Van egy olasz szó, benessere, olyasmit jelent, hogy jó közérzet, jólét. Ha választanunk kellene egy kifejezést, mely egy az egyben visszaadja az olasz életérzést, ez lenne az. Giorgio Locatelli, a világhírű olasz séf biblikus könyvének hátsó borítóján ki van emelve egy gondolat, mely tökéletesen foglalja össze a lényeget. „Egy olasz feladata az életben, hogy másokat etessen.“ Erre a kötelességre emlékezve jártunk most egy újabb olasz tartományban, és fedeztünk fel újabb és újabb ételeket magunknak – és az olvasóknak.

Friuli-Venezia-Giulia Északkelet-Olaszország legkeletibb régiója, közvetlen szomszádságban Ausztriával és Szlovéniával – ez természetesen meglátszik a konyháján is, nem egy szomszédoktól kapott fogást találunk a határmenti étlapokon. A régió közigazgatási székhelye, Trieszt 1918-ig a Habsburg Birodalom része volt – a tengerparton sorakozó épületek és a szomszédok receptjei szerint készülő pretzel (perec), presnitz (csigaformára tekert, magvakkal és aszalt gyümölcsökkel töltött kelttészta) és krapfen (fánk) eleven emlékei a monarchiabeli időknek.

A caffé, ami magyar

Molnár Kata Orsolya

Trieszt az olasz gasztronómia térképén mint a kávé fővárosa szerepel. Az országba érkező kávé egynegyede ide érkezik meg, számos kávégyárat találni a településen. A magyarok számára talán az Illy a legérdekesebb, hiszen ezt a céget a magyar Illy Ferenc alapította 1933-ban. A család nagy becsben tartja magyar gyökereit, nem véletlen, hogy a gyár területén tiszteletbeli magyar konzulátus is müködik. Illy Ferenc igazi újító személyiség volt, az ő nevéhez fűződik az első élvezhető kávét készítő espresszó gép kifejlesztése. Az állandó kutatás és fejlesztés, a folyamatos fejlődés a cég egyik legfontosabb jellemzője. A kávéipar több forradalmi innovációja is az Illyhez kötődik: ilyen a nagy nyomás alatti védőgázas csomagolás (pressurisation) és az E.S.E. (Easy Serving Espresso – azaz egy adagos kávé) kifejlesztése is. Illy Ferenc kilenc féle Arabica kávét válogatott össze, abból készítette a nevével fémjelzett keverékét. A recept nem változott, a cég a mai napig ezekből, mindig a legjobb termésből, különféle termőterületekről szerzi be a kávébabokat, hogy belőlük állítsa elő a konzisztens, jól felismerhető aromát. Közvetlenül a termelőktől vásárolnak, a fair trade szellemében. A trieszti gyárban müködik nem mellesleg az Universitá del Caffé kávéakadémia,ahol a termelőktől kezdve a baristákon át a lelkes fogyasztókig mindenki megtalálhatja a számára legmegfelelőbb oktatást, kávészerelmeseknek akár egynapos gyorstalpaló.  Az akadémia fogadó galériájában kóstolásra is mód nyílik.A hobbi kurzusokra közvetlenül az akadémia oldalán lehet jelentkezni.

Persze nem csak kávézni érdemes Triesztben. A belváros nem túl nagy, a Piazza della Borsán és a Piazza di Cavanán egymást érik a kévézók, fagyizók, delikátesz boltok. Ahogy egész Észak-Olaszországban, az aperitivo szokása itt is dívik. Mivel a vacsora késő estére szorul, az olaszok gyakran beülnek még munka után egy pohárra a kollegákkal, barátokkal. Ilyenkor az ital mellé jár egy kis ropogtatnivaló is – hol csak néhány falat, hol egy egész svédasztalnyi. Friulia-Venezia-Giuliában a kötelező ital ilyenkor az Aperol Spitz. A narancssárga színben játszó koktél Aperol, prosecco, szóda és egy karika narancs keveréke. Az Aperol különböző citrusfélékből és gyógynövényekből készített likőr, mely önmagában is nagyon népszerű aperitif. Az aperitivo mellett a másik kihagyhatatlan a fagylalt. A La Siciliana (Capo di Piazza 2) gombócai könnyet csalnak az ember szemébe, a csokoládé szerelmesei azonban válasszák a Chocolatot (Via Cavana  15/b), ahol megannyi bonbon mellett számos csokifagyi ízt is kínálnak a betérőknek. Közvetlenül ez utóbbi mellett található a Sartori (Via Cavana 15/a) delikátesz bolt, ahol az összes helyi tipikus termék fellelhető. Az egymás mellett lógó sonkák látványa hamar meghozza az étvágyat – szerencsére nemcsak hideg ,de  kész meleg fogásokat  is kínálnak.

