szerző:
Varjú Katalin

Varjú Katalin révkomáromi pedagógus újabb története a felvidéki roma közösségek életéről, konyhájáról. A sorozatot legközelebb a szerző bemutatásával zárjuk.

Nem tudtam kitalálni, miféle rudacskákkal a kezükben szaladgáltak kint a házak között a gyerekek. Le-leharaptak egy darabot belőle, jóízüen rágcsálták egy darabig, aztán valamit kiköptek. Ez így ment folyamatosan, míg a rudacska el nem fogyott. A közelben botorkáló tyúkok igyekeztek valamit felkapni, ám a kutyák éberen követték őket és mindent elmartak előlük a földről. Elbámészkodtam ezen, bár nem tudtam, mi történik valójában. Teljesen átadtam magam a megfigyelésnek, a gyerekek jókedvű nevetésének. Amikor éppen rámszólt mámi (nagymama).

– Mi van, hát be nem akarsz gyönni? Naaháát! ... tisztára elbambáskodultál?
– ...csak erre volt utam, és nézem, mi folyik itt kint.
– Ne mongyad, hogy be se gyössz?! Kizavartam mindet, mutatott a gyerekek felé... kinn köpözzenek má... – mormogta mámi.


Rácsodálkozás. Ismeretlen szokások
© m.blog.hu
Ezidőtájt már az egész környék romasága ismert, bármelyik nemzetségből, péróból vagy fajtából is volt való. Négy különböző hovatartozást vallottak azok a kommuniták, akikkel akkor dolgoztam. A tegezésem is szinte járványként terjedt el identitásuktól függetlenül.

Tudniillik egy embert sem illik csak úgy letegezni, mint ahogy a cigányok vagy romák sem veszik jónéven az idegen azaz kívülálló tegező bizalmasságát őfeléjük. A változás mindig egy általuk tisztelt egyéntől indul el és mivel őt respektálják, követni merik a példáját. Belépve, papu (nagypapa) éppen egy nagy alumínium tepsit cipelt a vastag fa asztalhoz, ahova kirakta a végein bekötözött hurkára hasonlatos darabkákat, hegyébük gyúródeszkát, arra pedig téglákat helyezett. Egy félelmetes kötőtűvel meg még beléjük is bökdösött. Mindig rácsodálkoztam valamire, ami számomra ismeretlen vagy szokatlan volt. Miért is történt volna akkor ott másként.

– Dógozni mentek...apjaik anyjaik ezeknek a gyerekeknek – szólalt meg papu. A ganét köll kitalicskáznyi a gádzsónál a kertek megett és gilchát( krumplit) kapnak, ha az annyaik kikaparják aztat. No, eztet meg már meg kell csináljuk – mutatott a tepsi felé. Már meg vót főzve a belevaló. Mire onna visszagyönnek, kész lesz. A gyerekek nem bírták kivárni, míg megérkeznek, ezek mindíg éhesek, hát valamennyit elkészítettünk már nekik.
– Nem akarok zavarni...
– Maradj! Mondom, maradj egy kicsit. Legalább leülök addig a salátának valót elkészíteni
– mondta mámi.

Tudtam, hogy sok cigány férfi tud főzni. Amit ő szeret, azt szivesen elkészíti, persze nem mindig. Papu még kicsit megdöngölte a téglákat, hogy jobban kilaposodjanak az alatta lévő ételdarabkák, és odaült mellénk.

