szerző:
Vándor Éva

A vulgáris szóhasználatot a címben hamarosan megmagyarázzuk. De előbb beszéljünk arról, hogy mekkora jelentősége van annak az egy dollárnak, amelyet Taylor Swift elnyert a zaklatási perében.

Kezdjük egy körkérdéssel. Tegye fel a kezét az, akinek fogták már meg a fenekét! Mármint az akarata ellenére. Nagyot nem kockáztatunk, ha megelőlegezzük, hogy főleg a női olvasóink fogják megszólítva érezni magukat. Ők lényegesen nagyobb eséllyel tapasztalják meg ezt az érzést, míg a férfiak inkább csak a kezüket adják hozzá. Olyannyira nagyobb eséllyel, hogy tulajdonképpen mindennaposnak mondható a jelenség, és sok nő talán azon sem csodálkozik, ha a tiltakozására válaszul a fogdosó felháborodottan még hozzá is teszi, nem nagy ügy, vehetné akár bóknak is.

Taylor Swift legalább annyira nem kérte, hogy egy idegen férfi a fenekét fogdossa, mint azt, hogy bíróságra menjen emiatt. De mivel a kettő közötti összefüggést még mindig kevesen értik, bevállalta, hogy az őt ért szexuális zaklatást megméretteti az igazságszolgáltatás előtt. A történetnek külön érdekes csavart ad, hogy végül is a rádiós DJ, David Mueller volt az, aki miután molesztálta, hárommillió dollárra még be is perelte az énekesnőt azzal az indokkal, hogy a hamis vádjai miatt elvesztette az évi 150 ezres fizetéssel járó állását. Ezzel tökéletesen belesimult abba a még mindig erős narratívába, amely azt mondja: a női áldozat érezze magát felelősnek a férfi sorsa miatt, aki egyébként bántotta és megalázta. Hogy az áldozat hibáztatható azért, mert az elkövetőnek derékba tört a karrierje, csorbult a hírneve, szétesett az élete. (Nemrég még Magyarország is azon vitatkozott, hogy Kiss László edző karrierje ér-e annyit, mint az általa megerőszakolt és molesztált nők sérelme.)

©

Swift ezek után döntött úgy, hogy akkor ő is perre megy, és 1 dolláros kártérítést kért zaklatásért. Az incidens idején egyébként Swift 23, Mueller 52 éves volt. Mueller kora, neme, és úgy általában a gendernormák az ő oldalára billentették a helyzet hatalmi dinamikáját. Swift ebben a mátrixban csak egy magyarázkodó nő lehetett, akinek újra és újra ki kellett mondania, be kellett bizonyítania, hogy a tapasztalata megfelel a valóságnak.

Swift pere így túlnőtt önmagán, és egyfajta kollektív igazságszolgáltatás lett a szexuálisan zaklatott nőknek. Maga Swift is többször beszélt arról, hogy azok helyett is bíróságra ment, akik nem merik perre vinni az ilyen ügyeket.

Egy vallomás tanulságai

A nők még mindig nincsenek egyszerű helyzetben, ha beszélni próbálnak arról, hogy szexuális zaklatás érte őket, különösen akkor, ha ezt bíróság előtt próbálják meg bizonyítani. Vagyis Taylor Swift az áldozatokat sújtó előítéletek miatt már eleve hátrányból indult a perben. Ezt a hátrányt kellett ledolgoznia a vallomásával.

Swift pedig azt a stratégiát választotta, hogy erős és határozott lesz – valószínűleg abból a megfontolásból kiindulva, hogy ha csak udvariaskodik egy ilyen bűncselekménynél, akkor vesztes helyzetbe manőverezi magát.

Taylor Swift a bírósági meghallgatásán szándékosan fogalmazott nagyon világosan és közvetlenül, sőt egy szexuális zaklatás áldozatától szokatlanul határozottan. Simán elképzelhető például, hogy tárgyalóteremben még soha ennyiszer nem hangzott el a segg szó – egy ilyen bűncselekménynél nincs helye a finomkodásnak. Merthogy szembe találta magát az összes olyan keresztkérdéssel, amellyel a szexuális bűncselekmények áldozatainak a vallomását megpróbálják hitelteleníteni. Ebből a szemszögből nem számított, hogy Swift gazdag és híres, ugyanazokat az akadályokat gördítette elé a támadójának az ügyvédje, amelyen a többi áldozatnak is át kell verekednie magát, hogy bebizonyítsa az igazát. Nyilvánosság előtt újra és újra át kell élniük, hogy az elkövető hogyan ért a testükhöz, miközben a másik oldalon álló ügyvédek minden erejükkel és eszközükkel azon vannak, hogy bebizonyítsák, hazudnak, vagy legalábbis teljesen súlytalan az igazuk.

