Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
A vállalat „szilárd meggyőződése”, hogy a kormányhivatal „a legmagasabb szintű szakmai hozzáértéssel és szigorral járt el”.
„A CATL debreceni beruházása a törvények előírása mentén – különös figyelemmel a környezetvédelmi szempontokra – folyik” – közölte a vállalat reagálva arra, hogy a Telex csütörtökön azt írta: a Debrecenben épülő CATL-akkugyár környezethasználati engedélyének elkészítésekor nem végezték el a jogszabályokban előírt vizsgálatokat, és a gyár hatásterületét több szempontból hibásan határozták meg.
A lap az engedélyhez készült igazságügyi szakvéleményekre hivatkozva azt is írta, hogy a különböző szakterületek közül egyedül a levegőtisztaság szempontjából állja meg a helyét az engedély, minden más szempontból hiányos vagy hibás megállapításokat tartalmaz.
„A CATL Debrecen tapasztalata és szilárd meggyőződése, hogy az illetékes kormányhivatal a legmagasabb szintű szakmai hozzáértéssel és szigorral járt el a társaság egységes környezethasználati engedélyének kiadása körében. A valós környezeti hatásokra vonatkozó megállapításokat a hatályos környezethasználati engedély megfelelően rögzíti” – fogalmazott közleményében a cég.
Az engedélyt 2023 februárjában adták ki, helyi civilek azonban bíróságon támadták meg azt. A bíróság még tavaly márciusban elrendelte, hogy független igazságügyi szakértő állapítsa meg a gyár hatásterületét, aminek a költségét a pert indító civileknek kellett kifizetniük. Álláspontjuk szerint ugyanis a civileknek a pert elindítani sincs joguk, ha nem bizonyosodik be, hogy tényleg a gyár hatásterületén belül élnek.
A pert indító civileket képviselő ügyvéd szerint a szakvélemény annyi hiányosságot állapított meg, hogy a bíróságnak meg kell semmisítenie a CATL működéséhez szükséges engedélyt, és újra elölről kell lefuttatnia az engedélyezési eljárást. Ha így történik, a gyár addig nem tudja megkezdeni a működését hivatalosan, amíg az új eljárás végén új engedélyt nem kap.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Ellenzéki arcok és két régi kedvenc pokémon is felbukkan – videós beszámolónk az eseményről.