Különkassza drága terápiákhoz: kinek jár kivételes bánásmód?

„Ezerszer jobb, hogy a kórházak különkeretet kapnak a nagy értékű gyógyszerekhez, mert ha ez nem lenne, akkor senki nem jutna hozzájuk” – mutatott rá Bodoky György, a Magyar Klinikai Onkológiai Társaság tiszteletbeli elnöke, hogy az állami tervgazdálkodásnak is lehetnek előnyei. A november elsejétől a következő év október 31-éig tartó gazdálkodási évre megszabott gyógyszerkeret ősz elején már fogytán van, ilyenkor az érintett kórházak menetrendszerűen megkapják az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) levelét, amely takarékosságra inti őket. A javasolt megoldás az, hogy a meglévő ellátmányból csak a már elkezdett kúrákat folytassák, új betegeket egyelőre ne vegyenek be a nagy értékű, úgynevezett tételes finanszírozású gyógyszert igénylő kezelésekbe.

Az idén már 76 milliárd forinttal gazdálkodó „tételeskassza” 22 százaléka korszerű onkológiai gyógyszerekre megy el, de ebből a keretből futja számos kardiológiai eszközre, egyebek mellett gyógyszeres értágító sztentekre, műbillentyűkre és a különösen költséges szervátültetésekre. A keret egy év alatt kevés híján 22 ezer beteg kezelését teszi lehetővé, a korábbinál rendezettebb módon. A gyógyszerek zöme 2012-ben került ebbe a finanszírozási rendszerbe, mert a kormány a Széll Kálmán-terv keretében csökkentette a receptre felírt medicinák támogatását. Így a 2011-ben még 377 milliárd forintot kitevő támogatás egy év alatt 315 milliárdosra zsugorodott, 2013–2015 között pedig már csak alulról közelítette/közelíti a 300 milliárdot.

Túry Gergely

A kiadás lefaragásának egyik technikája az volt, hogy a patikában átvehető orvosságok egy részét, illetve a hozzájuk járó 25 milliárd forintos támogatást a kórházi elszámolás körébe helyezve „tüntette el” az egészségügyért felelős Nemzeti Erőforrások Minisztériuma. Az onkológiai szereken kívül egyebek mellett immunológiai, szemészeti és gyulladásos betegségek kezelésére szolgáló biológiai terápiák kerültek ebbe a kalapba.

„Mára bebizonyosodott, hogy az így létrehozott különkeret nemhogy korlátozta volna a felhasználást, éppen ellenkezőleg, számos területen kimutathatóan növelte” – magyarázta a kényszer szülte változtatás sajátos előnyét Gajdácsi József, az OEP főigazgató-helyettese. Például egy jellemzően időskori bajra, a szemfenék elmeszesedésére adott orvosság felhasználása megháromszorozódott. Amíg a kórház a saját hatáskörében döntött arról (2012 előtt), hogy a költségvetéséből mennyit fordít erre a drága injekciós kúrára, a rendelkezésére álló büdzséből inkább más igényeket igyekezett kielégíteni. Most ilyen átcsoportosításra nincs módja. Ha nem használja fel a gyógyszert, azt olyan intézmény kapja meg, ahol szükség van rá.

Eleinte nem egy olyan kórház volt, ahol májusig sem tartott ki az egész éves keret, s megpróbáltak az OEP-re mutogatva nyomást gyakorolni az ellátmány megnövelése érdekében. Most már sokkal jobban megy a beosztás – állítja a főigazgató-helyettes –, így néhány százalékos túlköltés mindig belefér, arra rábólint az OEP azért, hogy egyetlen kúrát se kelljen megszakítani. Az azonban kétségtelen, hogy a gazdálkodási év utolsó két hónapjában nem lehet a felhasználást előrehozni, amit év közben még meg lehet tenni.

Évente 40–50 ezer rákbeteg kap kemoterápiás kezelést, biológiai terápiát csupán 7 ezren. Míg az előbbiek infúzióban kapott gyógyszerei 29 milliárd forinttal terhelik az OEP-kasszát, az utóbbiak gyógyítására 17 milliárd jut a tételes finanszírozásból. Szó sincs arról, hogy minden betegnek szüksége lenne a nagy értékű biológiai terápiákra, vannak esetek, amikor előre tudható, hogy a drága medicina hatástalan lenne, miközben a „hagyományos” gyógyszerektől jó eredmény várható. Míg a normál kemoterápia betegenként átlagosan évi 600 ezer forintba kerül, a tételes finanszírozású szerek költsége eléri a 2,4 milliót. Ezek a korszerű készítmények hónapokkal, szerencsés esetben évekkel is meghosszabbíthatják az életet. A gyógyszeres kúra pedig mindaddig alkalmazható, amíg a daganatot sakkban lehet tartani, az nem kezd el növekedni, terjedni. Így, bármennyire durván hangzik is, jobbára kihalásos alapon lehet bekerülni a kezelésbe. „Évente száz betegből 85 a »régi« páciens, és mivel a finanszírozási keret évről évre bővül, ennek köszönhetően körülbelül 25-en léphetnek be újként a biológiai terápiába” – érzékeltette az arányokat Gajdácsi.

A nagy értékű gyógyszerek megvásárlására egyébként az OEP ír ki közbeszerzést. Az onkológiai szerek túlnyomó többségével azután 16 intézmény gazdálkodhat: az Országos Onkológiai Intézet, az egyetemi klinikák, a nagyobb megyei intézmények, a Honvédkórház és a fővárosi Uzsoki Utcai Kórház. Az elosztás viszonylag kiegyenlített, nagyjából azokat az arányokat képezi le, amilyen a részesedésük a kemoterápiában. A fővárosi intézményeknek és a Debreceni Egyetem klinikai központjának azonban a súlyuknál 14, illetve 30 százalékkal kevesebb jut a tételes gyógyszerekből.

A gyógyszerekkel ellentétben a nagy értékű kardiológiai eszközök beszerzése a kórházak hatásköre. Az intézményeknek, legalábbis elvileg, érdekük, hogy leszorítsák a beszerzési árat. Az OEP ugyan számla alapján fizet, de minél drágábban veszik például a sztentet, annyival kevesebb beteg műtétjét tudják elvégezni. A szórás ennek ellenére még mindig elég jelentős: a beszerzési ár darabonként 168–430 ezer forint között mozog. Elvileg lehet kétirányú a mozgás a tételes kasszába: ahogy belekerülhet új gyógyszer vagy eszköz, úgy ki is kerülhetne belőle. A gyógyszeres sztent például jelölt lehetne, mind hétköznapibbá váló használata és egyre csökkenő ára is arra predesztinálná, hogy kivegyék e körből. A szakma képviselői azonban nem sürgetik ezt: attól tartanak, ha a fedezete bekerül a kórházi nagy kalapba, az összeg kevesebb és nehezebben hozzáférhető lesz, mint a sokat kritizált tételes finanszírozásban.