Évek óta nem volt ilyen: olcsóbbak lettek a lakások szinte minden megyében
Egy megye kivételével mindenhol visszaestek az árak. A házaké csökkent leginkább, a paneleké legkevésbé.
Egy megye kivételével mindenhol visszaestek az árak. A házaké csökkent leginkább, a paneleké legkevésbé.
HVG
A tavaly ilyenkorinál jóval drágábbak az ingatlanok, de márciushoz képest sokkal kisebb lett az áremelkedés, a fővárosban most olcsóbban is hirdetnek lakásokat, mint egy hónappal korábban.
HVG
Az Otthon Start Program igen jó helyzetbe hozta azokat, akik korábban befektetési céllal vettek lakást.
HVG
A kormány eközben azzal kampányol, hogy milyen könnyű lakáshoz jutni.
HVG
Kissé csökkentek tavaly év végén a vidéki városok panellakásainak árai, de Budapesten folytatódott a drágulás, már van kerület, ahol 1,4 milliós négyzetméteráron mennek. Az ok, hogy a drága téglalakásokat egyre kevesebben tudják megfizetni, így mind többen keresik a panelt.
HVG
Éves szinten bő ötödével nőttek az ingatlanárak, 10 éves távlatban közel háromszoros a drágulás.
HVG
Magyarországon nőttek a leginkább a lakásárak 2010 óta az Európai Unióban, a bérleti díjak tekintetében viszont három ország is megelőzött minket.
HVG
Miközben nőnek az árak, kevesebb új lakást adnak át, mint tavaly.
HVG
Azok az ingatlanok, amelyek nyár elején még 50 millió forintba kerültek, novemberre elérték az 55-60 milliós árszintet. 15 százalékos volt a drágulás pár hónap alatt a XIV. és a XVI. kerületi lakáspiacon az Otthon Start hitel miatt.
HVG
A havi áremelkedés az augusztusi duplája volt. Elkezdtek felzárkózni a kelet-magyarországi lakásárak, de az Otthon Start elindulása más meglepetést is okozott.
HVG
Országosan két százalék alatt az engedmény mértéke, a fővárosban ennél is kevesebbet enged az eladó, legalábbis a lakások esetében. A házaknál más a helyzet, ami megmutatja, mely kategóriákat pörgeti a program.
HVG
Megugrik az illetékbevétel, több adó jön be, konjunktúra lesz, nő a GDP, hosszabb távon pedig a csökkenő kamatszint és az infláció is hozzájárul majd ahhoz, hogy pluszba jöjjön ki az állam a legújabb kedvezményes lakáskölcsönnel. Erről Panyi Miklós, a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára beszélt egy interjúban.
HVG
Nagyok a várakozások Debrecen jövőjével kapcsolatban, hatalmasra nőtt a szakadék a jelenlegi gazdasági fejlettség és a lakásárak között. Tavaly a lakások több mint harmadát befektetők vásárolták fel.
HVG
Akkorát nőttek a fizetések és olyan sok állampapír utáni kifizetés került az emberekhez, hogy őrület van a lakáspiacon, készpénzzel fizetnek, mindenki csap le a lakásokra – magyarázta a nemzetgazdasági miniszter.
HVG
Felére csökkent az ingatlanok drágulása havi szinten országosan és Budapesten is. Van azonban, ahol még mindig 10 százalék feletti az érték.
HVG
Egy év alatt 17 százalékkal nőttek a használt lakások árai Budapesten, de országosan is 10 százalék fölötti a drágulás. A legolcsóbb pesti kerület a XX. és a XXIII., a legdrágább megyeszékhely Debrecen.
HVG
Átlagosan 9 százalékkal drágultak a lakások januárban Magyarországon, legalábbis ezt mutatja az ingatlan.com lakásárindexe. A legnagyobb mértékben Debrecenben és környékén, valamint Budapesten emelkedett az az ár, amit a hirdetők lakásukért kapni szeretnének. Budapesten 1,17 millió forint az átlagos négyzetméterár.
HVG
Három fontos is tényező is azt mutatja, hogy élénkül a lakáspiac.
hvg.hu
Magyarországon volt a legmagasabb a lakásár-infláció 2015 óta az egész Európai Unióban. Az országosan magas lakásárak és bérleti díjak komolyan rontják a magyar lakosság fizetőképességét.
hvg.hu
Csökkent az ingatlandrágulás mértéke áprilisban, van, ahol a felére, sőt van, ahol stagnáltak az árak. Akad azért kivétel, Debrecenben és környékén 2,8 százalékos volt a drágulás.
hvg.hu