Négy új cipő, hozzáillő táskák, három nadrág, néhány blúz és szoknya, ékszerek, kiegészítők, parfümök – készít gyors mérleget az elmúlt hónap „csupa létfontosságú terméseiből” a 29 éves Ágnes, aki saját bevallása szerint imádja a szép dolgokat, ezért vásárolgat. Annak ellenére, hogy az összevásárolt holmik csupán egy részéről került le eddig az árcédula, nem gondolja, hogy megálljt kéne parancsolnia szenvedélyének. Inkább spórol máshol – mondja –, csak hogy jusson új holmikra; hogy meddig képes finanszírozni hóbortját, azt egyelőre ő sem tudja.

Kényszeres vásárlás. Az emberi kontaktus illúzióját kelti © Végel Dániel

Csak a fogyasztói társadalom mellékhatása mindez? Vagy már függőség, pszichés betegség? Mikor szóljon vagy lépjen közbe egy jóbarát, családtag, hogy ez így már nem normális? Mikor érdemes szakember segítségét kérni?

"A szenvedély része az életünknek, akkor van gond, ha már uralja az embert, képtelen kontrollálni a viselkedését, kiszorít más tevékenységet, és sérülnek az egyén kapcsolatai; módosult tudatállapot figyelhető meg a betegnél: a cselekvés ideje alatt mintha kilépne a valóságból, ebben az értelemben egyfajta menekülést jelent a szenvedély" – mondta el a hvg.hu megkeresésére Demetrovics Zsolt, az ELTE addiktológusa, pszichológusa.

Szerinte bárki kerülhet ilyen helyzetbe: a szenvedélybetegségeknél – beszélhetünk kémiai, illetve viselkedési addikcióról, az előző például az dohányzás, míg az utóbbi csoportba sorolható a szerencsejáték-függőség, az evési zavarok, a szexuális addikciók, illetve a kényszeres vásárlás – a függőségek hátterében nincs általános személyiségzavar. Csupán kontrollvesztésről van szó: a viselkedés feletti kontroll elvesztése a központi tünet. Számos szenvedélyünk legfeljebb furcsaságszámba megy, ha amúgy nem károsítja sem a személy, sem pedig környezete életvitelét – hiszen mindenkinek van valamilyen bolondériája –, de ha valaki naponta látogatja a szerencsegépet, vagy haszontalan dolgokra költ milliókat, az már kóros. A kényszeres vásárló ellenállhatatlan és mindent elsöprő vágyat érez arra, hogy vegyen valamit, gyakran olyasmit, amire nincs is szüksége.

„Amikor már nem mi irányítjuk a tevékenységet, hanem az irányít minket, minden bizonnyal szenvedélybetegséggel van dolgunk” – magyarázta a hvg.hu-nak Dobos Emőke klinikai szakpszichológus, aki szerint a fiatal felnőttek, különösen a nők a legyakoribb áldozatok. Míg a szerencsejáték a férfiak eszét veszi el, a vásárlási kényszer kifejezetten a gyengébb nemre jellemző. A lakosság közel nyolc százalékát érintheti élete során ez a betegség.

Az egyén életére, személyiségére destruktív hatással lévő költekezés hátterében különféle okok húzódhatnak meg – így a klinikai szakpszichológus –; a leggyakoribb, hogy tárgyi dolgokkal akarunk valamilyen érzelmi hiányállapotot pótolni. Egy magányos ember számára maga a paradicsom lehet egy bevásárlóközpont, hiszen az emberi kontaktus illúzióját kelti, látszólag társaságban, emberek között van, még ha ezek nem is személyes kapcsolatok. Akkor már általában nagy a baj, ha a páciens életében ez az egyetlen társasági forma, nincsenek barátai, párkapcsolata. A negatív érzelmi állapotok, mint például a túlsúlyosság érzése, az unalom és igen gyakran a stressz és a depresszió is kiválthatja a kóros szenvedélyt.

A könnyelmű pénzköltésre, adósságfelhalmozásra hajlamos pácienseknél gyakran lehet felfedezni szociális gátlást is. Önértékelési problémák elfedésére is szolgálhat a vásárlás szenvedélye, értékes és különleges tárgyak vagy holmik birtoklása ad magabiztosságot a lelkileg sérült egyénnek. De a referenciacsoport (akik az ember attitűdjeire vagy magatartására közvetlen vagy közvetett hatással vannak), a munkatársak is nyomhatják efelé: mindig a legújabb divat szerint kell megjelenni, divat lett márkás, drága dolgokat birtokolni.

