matteo Salvini Rómában

Orbánt éltette Sorossal szemben Matteo Salvini Rómában

Beszáguldott a kikötőbe a 24 millió dolláros jacht, kicsit átrendezte a többi hajót – videó

Beszáguldott a kikötőbe a 24 millió dolláros jacht, kicsit átrendezte a többi hajót – videó

Két férfi úgy gondolta, hogy az óbudai rendőrség parkolója a legjobb hely a füvezésre

Két férfi úgy gondolta, hogy az óbudai rendőrség parkolója a legjobb hely a füvezésre

75-tel repesztő elektromos rollerekről beszélt egy jogi szakértő a közmédiában

75-tel repesztő elektromos rollerekről beszélt egy jogi szakértő a közmédiában

Megmozdult egy kaliforniai törésvonal, a szakemberek szerint ez bajt jelez

Megmozdult egy kaliforniai törésvonal, a szakemberek szerint ez bajt jelez