Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Az eddigi 8 helyett már 14, nyolcezer méternél magasabb hegycsúccsal büszkélkedik Nepál.
Hat újabb “nyolczres” hegycsúcssal bővítette a listáját Nepál turisztikai minisztériuma – írta a Telex a Kathmandu Post nyomán. Ezzel hivatalosan már tizennégy olyan hegycsúcsot tartanak nyilván, amely magassága meghaladja a nyolcezer métert. Ezzel az extrém hegymászók a következő csúcsokat is ostromolhatják – legalábbis a nepáliak szerint:
Nyolcezres hegycsúcsok egyébként kizárólag a Himaláján vannak a Földön – ezeket nevezik a hegymászók “halálzónának” a szélsőséges időjárási viszonyok és az oxigéniány miatt -, bár az máig vitatott, hogy pontosan mi számít hegycsúcsnak, és hova engedjék fel a csúcstámadó expedíciókat.
Nepál többek között a hegymászóturizmus miatt is régóta lobbizik több Himalája-csúcsot elismertetni a nemzetközi hegymászó szövetséggel, amely viszont a szigorú szabályai miatt nem ismer el több nepáli nyolcezrest (legalábbis önálló csúcsként, nem pedig egy másik hegycsúcs részeként).
A szövetség a Himaláján összesen 14 csúcsot tart nyilván, Kínában, Nepálban és Pakisztánban együttvéve. A szabályaik szerint ezekre a hivatalos nyolcezresekre önálló útvonalakon lehet feljutni, és legalább fél kilométeres hegygerinc választja el őket a többi csúcstól.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Ellenzéki arcok és két régi kedvenc pokémon is felbukkan – videós beszámolónk az eseményről.