Nyersanyagpiaci kilátások 2025 második felére
Mi várható a piacokon a globális gazdasági bizonytalanság, a kereskedelmi háborúk és a geopolitikai konfliktusok időszakában?
Bóta József uniós támogatást is furcsa körülmények között kapott.
Nyomozást folytat a NAV a szihalomi polgármester ügyében – tudta meg a Zoom. A fideszes Bóta Józsefről november végén derült ki, hogy saját éttermében ingyen dolgoztatta a Szent Lőrinc Vendéglátó és Idegenforgalmi Szakközépiskola diákjait. A hivatalosan szakmai gyakorlaton résztvevő diákok amiatt panaszkodtak, hogy olykor 7-8 óránál is hosszabb ideig kellett dolgozniuk, de az is előfordult, hogy a polgármester cégének rendezvényeire vezényelték ki őket.
Mindezt úgy, hogy a heves megyei településvezető cége csaknem 30 millió forint uniós támogatást nyert gyakornokok foglalkoztatására. A Magyar Nemzet egy korábbi cikke szerint ez azért is furcsa, mivel Bótát – aki húsz évig a helyi iskolát is vezette igazgatóként – eltiltották a cégvezetéstől.
Az ügyben Tényi István tett feljelentést, a nyomozásról ő tájékoztatta a Zoom szerkesztőségét.
(Zoom)
Mi várható a piacokon a globális gazdasági bizonytalanság, a kereskedelmi háborúk és a geopolitikai konfliktusok időszakában?
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
Ha kétségei merülnének fel, akkor nézze meg a 2025-ös év első negyedéves számait.
Kijev rákényszerülhet arra, hogy igazságtalan tűzszünetet kössön.
Majdnem két évtizeden át próbálkozott egy házaspár azzal, hogy saját gyerekük lehessen, de a férfi betegsége miatt ez sosem jött össze. Amerikai kutatóknak azonban sikerült csodát tenniük.