"Mire az illető agyonlőtte magát" - háborús napló a keleti frontról
Eddig kiadatlan második világháborús naplóból közöl töredékeket a hvg.hu, melyből sok minden kiderül a Donnál elpusztult 2. hadsereg viszontagságairól, a normális ellátás, a fegyverzet hiányáról, a front hátországáról, a tisztek vagy a német katonák túlkapásairól, a partizánok vagy a szovjet hadsereg támadásairól. Az első részből kiderül, mire figyeltek a magyar tisztek a körletben, és hogyan szereztek a honvédek ételt, amikor az ellátás már akadozott.
1942. augusztus 9., vasárnap – Tarnopol
Három éjszaka és két nappal van mögöttünk, éppen 48 órája, hogy Kassát elhagytuk. A Poprád, majd a Dunajec mentén Eperjesen át szeltük át Szlovákiát alig négy óra alatt, s azóta Lengyelországban utazunk. Gazdag búzatermő vidékeket látunk mindenfelé, amivel éles ellentétben áll a lakosság teljesen lerongyolódott volta. Mezítlábas, szétszakadt ruhájú asszonyok és gyerekek úgy könyörögnek egy-egy falat kenyérért, hogy az ember a legszívesebben mindenét odaadná, ha nem gondolna arra, hogy még milyen hosszú út áll előttünk. Itt már mindenütt érezni a háborút. Már itt is 10-15 márkát kínálnak egy doboz cigarettáért és 2-3 márkát egy pakli dohányért. Na, és Jaroszlav-Przemysl után már egyre-másra látjuk az épületeken a golyók, gránátok, bombák nyomait.
A harmadik ülve töltött éjszaka után most délelőtt érkeztünk Tarnopolba, ahol már hosszú idő óta állunk. Itt bőven volt időnk mosakodni, borotválkozni. Sajnos a városba nem mehettünk ki, így az időt naplóm írásával töltöm.
***
Augusztus 10., hétfő – Kazatyn
Az orosz területen lassan haladunk előre. Tegnap délelőtt óta, amikor Tarnopolt, az utolsó nagy lengyel állomást elhagytuk, több helyen hosszabb ideig vesztegeltünk, arra várva, hogy mozdonyt kapjunk.
Az otthonról hozott ennivaló tegnapra, vagyis három nap alatt elfogyott. Ma délelőtt bontottam fel az első konzervemet. Zsmerinkában, ahol közel nyolc órán át álltunk, délelőtt tüzet raktunk a vonat mellett és ott melegítettük fel ételünket, ki rántottát, ki szalonnát sütött, ki konzervét melegítette. Ottani parasztasszonyoktól három cigarettáért lehetett egy tojást kapni (vagy hármat egy márkáért!), sőt 2-3 sült csirkét is hoztak, amelyek fejenként 3-4 márkáért keltek el bámulatosan rövid másodpercek alatt. Négy pohár meggyet vagy hat almát árultak 1 márkáért.
| Sakkozó a fronton |
Lindner László nemzetközileg elismert sakkfeladvány-szerző mester volt, akit 25 évesen, 1941 októberében soroztak be. Tíz hónappal később került ki az orosz frontra, tapasztalatairól végig naplót vezetett. Sorkatonaként, írnokként, illetve a jó német tudásának köszönhetően a német és a magyar hadsereg összekötőjeként az átlagos katonákhoz képest jobban belelátott a honvédség szervezési ügyeibe. Így részletesen beszámolt a honvédség ellátási gondjairól, a rossz minőségű fegyverzetről, a „zabrálásról”, a partizánok támadásairól, a tisztek viselt dolgairól, túlkapásairól. A napló a doni áttörés után, 1943 februárjában ér véget. Végig aggódott amiatt, hogy zsidó származása miatt áthelyezhetik munkaszolgálatba. A szovjet frontról való visszatérése után egy évvel ez be is következett, a hírhedt bori táborba került, ahová Radnóti Miklós is. Túlélte a tábort, a háború után újságíróként, útikönyvek szerzőjeként dolgozott, egyik úttörője volt a számítógépes sakkozásnak. A 2004-ben elhunyt szerző mostanáig publikálatlan naplóját fia, Lindner András, a HVG újságírója bocsátotta rendelkezésünkre. |
Augusztus 13., csütörtök – Dmitriew
Tegnap délután érkeztünk meg oszlopunk jelenlegi állomáshelyére. Azóta írtam egy-egy kimerítő levelet haza és Katikámnak, leszerelő katonák viszik, tehát remélhetőleg megérkeznek rendeltetési helyükre. Hétfőn este értünk Kiewbe, kedden reggel utaztunk tovább. Az éjjel ide-oda tologattak bennünket. Az út legérdekesebb része a Dnyeperen való átkelés volt Kiew után egy keskeny, korlát nélküli hídon, mely a felrobbantott vasúti hidat helyettesíti ideiglenesen.
