szerző:
MTI

Január végéig kell először dönteni az szja-bevallásról: a munkáltatókat és első körben az adóhivatalt is eddig kell kérni a papírok kitöltésére – írta a Világgazdaság. De utána is van lehetőség egyszerűsíteni a bevalláson.

A söralátét méretű szja-bevallást és a NAV készítette elszámolás helyét két új forma veszi át: a tavaly megjelent bevallási nyilatkozat és az idén debütáló bevallási tervezet, az eSZJA – idézte fel a VG. Mindkettő esetében az adóhivatal készíti el a bevallást, de kicsit másként, mint eddig.

A bevallási nyilatkozatra jut a legkevesebb idő, és ezt viszonylag szűk kör választhatja: azok, akik csak munkáltatótól szereztek jövedelmet, nem érvényesítettek kedvezményt, és nem is kérnek vissza a nyugdíjcélú vagy pénztári megtakarításaik után térítést a számlájukra.

A nyilatkozat nagy előnye, hogy kevés vele a feladat, a munkáltatónál akkor kell kérni, hogy a NAV töltse ki a bevallást, amikor az éves elszámolást megkapja a dolgozó, vagyis csak egy papírral kell bíbelődni. A határidő január 31., addig kell dönteni arról, hogy a munkáltatótól kéri-e a bevallás kitöltését, vagy az adóhivataltól a nyilatkozat formájában, mert erre jogosult – esetleg egyik sem.

Azok, akik túl bonyolultnak találnák a hagyományos bevallást, viszont nem élhetnek a munkáltatói vagy a bevallási nyilatkozat lehetőségével, március 15-ig választhatják az eSZJA-t, amihez a korábbi tervekkel ellentétben még ügyfélkapus bejelentkező kód sem szükséges.

A változásokról bővebben itt olvashat:

Tíz dolog, amit tudnia kell, ha a NAV készíti az adóbevallását

Már úton vannak a tájékoztatók az szja-bevallásokról, amelyek tervezetét idén először a NAV készíti el elvileg 3,8 millió, valójában ennél jóval kevesebb adózónak. De kik ők? És akkor most hátradőlhetnek? Összegyűjtöttük a fontos tudnivalókat.

Az eSZJA-val az egyéni vállalkozók, a mezőgazdasági őstermelők, valamint az áfafizetésre kötelezett magánszemélyek kivételével mindenki élhet. Az adóhatóság még azt is tudni fogja ugyanis, ha valaki a megtakarításai után szeretne rendelkezni az adójával (vagyis a számlájára utaltatná a pénzt).

A bevallást az adóhatóság a rendelkezésére álló kontrolladatok alapján készíti el, felhasználva az adózó korábbi években benyújtott személyijövedelemadó-bevallásait, valamint az adóévben beérkezett havi járulékbevallásokból elérhető adatokat.

Tamásné Czinege Csilla, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) adószakmai ügyekért felelős helyettes államtitkára közölte, a NAV azt például nem fogja tudni, hogy valaki lakásbérbeadásból szerzett jövedelmet, vagy ingóság értékesítéséből, ezeket be kell majd írni a tervezet kiegészítéseként.

A bevallási tervezet azonban tartalmazza az szja-törvény és az egyszerűsített közteherviselési hozzájárulásról (ekho) szóló törvény hatálya alá tartozó jövedelmeket és azok adóját, az egyszerűsített foglalkoztatásból származó, mentesített keretösszeget meghaladó jövedelmet, a különadóalapot képező bevételt és annak adóját, valamint az egészségügyi hozzájárulás alapját képező jövedelmet és az utána fizetendő egészségügyi hozzájárulás összegét is.

Az elkészült adóbevallási tervezetet az adóhatóság március 15-től közzéteszi az ügyfélkapun keresztül erre a célra létrehozott elektronikus felületen. Ügyfélkapus hozzáférés hiányában március 15-ig elektronikusan, postai úton, sőt sms-ben is kérhető az eSZJA elkészítése, ilyenkor az adóhatóság a bevallási tervezetet postán, papíralapon küldi meg.

A NAV április 30-ig értesíti az adózót, ha az adatokban ellentmondást talál, illetve ha visszaigényelhető vagy fizetendő adóösszeget állapít meg. A tervezetet május 20-ig az adózó javíthatja, ki is egészítheti elektronikusan vagy egy újonnan benyújtott bevallás formájában (amely teljes egészében felülírja a tervezetet). Ha egyetért vele, akkor nincs semmi dolga.

Az NGM helyettes államtitkára reménykedik abban, hogy sokan élnek majd a lehetőséggel: 2,2 millió honfitársunknak van ügyfélkapus bejelentkező kódja (ezt egyébként igényelni is egyszerű), számukra kézenfekvő megoldás lehet az eSZJA.