Fenséges szegények eledele Udinében

Molnár Kata Orsolya

Triesztből észak felé indulva érjük el Udine városát. A százezres, egyébként csendes város évente kétszer válik a turisták elsődleges célpontjává: az áprilisi végi – május eleji távol-keleti filmfesztivál és a szeptemberi bor- és ételfesztivál, a Friuli D.O.C. idején. Ha az előző idején látogatjuk meg a várost, előbb-utóbb biztosan kikötünk az Asian Wok (Via Daniele Manin 10) étteremnél, mely megbízható, de nem különösebben lehengerlő ázsiai konyhát visz japán, thai, kínai és vietnámi fogásokkal az étlapon. Amikor minden filmben ázsiai ételek tömegét fogyasztják el a szereplők, megbocsátható, hogy időnként a nézők is azt esznek, egyébként azonban a város annyi különleges olasz fogással szolgál, hogy kár lenne bármi másra pazarolni étvágyunkat. A városvezetés remek módszerrel segíti a turistákat, hogyan válasszák ki a számos étterem és cukrászda közül az autentikus, nagy hagyománnyal rendelkező helyeket: a helyi specialitásokat kínáló, tradicionális vendéglátókra egy-egy a bejáratnál kitett tábla („In questo locale si manga friulano“ felirattal) hívja fel a figyelmet. Ilyen helyek az Osteria Pieri Mortadele (Riva Bartolini 8), a Trattoria Antica Maddalena (Via Pelliccerie 4) és az Al Vecchio Stallo (Via Viola 7) is, ahol a legtipikusabb helyi ételt, a fricót is megkóstolhatjuk 5-10 euróért. A frico, mely a mi tócsninkra emlékeztető összesütött étel, többféle recept szerint készülhet, a legtöbbször azonban burgonyából, hagymából és montasio sajtból áll, és polentával, azaz kukoricakásával fogyasztják az olaszok. A „szegények eledele“ igazán kiadós ebéd, de azért utána jól esik a fagylalt. Jó fagyira bukkanhatunk a Il Buon Gelato di Vipivel di Zanier Iris e C (Via Daniele Manin 12) vagy a Grom (Via Rialto 12/c) gelateriákban. Ez utóbbiban nemcsak finom, de ökológiailag ellenőrzött, nagyrészt a cég saját gazdaságából érkező alapanyagokból készült termékeket nyalhatunk.

Olaszországban a magyarok mindig pizzára vágynak, még ha nem is éppen Nápolyban vannak. Szerencsére minden városban akad egy-két messzire szakadt nápolyi, akiknek köszönhetően jó pizzát ehetünk – Udinében ide szakadt albánok sütik a szuper pizzát! A Pronto Pizzában (Piazza del Patriarcato) folyamatosan készülnek a kemencében a hatalmas, eszméletlenül finom pizzák, melyeket szeletben árulnak 2-3 euróért. Bár elsőre talán az ember csak legyintene egy ilyen helyre, ha valaki megkóstolta, biztosan vissza fog térni – annál is inkább, mert az albánok rögtön felismerik a magyarokat, és néhány magyar szót is törnek a kedvükért. Több embernek érdemes együtt rendelnie egy egész pizzát, sokkal jobban megéri. Az udinei étkezéseket is természetesen sajttal és desszerttel illik zárni. Jó sajtokért a La Baitát (Via delle Erbe, 1/b) érdemes felkeresni. Számos helyi sajtot kínálnak, szívesen adnak egy-egy falat kóstolót is belőlük, hogy megkönnyítsék a választást. Az egyik helyi specialitás a latteria, melyet egytől tizennégy hónapon át érlelnek – érettségétől függően más-más ízeket mutat. Ugyancsak a térségben készül az asino, melyet sóval és tejszínnel gazdagítanak, illetve a formadi frant, mely többféle érettségű sajt keverésével születik. Helyi édességekért a Pasticceria Carlit (Via Vittorio Veneto, 36) érdemes felkeresni – a cukrászda nemcsak süteményeiről, hanem az emeleten található szobáról is híres, melyet reneszánsz falfestés díszít.

