Világ

Nem csak Trump találkozik Kim Dzsong Unnal

Bassár el-Aszad szíriai elnök hamarosan Észak-Koreába látogat, és találkozik a távol-keleti ország vezetőjével, Kim Dzsong Unnal. Korábban Phenjant azzal vádolták, hogy vegyi fegyverek gyártására alkalmas eszközöket szállított Szíriának.

hvg.hu Világ

Nem volt túl baráti Merkel és Putyin találkozója

A szíriai válságról, az iráni atomalkuról, valamint az Északi Áramlat II. gázvezetékről tárgyalt Szocsiban Angela Merkel és Vlagyimir Putyin. A találkozó aligha lehetett túl jó hangulatú, a német kancellár ugyanis bírálta az orosz elnököt: a berlini vendég szerint nem érvényesül Oroszországban a sajtó- ás kulturális szabadság, s Moszkva még mindig beleavatkozik a kelet-ukrajnai válságba. Ukrajna ügyében azért sikerült némi előrelépést elérni.

hvg.hu Világ

Közvetlen izraeli-iráni összecsapás tört ki Szíriában

Több óráig tartó közvetlen izraeli-iráni tűzpárbaj dúlt Szíriában: a közel-keleti országban állomásozó iráni erők több mint húsz rakétát lőttek ki az izraeli kézen lévő Golán-fennsíkra, amire Izrael ugyancsak rakétákkal válaszolt.

Világ

Halál Amerikára – skandálják az USA-zászlót égető iráni politikusok

Meggyújtottak egy papírból készült amerikai zászlót az iráni parlamentben, s miközben égett a lobogó, a képviselők azt kiabálták, „Halál Amerikára”. Az iráni vezetők egy része abban bízik, hogy az európai államoknak sikerül életben tartaniuk az USA által kedden felmondott iráni atomalkut, melynek köszönhetően a nyugati országok felfüggesztették a Teherán elleni szankciókat. Izrael közben újra lőtte a Szíriában lévő iráni egységeket.

hvg.hu Világ

Izrael merénylettel fenyegette Aszadot

Ha Szíria megengedi, hogy az ország Irán Izrael elleni felvonulási terepe legyen, akkor Bassár el-Aszad elnöknek tudnia kell, hogy ez lesz az ő, és rezsimje vége – mondta az ynet izraeli híroldalnak Juval Szteinic energia- és infrastruktúraügyekben illetékes izraeli miniszter.

hvg.hu Világ

Több tucat kormánykatona halt meg a Szíria elleni új légicsapásban

Több észak-szíriai katonai támaszpontot ért rakétatalálat az utóbbi órákban, s a támadásokban állítólag több tucat kormánykatona, illetve iráni fegyveres vesztette életét. Egyelőre nem tudni, kik lőtték ki a rakétákat, korábban a nyugati hatalmak, illetve az izraeli légierő gépei lőtték a közel-keleti országot.

Világ

Drónokkal támadták az oroszok szíriai légitámaszpontját

Lövedékekkel felszerelt drónokkal támadták meg a szíriai felkelők az orosz hadsereg szíriai légitámaszpontját. Az RT orosz televízió beszámolója szerint a hmeimi bázist védő légvédelmi egységek megsemmisítették a pilótanélküli eszközöket.

hvg.hu Világ

Moszkva ismét bizonyítékot hamisított

Az orosz állami televíziók hírműsoraiban egy szíriai játékfilm forgatásán készült képekkel „bizonyították be megkérdőjelezhetetlenül” azt, hogy április elejei állítólagos szíriai vegyifegyver-támadás az ellenzék által megrendezett provokáció volt. Moszkva nem először sül fel hasonló okok miatt.

MTI Világ

Két héttel a szíriai gáztámadás után vizsgálódhatnak az ellenőrök

Elindultak a Vegyifegyver-tilalmi Szervezet (OPCW) szakértői Dúmába – közölte az orosz külügyminisztérium. Az OPCW küldöttsége több nap késéssel kezdheti meg helyszíni vizsgálatát a kelet-gútai városban, ahol a nyugati országok szerint a szíriai kormányerők április 7-én vegyi fegyvert vetettek be.

hvg.hu Világ

Így szállítottak szarinalapanyagot Belgiumból Szíriába

Három vállalat ellen indítottak vizsgálatot Belgiumban azzal a váddal, hogy a szarin gáz egyik alapanyagát szállították éveket át Szíriába. Az ideggázt állítólag az április 7-ei vegyifegyver-támadásban is bevetették Asszad elnök erői.

1 2 3 4 5 6 7
163

A címlapról ajánljuk
Még több hír a Nissan támogatásával