szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Másfél év múlva már az új szegedi stadionban játszhat az NB II.-es csapat.

Megjelent az ajánlattételi felhívás a Szegedi Ifjúsági Centrum építésére – vette észre a Szegedma.hu.

A dokumentumból kiderül, hogy a Dorozsmai útra tervezett központ hét ütem alatt készül majd el, az új, 8136 fő befogadására képes futballstadion mellé pedig egy háromemeletes kiszolgáló épületet, rendezvényközpontot, sportcsarnokot, grundfocipályát és egy amfiteátrumot is felhúznak majd.

Az aréna – amelynek a pályázat győztesének kihirdetésétől 17 hónapon belül kell elkészülnie – az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) legmagasabb, 4-es besorolásának felel majd meg, így akár Európa Liga- vagy Bajnokok Ligája-mérkőzéseket is rendezhetnek majd benne.

A Szegedma.hu szerint a kormány által kiemelten támogatott központ alapkövét valamikor augusztusban teszik majd le.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

Szlavkovits Rita Itthon

Egy püspök és Orbán bizalmasa építhet új stadiont Szegednek

A sportcélra fordítható társaságiadó-kedvezményekből építene stadiont a Szeged-Csanádi egyházmegye. A Videoton FC tulajdonosa, Orbán Viktor bizalmasa is tagja az egyházmegye gazdasági tanácsának, és mivel Garancsi István újonnan vásárolt cége volt az FTC-stadion kivitelezője is, a Market Zrt. fel is építhetné Szegeden az új stadiont – még ha NB1-es csapata jelenleg nincs is a városnak.