A hitelkártya fogságában

© sxc.hu Világosan látszik az agyról készített MRI-felvételeken, mikor dönti el a vásárló, hogy megveszi-e az elé tett árut. Az agy különféle területei előre jelzik a tárgy birtoklásának vágyát, s a vizsgált személy fájdalmat érez, miközben felkészül arra, hogy meg kell válnia a pénzétől - állítják legfrissebb kutatásaikban az amerikai Stanford Egyetem kutatói. A kísérletben részt vevő önkéntesekről MRI-felvételeket készítettek, miközben csokoládé és más áruk képeit láthatták, majd pár másodperccel később felvillantak a képernyőn az árak is. Ezután megkérték a résztvevőket, döntsék el, megveszik-e az árut. Az időzítéssel így a tárgy iránti vágy és a költekezéssel kapcsolatos figyelmeztetés világosan elkülönült egymástól. Ha a páciens akarta a tárgyat, az agy egyik kéreg alatti dúcának területe villant fel. Amikor megjelent a magas ár, egy jól körülírt agykérgi területet aktivált, és a többit hatástalanította. A kutatók így előre meg tudták mondani a kísérlet kimenetelét. A kísérlet azt is kimutatta, hogyan csapja be az agyat a hitelkártya (azt az érzést keltve, hogy van pénzünk), és hogyan ösztönzi az embert további vásárlásra.

A nők főleg ruhákat, cipőket, ékszereket és kozmetikai cikkeket vesznek, a férfi kényszeres vásárlók pedig inkább elektronikai és műszaki berendezésekre költenek szívesen – ad közelebbi képet e szenvedélybetegségről Demetrovics. A kényszeres vásárlók másoknál jóval gyakrabban használják hitelkártyájukat, és egyes felmérések szerint több kártyát is birtokolnak, éppen ezért hajlamosak tartozások felhalmozására, s verik magukat hatalmas adósságokba. Mivel az ember így nem kerül közvetlen kapcsolatba a pénzzel, így könnyen elveszíti fölötte az uralmát: mire feleszmél, már rég azt költi, ami nincs is. A mai fogyasztói társadalom pedig csak kedvez nekik, hiszen  minden olyan külső inger fokozottan hat rájuk, mint a boltok hirdetései, a kiárusítás látványa, a kirakat berendezése, a színek, az anyagok, a világítás. 

A kényszeres vásárlókat az újra és újra fellángoló, ellenállhatatlan vágy jellemzi, az átmeneti megnyugvást újabb roham követi.  Vásárlás közben jellemzően izgatottak és feldobottak, utána azonban a szomorúság, a bűntudat és az önvád uralkodik el rajtuk. Valamennyi kényszer lényege: annak ellenére, hogy a beteg tisztában van azzal, hogy rossz, amit csinál, olyan belső feszültség van benne, amit csak a szenvedély "tárgyával" tud csökkenteni. Azonos tapasztalatokról számol be az addiktológus és a klinikai pszichológus is annak kapcsán, hogy általában a beteg ember környezete figyel fel a problémára, illetve mutat rá arra, hogy valami gond van. A beteg hajlamos ugyanis újabb és újabb magyarázatokat adni a viselkedésére, "még ezt most utoljára megveszem, mert rosszkedvű vagyok", sőt, sokszor azt sem érzékeli, hogy problematikus a viselkedése. Ritkán ugyan, de arra is van példa, hogy a beteg magától kér segítséget, esetleg a kényszer – már egy vasa sincs, ám a törlesztőrészleteket fizetni kellene valamiből – viszi rá. 

A segítséget pedig érdemes szakemberre bízni. "A személyiséget gyógyítjuk, a mélyben rejlő problémákat egyén-, illetve tünetfüggő terépia segítségével tárjuk fel" – mondja Dobos, aki inkább a pszichoterápia híve, mintsem a gyógyszereké, de nem zárja ki, hogy olykor ez utóbbira is szükség lehet. Fontos, hogy nem a tünet kontrollálását tanítják meg a betegnek: akkor csak más szenvedélyre váltana. 

Előfordul, hogy magától is elmúlik az addig leküzdhetetlennek hitt vágy, ha a beteg életében valamilyen pozitív változás következik be. De a legszomorúbb, ha valaki az egész életét így szenvedi végig: mindig akad olyan, aki "megmenti" azzal, hogy pénzt ad neki.