***
Augusztus 16., vasárnap
Délután römiztünk négyesben, amikor váratlanul végigfutott a hang körletünkben: „Riadó!”. Sötétben felfegyverkezve, kézigránáttal sorakoztunk lenn az udvarban, percek alatt fel a gépkocsira, felsorakoztunk, elfoglalva a falu egyik főútvonalát. elzárva az utat, s készenlétben az esetleges azonnali indulásra, vagy harcra. Persze nagy izgalom, idegesség volt az első percekben, nem is tudtuk, amikor kocsira szálltunk, hogy hová visznek bennünket, de csakhamar megnyugodtunk, amikor megtudtuk, hogy egyelőre csupán arról van szó, el kell zárnunk a falut, mert partizánok támadták meg a közelünkben lévő vasúti hidat, s arra kell vigyáznunk, nehogy azok harcoló csapataink elől menekülve a falun áthatolhassanak.
Szerencsére semmi komolyabbra nem került sor, úgy látszik, a támadást visszaverték, mert mi tétlenül hallgattuk az időnként felhangzó gépfegyver-kattogást és puskatüzet. A riadót három órán belül le is fújták, éjfél előtt – bár felöltözve –, de ágyba kerültünk. Ez volt első háborús tapasztalatom. Ha a dolog ma netalán megismétlődnék, a feladatom súlyosabb lenne, mert szolgálatban vagyok mint őrparancsnok és szállásügyeletes.
***
Augusztus 18., kedd
Ma délelőtt beoltottak bennünket, utána puskapucolással telt az idő, ami nem kis dolog volt, olyan megviselt puskákat kaptunk itt. Nem is hittem, hogy egyáltalán kapok puskát, mert pisztolyom van, de a legutóbbi riadó tapasztalatai után mindenki kapott puskát, sőt 1-1 kézigránáttal is felszerelték az egész társaságot minden eshetőségre elkészülve.
***
Augusztus 21., péntek
Szent Istvánt kis ünnepséggel ünnepeltük meg tegnap délben, parancsnokhelyettesünk, Sidló Bandi hadapród tartott rövid ünnepi beszédet. Délután fürdeni voltunk, 2-3 napja nagyszerű az idő. Nagyon kellemetlenül érintett bennünket az a hír, hogy vonatparancsnokunk, Törkenczy főhadnagy fog meglátogatni ma bennünket. Nevezett ugyanis emberevő hírében áll, Kiewben reszketnek tőle. Éppen egyik bajtársam, ki a postát hozta legutóbb Kiewből, mesélte, hogy az ott állomásozó 136. oszlop egyik tagját, aki tanúsítványos, áthelyezte a munkatáborba, mire az illető agyonlőtte magát. Képzelhető, hogy ez a történet kissé lehangolóan hatott rám; amikor kijöttem ide, azt reméltem, hogy legalább ez a kérdés le fog kerülni a napirendről, s most ezt kellett hallanom. Vajon meddig lesz nekem nyugtom? Ha végiggondolom, alapjában véve isteni csoda volna, ha én a mai időket minden baj nélkül átvészelhetném. Ezzel nagyon is tisztában vagyok. Minek köszönhetem akkor mégis az optimizmusomat? Csakis saját magamba és Katiba vetett hitemnek, annak a tudatnak, hogy ha csak puszta életünket mentjük is át ezen a vérzivataron, el fog következni a mi időnk is. S ha elkövetkezik, semmi szenvedés nem volt hiábavaló!