– Régi cigány szokás szerint egy férfi nem ül le nő mellé – kezdte a nosztalgiázást, így az, hogy megtisztelt társaságával, jóleső gesztus volt számomra. Kihasználva ezt a bizalmat, megkértem, mondja el, mit készít.
– Csecse goját csináltam.
– Ezt a szót még sohasem hallottam – szólaltam meg.
– Hmm, hmm. Ez ám régi cigány enni (étel)... – sóhajtott rám a bajsza alatt, és összecsapta csizmáit az asztal alatt – ...az én babam (nagyanyám) is csinálta. No, ha most itt lenne, anna az most nekem... – nevette el magát – egy gádzsi mellett ülni...az ő jó kezei által készített csecse gojáról beszélni?
– Van benne áztatott kenyér, főtt máj szétnyomkodva, főtt krumpli meg zöldség. Ezeket jól összekevertem nyomott fokhagymával meg fűszerekkel – folytatta a magyarázatot papu. Az igazi állatbélbe van tömve. Most ezt a belet a bótban vettem. Sűrűre bele kellett a bélbe az anyagot gyúrni, ezért ezek a goják (kolbászok) most rövidebbek és vastagabbak. A levegőt nyomattatom ki a téglákkal belőle. Amikor már kilaposodnak akkor megsütöm. Ez lesz mára, zöldsalátával. Ilyet még nem ettél! Tudom ám, hogy a másikakhoz is jársz. Megvallom neked, nem vettük ám eztet jó néven. Nem minden roma, roma.

– Tehát ez a csecse goja valami a paraszt hurka és a kolbász között? Mi kicsit másképp csináljuk.... – tereltem volna el a szót.
– Mi vért nem eszünk, rizst sem teszünk bele... Látod, már ebben is mások nálunk a rumungrók (ez egy másfajta roma), vagy a romák (gyűjtőnév), akkor is mi vótunk azok, amikor még nem neveztek romának. Mi, mi meg megmaradunk annak aminek születtünk, cigánynak, úgy, ahogyan az nálunk vót. Nézd csak azt is, hogyan öltöznek, és máshogy is beszélnek.
– Valóban én is látok bizonyos különbségeket, de én ...
–...haggyátok má, abba! Mámég a köll, hogy a cociálist
(szociális ügyeket) is előkezgyétek – süvöltött közbe mámi.

Amíg mámi a hagymát reszelte, mindhárman szipogtunk. Volt, aki az emlékeit gyászolta könnyeivel, volt, akit a hagyma csípett. A gyerekek ki-be rohangáltak, de csecse gojából többet csak a szülők hazatérése után kaphattak.
– Majd miután dad (apa) evett már – suttogta papu, ugyanis régi szokás szerint ebben a közösségben az apa eszik elsőnek, a többiek majd miután ő már evett.

A salátát a szemem előtt készítette el mámi. Az apróra reszelt hagymát zsíron, lassan kevergetve pirosra dinsztelte. Kissé megsózta. A négyfelé vágott, megmosott salátákat megforgatta benne, és picit összerogyasztotta. Levette, majd meglocsolta ecettel. Szinte még langyosan kaptam megkóstolni belőle. Mámi is a kedvemért kicsit megszegte a cigányszokásit. Megkóstolhattam a salátát, még mielőtt bárki kapott volna belőle. Szokatlan, de finom volt. A goja elkészültét már nem vártam meg, de rájöttem, hogy a gyerekek a műbelet köpködték ki az állatoknak.

Gasztro

A cigánysavanyó

Szerzőnk,Varjú Katalin révkomáromi pedagógus újabb története a felvidéki roma közösségek életéről.

Gasztro

Bokoji kenyér - az ínség receptje

Szerzőnk, Varjú Katalin révkomáromi pedagógus újabb története a felvidéki roma közösségek mindennapi betevőjéről, a cigány- avagy bokoji kenyérről szól.

Gasztro

Földbe ásott csirke

Írásunk szerzője Varjú Katalin révkomáromi pedagógus, aki olyan falakat döntöget, amelyeket az ostoba előítéletek, az egymásra való kíváncsiság hiánya és a tudatlanság emeltek az emberek közé. A felvidéki roma közösségekben járva gyűjti a kulturtörténeti (gasztronómiai) anyagokat.

Varjú Katalin Gasztro

Milyen egy roma lagzi?

A cigányok ünnepségeinek is megvannak a maguk szabályai. Nem véletlenszerű az ültetés, fontos a színek szerepe, és az italozás sorrendje is. Szerzőnk, Varjú Katalin révkomáromi pedagógus egyike azon a keveseknek, akik ott lehetek egy hagyományos, sátoros oláhcigány esküvőn.