A longobárdok tokaija és a sonka

Udinétől alig néhány percnyi autózással érhető el Cividale. A longobardok egykori fővárosa igazi kis ékszerdoboz, ahová ritkán vetődik el magyar turista. Pedig bizony vétek kihagyni. Szinte giccses látvány tárul az utazó elé a város közepén álló, a helyiek által csak Ördög hídjának nevezett átkelőről. Különösen ajánlott célpont ez a bor szerelmeseinek, hiszen a Colle Orientali del Friuli borrégió szíve igazi meglepetéseket tartogat számukra. A helyi legjelentősebb fajta a friulano, az egykori tocai szőlőfajta. A tocai a mi Tokajunk miatt veszítette el ősi nevét – a komoly bormarketinggel támogatott helyi bor a régióról kapott új nevet. A helyiek körében persze úgy járja, hogy ez a fajta volt az első szőlőtőke Tokajon – egy magyar nemes friuli lányt vett el, aki nászajándékként szőlőtőkéket hozott hazánkba. Egy biztos, a friulano szőlőből a tokajitól tökéletesen eltérő módon száraz bort állítanak elő. Van azonban nekik is említésre méltó édes boraik, nem is egy. A térség számos minőségi (Denominazione di Origine Controllata azaz D.O.C.) bora mellett két édes bort adó szőlőből, a ramandolóból és a picolitból lesznek  zárjeggyel ellátott minőségi (Denominazione di Origine Controllata e Garantita azaz D.O.C.) borok. Ez utóbbiak úgy kaptak D.O.C.G. minősítést, hogy legalább öt évig kétszeresen – egyszer a borkészítés, egyszer a palackozás során – tudtak eleget tenni a D.O.C. minőségi elvárásoknak. A ramandolo termőterülete rendkívül kicsi, igazi helyi unikum, a belőle készült, kicsit az amarénalikőrre emlékeztető bor íze azonban nem vetekszik a nagyobb területen termelt picolit nedűjével. A picolit beteg szőlőfajta, ahol egy fürtön a beporzás tökéletlensége miatt sokkal kevesebb, egymással össze nem érő szem található, melyek azonban beéréskor rendkívül magas cukortartalommal bírnak. A rendkívül virágos – utóízében rózsás jegyeket mutató –, édes bort kortyolgatva új értelmet nyer a dolce vita kifejezés.

Molnár Kata Orsolya

Cividaléban járva a felejthetetlen picolit mellett feltétlenül érdemes megízlelni a gubanát is. A gubana gazdag édesség, melyet a családok esküvők és más ünnepek alkalmával készítenek. A leginkább a mi bejglinkre elmékeztető sütemény magvakkal és aszalt gyümölcsökkel töltött kelttészta, melyet nagy többségében valamilyen tartósítószer tesz hosszan tárolhatóvá. A Giuditta Teresa manufaktúra (San Pietro al Natisone, Localita' Ponte San Quirino), az egyetlen olyan hely,, ahol semmilyen mesterséges adalékanyag nem kerül a gubanába: a terméket ugyanis a likőr konzerválja. A tulajdonosnő, Silvana Chiabai elmesélte, hogy bár ez az eljárás megfosztja cégét az exportálás lehetőségétől, édesanyjának tett ígérete, mi szerint sosem változtat a családi recepten, nem engedi neki, hogy bármilyen oda nem illő anyagot tegyen a gubanába – a fogyasztók legnagyobb szerencséjére.

Friulia-Venezia-Giulia nagy büszkesége, a fentiek mellett, a San Daniele sonka is. San Daniele szintén egy ugrásnyira található Udinétől észak-nyugatra. A település egyértelműen sonkájáról (prosciutto di San Daniele) híres, júniusban a világ minden tájáról idegyűlnek az emberek, hogy az Aria di Festa fesztiválon ünnepeljén ezt a helyi különlegességet. A San Daniele-i sonka csak rá jellemző – pármai sonkával összevetve édeskésebb – ízét a tengeri sónak és a különleges, helyi mikroklímának köszönheti. A térségben igazi kultusza van a sonkának, nem csoda, hogy Udinében találunk kifejezetten önmagát prosciutteriának („sonkázónak“) aposztrofáló éttermet, mely menüjének középontjába természetesen a sonkát helyezi. A DOK Dall’Avában (Via Gemona, 47) nemcsak sonkás ételeket rendelhetünk, de akár – más helyi termékkel egyetemben – vásárolhatunk is a híres  San Danieléből.