Kína támogatja a stabil eurót

Kína kiáll a stabil euró mellett, és nem tervezi csökkenteni az európai kormánykötvény-portfolióját - jelentette ki Athénban a kínai kormányfő, aki szombattól egyhetes európai körutat tesz.

  • MTI MTI
Kína támogatja a stabil eurót

Ven Csia-pao hangsúlyozta azt is, hogy amint Görögország ismét visszatér a nemzetközi kötvénypiacokra, Kína vásárolni fogja a görög papírokat. A kínai miniszterelnök úgy vélekedett, Görögország kezd kilábalni a súlyos adósságválságból.
 
Görögország jövőre tervezi, hogy ismét adósságpapírokat ad el a nemzetközi piacokon. Addig csak rövid lejáratú kincstárjegyeket értékesít belföldön.
 
A Jeórjiosz Papandreu görög kormányfővel közösen kiadott közlemény szerint a világ országainak koordinált gazdaságpolitikára van szükségük a tartós globális élénkülés érdekében. Ezt megelőzően Ven Csia-pao azt mondta, hogy Kína együtt kíván működni az EU-val a nemzetközi pénzügyi rendszer reformja érdekében.
 
Az október 6-án tartandó kínai-EU csúcsértekezlet előtt a kínai kormányfő felszólította az Európai Uniót arra, hogy ismerje el piacgazdaságnak az ázsiai országot, és enyhítse a csúcstechnológiát érintő, még meglévő kiviteli korlátozásokat.
 
Az Európai Unió 215 milliárd euró értékben vásárolt kínai termékeket tavaly, amivel az unió legnagyobb kereskedelmi partnere volt az ázsiai ország. 
 
Ven Csia-pao azt mondta, hogy öt éven belül megduplázódik, közel 6 milliárd euróra nő a kínai-görög kereskedelem értéke. Egyben jelentette, 3,64 milliárd euró hitelkeretet nyitnak a görög hajótulajdonosoknak, Kínában gyártott hajók vásárlásához.

Útmutató cégvezetőknek

Útmutató cégvezetőknek

Orbán Viktor önmagával is vitába szállt Tusványoson

Orbán Viktor önmagával is vitába szállt Tusványoson

A tusványosi vátesz megint újraálmodta a jövőt, de közben saját magával is vitába keveredett – rögzíthetjük, ha szembeállítjuk a miniszterelnök hétvégi geopolitikai jóslatait korábbi világmegfejtéseivel. Ez beárazza világháborús riogatását, nagystratégiai ígéreteit és a jobboldalon magasztalt jövőbelátó képességeit.