  • Amikor Mueller ügyvédje felvetette, hogy Swift mennyire vette rossz néven, hogy a testőre nem lépett közbe és nem állította le az állítólagos zaklatást, Swift azt válaszolta: „Azt vettem rossz néven, hogy az ügyfele bedugta a kezét a szoknyám alá és megmarkolta a seggem.”
  • Amikor Mueller ügyvédje bemutatta a képet, amely megörökítette az incidenst, és azt kérdezte, miért nem látszik a szoknyáján, hogy az történik, amit állít, Swift azt mondta: „Azért, mert a seggem a testem hátsó részén helyezkedik el.”
  • Amikor az ügyvéd a Mueller kirúgásában játszott szerepét firtatta, Swift azt mondta: „Nem fogom engedni, hogy az ügyfele azt éreztesse velem, hogy ez bármilyen módon is az én hibám, mert nem az. Olyan, az életében bekövetkező szerencsétlen események miatt pereltek be és hibáztatnak, amelyek az ö döntésének az eredményei voltak, nem pedig az én döntéseimé.”
  • Amikor még azt is felvetették, hogy nem Mueller, hanem talán valaki más fogdosta, Swift megint nagyon határozottan megismételte: „A kezében volt a seggem. Tudom, hogy ő volt.”

 

Ezért is volt olyan fontos, hogy Taylor Swift nemcsak elmondta a történetét, hanem szembeszállt azzal is, hogy ezek a narratívák elbagatellizálják azt, ami vele történt. És mivel történetesen nemcsak áldozat, hanem a világ egyik legismertebb előadója, az egész világ figyelt rá.

Ami talán ennél is fontosabb, az az, hogy a főleg fiatal lányokból álló rajongótábora is figyelt rá. Hogy erős élményként marad meg bennük az, hogy a kedvencük őszintén beszél arról, milyen érzelmi károkat okozott neki egy szexuális zaklatás, hogy képes kiállni magáért a bíróságon, ahol a rendszer azt sugallja, hogy nincs igaza. Ez nagyon sokat alakít majd azon, amit a női létezésről, a határokról, a felelősségre vonásról megtanulnak.

Swift nyilván nem kockáztatta az egzisztenciáját azzal, hogy beleállt a perbe – egyébként is csak egy dollár kártérítést követelt. A legtöbb áldozattal szemben ráadásul ő tudja, hogyan kell bánni a médiával, és rutinos ügyvédek egész csapata állt rendelkezésére. Maga Swift is elismerte, hogy különleges helyzetben van. A per megnyerése után kiadott közleményében utalt is arra, hogy tisztában van a privilégiumaival, és azzal, hogy sok más áldozattal ellentétben ő képes volt magára vállalni saját maga védelmének az elképesztő terhét egy ilyen perben. „Azt remélem, segíthetek azokon, akiket szintén meg kell hallgatni” – írta Swift, hozzátéve, hogy a jövőben több, bántalmazott nőket segítő szervezetet is támogatni fog. És ne felejtsük el azt sem, hogy ő volt az, aki 250 ezer dollárral segítette Keshát, miután a bíróság úgy döntött, hogy az énekesnőnek továbbra is együtt kell dolgoznia a molesztálásával megvádolt producerével.

©

A szavak hatalma

Visszatérve a cikk elején felvetett körkérdésre, egy fenék fogdosásában sokaknak még mindig nehéz meglátni a szexuális zaklatást. És valóban, ha csak annyit mondunk, fenékfogdosás, akaratlanul is visszaveszünk a bűncselekmény erejéből, ami pedig hozzájárul ahhoz, hogy végső soron természetesnek vesszük – előfordul, megtanulunk együtt élni vele. És mivel ennyire triviális, közhelyszerű lesz az egész, természetes lesz az is, hogy az áldozatok szavát kétségbe vonják, vagy esetleg hibáztassák őket.

Egy áldozat nem sok biztatást talál ebben a kultúrában arra, hogy az ő történetét valaki komolyan fogja venni, vagy hogy számítani fog a hangja. Amiből egyenesen következik, hogy nem is fogja jelenteni a zaklatásokat – hiszen úgyis semmiség volt.

A molesztálásoknak ez a fajta trivializálása maga után vonja, hogy a nők és a lányok többsége nem is tudja, hogy szexuális zaklatásnak minősül az, ha valaki az akarata ellenére fogja meg a mellét, a fenekét vagy nyúl be a lába közé. A legtöbb nő úgy nőtt fel, hogy ez együtt jár azzal, hogy nő, és ugyanígy az elkövetők közül sokan nem is gondolnak arra, hogy mennyire komoly az a cselekmény, amit elkövetnek.

A nőknek ezért kell újra és újra elmondaniuk, hogy a testük nem közvagyon. Taylor Swift ezt most elég hangosan elmondta.