***
Augusztus 25., kedd
Tegnap reggel fél 7-kor beállított Törkenczy főhadnagy, mi már előző este hallottuk, hogy korán fog jönni, így reggel 4-kor volt ébresztő, mi is felkeltünk 5 óra előtt, s mire jött, a legnagyobb rend honolt mindenütt. A vizsgálat, amit lefolytatott, épp olyan viharos volt, mint ahogy vártuk. Én itt benn a szobában végighallgattam, amint a szomszéd szobában a sárga földig lehordta Németh Jenőt, amiért két filmszínésznő képe volt a falán, ugyanakkor, amikor az én szobám fala elődeim jóvoltából tele volt tapétázva hasonló képekkel. Majd egy hosszú ordítozás egy leszerelőben lévő szakaszvezetővel, amiért ennek egy nagy ládája volt, a ládát kettéfűrészeltette, s a szakit lecsukta három hétre (szegény most ment volna haza), amiért tiszteletlen hangon beszélt. Ezután jött be hozzám, s bár a torkomban dobogott a szívem (utoljára egyetemi vizsgáimon éreztem hasonlót), szabályszerűen lejelentkeztem, majd határozott hangon jelentettem, hogy minden szót hallottam, amit a szomszéd szobában mondott, amikor elkezdte a falra kiszegezett képeket reprodukálhatatlan kifejezésekkel illetni.
Úgy hogy ezzel ki is fújta magát, s miután mindent rendben talált, szépen kiment. Nagy kő esett le a szívemről! Végeredményben a szemle olyan jól sikerült, hogy a főhadnagy kijelentette, miszerint ilyet még hadműveleti területen nem látott és ennél jobbat és többet nem is lehet kívánni.
***
Augusztus 30., vasárnap
Mint megtudtuk, a tegnapelőtti vezérőrnagyi látogatásnak komolyabb oka volt, az oroszok mozgolódnak a környéken és tartani lehet Dmitriew megtámadásától a legvalószínűbben ejtőernyősök által. Ezért védelmi tervet kellett kidolgozni. Sajnos nagyon erősen úgy néz ki a helyzet, hogy komoly támadás esetén nemigen tudunk védekezni, viszont a visszavonulási lehetőségek is igen korlátozottak, tekintettel a nagyon rossz utakra, kocsijaink elhasznált voltára, de főleg a kevés üzemanyagra. Különösen megnehezül majd a helyzet, ha beáll az esőzés!
Az itteni magyar és német parancsnokságok karöltve védelmi tervet dolgoztak ki, melynek alapján a külső védelmi övezetet felosztották az összes itteni alakulat között. Igy nekünk is jutott egy sáv. A riadó esetén általunk, a 132. tehergépkocsi oszlop által elfoglalandó sáv mintegy 5-600 méter hosszúságú, melynek két végén és közepén egy-egy, összesen tehát három-négy tagból álló tábori őrs foglal helyet.
Jómagam teljesen különálló feladatot kaptam, mint németül tudó az Ortskommandatur (Városparancsnokság) és a mi parancsnokságunk között teljesítek összekötő szolgálatot.
Ez a felállás a gépkocsivezetők kivételével minden emberünket igénybe veszi. Látható tehát, miszerint nem alkalmas arra, hogy egy esetleges támadást feltartson, csak arra, hogy azt esetleg lassítsa és lehetővé tegye a megtámadott rész megerősítését. A tábori őrsök feladata tulajdonképpen nem is lehet más, mint hogy figyeljen és jelentéseket tegyen. Mint hallom, ez csak nappali riadó esetére vonatkozik, éjjeli riadó esetén csak a saját körletünket védjük és a múltkori riadóhoz hasonlóan az utakat álljuk el. Így várjuk az esetleges partizántámadást, melyből remélhetőleg éppen azért nem lesz semmi, mert ennyire beharangozták.
(folytatása következik)
HVG-előfizetés digitálisan is!
Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!
"Fölöttem átdübörög egy tank" - így pusztult el a magyar hadsereg
Kifáradt, rosszul felszerelt és kiéhezett volt a 2. magyar hadsereg a doni áttörés pillanatában, ráadásul az otthoni politikusok sem törödtek eléggé a keleti fronton harcoló, német parancsnokság alá rendelt egységékkel. A magukra hagyott honvédek olyan fegyverekkel vették fel a harcot, amelyek a világháború kirobbanásának pillanatában is elavultnak számítottak: a -30 fokos hidegben a magyar puskák egyszerűen befagytak. Összegyűjtöttük az 1943-as nagy vereség okait.
"Eltünt" - munkatársunk emlékezik egy családtagra
Paksa József ma pár nyomorult, szar adat, iktatási szám, helyesírási hibákkal kitöltött rubrika. Néhány repedt fotó, meg egy üres sír. „Esemény bővebb leírása: eltünt.” De így legalább örökre az maradt, ami akkor volt, mielőtt eltünt. 26 éves parasztlegény, aki mindig jólöltözött, színjátszókörbe jár, büszkén paskolja az általa nevelt bikát, és tiszta inget vesz, ha felül a szekérre.
