A szurkolók takarították a havat a Kozármisleny pályáján a meccs előtt
30-40 drukker segített a hótakarításban, volt, aki már reggel 8-kor a pályán volt.
30-40 drukker segített a hótakarításban, volt, aki már reggel 8-kor a pályán volt.
HVG
Azontúl, hogy számos férfi életét keseríti meg a gyakori éjszakai vizelés, a párjuk pihenését is megzavarhatja. Közös érdek, hogy minél előbb a megfelelő kezelésben részesüljön a ház ura.
Proxelan
A gyerekek étkezési szokásai nemcsak arról árulkodnak, mit szeretnek vagy utasítanak el, hanem arról is, hogyan viszonyulnak az ételhez és önmagukhoz. Dietetikus és gyermekpszichológus szakértő segítségével jártuk körül, hogyan támogathatják a szülők a kiegyensúlyozott, egészséges étkezési minták kialakulását kicsiknél és kamaszoknál egyaránt.
BioTechUSA-cégcsoport
Sorra jelennek meg az települések önazonossági rendeletei, Kisbárkány például írásba foglalta, hogy nem látja szívesen azokat, akik büntetlen előéletűek. Nem meglepő, hogy gyorsan módosították is a szabályt. Litkai Gergelyt mindenesetre megihlették a fejlemények, és össze is állított egy önazonossági kérdőívet egyfajta sorvezetőként az önkormányzatoknak, és a büntetetetlentelen életre vonatkozó kérdések csak az egyik témakört teszi ki, nyilatkozni kell a fűkasza- és flexhasználatról, ahogyan arról is, hogy ki lakik a kancsal Szabóék mellett, aki nem a Klári a néni.
hvg360
Senki nem akar megöregedni, és ez nemcsak az idősödő generációk érzése: a fiatalabbak is ezt várják tőlük. Miben jobbak ökotudatosság tekintetében a boomerek, mint a Z generáció tagjai, és milyen lesz a szemünk előtt növekvő MI-generáció?
Viharos szél is lesz, ezért északkeleten és északnyugaton érdemes figyelni az utakon.
HVG
Bár az első igazi okosotthonok csak néhány évtizede jelentek meg, a házak és lakások „okosítása” először a XX. század elején merült fel, az első elektromos háztartási berendezések megjelenésével egy időben. A határ ma már a csillagos ég, a korszerűsítés pedig megtérül.
Alexandra és Ferenc digitális nomádként dolgozik, online tartanak személyi edzéseket.
HVG
Orvosok, kutatók, influenszerek, üzletemberek gyűltek össze a Bálna Budapestben, hogy a hosszú és egészséges élethez vezető útról beszélgessenek. Beszámoló a HVG és a Medipredict közös eseményéről.
Fetter Dóra
Záhonyi Anna
A hadsereg toborzóarcaként ismertté vált katona csak színészként szerepel a stáblistán. A producer szerint a katonák csak parancsot teljesítenek, azonban az érintett szerint nem parancsra, hanem önként vett részt a produkcióban, amivel kapcsolatban a leszerelési kérelme után nem keresték.
HVG
A Dojo Boutique Club közleményében arról ír, hogy nem tolerálják a kormány által immár rendeletbe is foglalt jogsértő tevékenységeket.
HVG
A szerző korábban dokumentumfilmet forgatott az elhiresült interjúról, most könyvében újabb részleteket tárt fel.
HVG
A medve ellen hajtóvadászatot indítottak a hatóságok.
HVG
Az egykori francia elnök 20 napot töltött rácsok mögött, ügyvédje korábban közölte, hogy már az első napját is írással töltötte.
HVG
A Fradi akár 15 millió eurót is kaphat az NB I legértékesebb játékosának tartott Tóth Alexért.
HVG
Alexa már csaknem 3 kiló.
HVG
Mióta elárverezték a szexuális botrány miatt megtépázott színész házát, nincs hol laknia.
A győztesbe a verseny egyik tulajdonosa kötött bele.
HVG