Farkas Zoltán
Farkas Zoltán

A választások előtt apait-anyait bevet a kormány, hogy javítsa a háztartások helyzetét és felpörgesse a gazdaságot, ám 2018 után lezárul a bőség rövid időszaka, és visszatér a költségvetési szigor.

Kétszer ad, ki gyorsan ad. A közmondásból a 2018-as választás előtti költségvetések összeállítói is tanultak: nagy keresleti dózissal és költekezéssel pörgetik fel a gazdaságot, ügyet sem vetve arra, hogy a következő kormányt – újabb győzelem esetén a sajátjukat – kényszerpályára állítják. Ez persze nem szokatlan a honi politikai gyakorlatban, az elmúlt negyedszázadban a választások előtti megfontoltság inkább kivételnek számított, mint fő szabálynak.

Az idei és a jövő évi költségvetés egyaránt a lazítás jegyében készült, 2018 után viszont ismét beköszönt a fiskális fegyelem időszaka – olvasható ki a kormány 2021-ig szóló prognózisából. Aki ehhez tartja magát, aligha kezdheti a következő kormányzási ciklust az inflációkövető nyugdíjak helyett a nagyobb emelést lehetővé tevő svájci indexálás visszahozásával, a 13. havi nyugdíj visszaállításával, az egészségügy és az oktatás krónikus pénzhiányának korrekciójával, netán valamiféle alapjövedelem bevezetésével. Vagy ha mégis ezzel próbálkozik, mélyen bele kell nyúlni az államháztartás szerkezetébe, ami nem megy egyik napról a másikra, és nem mentes a politikai kockázatoktól sem.

A nagyobb méretért kattintson!
©

Kiábrándító olvasmány a 2018-as költségvetési törvényjavaslatban eldugott, a vaskos dokumentum 1383. oldalán kezdődő középtávú előrejelzés annak számára is, aki abban reménykedik, hogy az idei és a jövő esztendőre koncentrált béremelések, adócsökkentések 2019 után töretlenül folytatódnak. Az erőltetett gazdasági növekedés rövid időszaka ugyanis lassulásba vált. Annak ellenére, hogy a mostani gyorsítás történetesen egybeesik a rendkívül kedvező nemzetközi környezettel – az alacsony kamatok, az árstabilitás, a javuló cserearányok világával, a nemzetközi konjunktúrával –, miközben már szaporodnak a kockázatok a világgazdaságban: a Brexit lejátszása, a monetáris lazítás lezárása, a protekcionizmus erősödése, a nyersanyagárak meglódulása. Vagyis a külső lendületre épülnek rá a belső ösztönzők, amelyek éppen akkor váltanak fékezésbe, amikor a világgazdaságban nehezebb időszak köszönthet be.

Csodafegyverek arzenálját időzítette a választások előtti időszakra a kormány, ilyen egyebek mellett az adó- és járulékcsökkentés, valamint a béremelés. Ám ha ezeket elsüti, utána nem sok puskapora marad. A 2021-ig szóló kitekintés szerint az adócsökkentések a választások után nem folytatódnak. A személyi jövedelemadó végig 15 százalék marad, noha a kormányfő régóta lebegteti a 9 százalékos kulcsot. Hiábavalónak bizonyul a sokszor megismételt brüsszeli ajánlás is, hogy az alacsonyabb jövedelműek adóterheit mérsékelni kellene. A tervezet az általános forgalmi adónál sem számol újabb kulcscsökkentéssel.

Fennmaradnak a különadók is, annak ellenére, hogy az Európai Bizottság évek óta sürgeti a megszüntetésüket, mert torzítják a piaci viszonyokat. Ez a torzítás most még erősebb, mint eddig, hiszen a társasági adó kulcsa 9 százalékra csökkent. Így a következő két esztendőben társasági adóból mindössze évi 360–380 milliárdos bevételre számít a költségvetés, miközben a távközlési, az energetikai, a pénzügyi, a biztosítási szektor, valamint – a reklámadó révén – a média együttesen 500 milliárd forinthoz közelítő különadót kényszerül elviselni. Vagyis az adópolitika bizonyos ágazatok szereplőit továbbra is üldözi és bünteti.

Az üzleti szféra üdvözli, hogy a szociális hozzájárulási adó két év alatt 5 + 2 százalékponttal csökken, és további enyhítést vár. A vele kötött megállapodás ezt kilátásba is helyezte, de csak feltételesen: 2019-től kezdődően összesen négy alkalommal mérséklődne a szocho, egyenként 2 százalékponttal, ha előzőleg a reálkereset 6 százalékkal nő. A költségvetés mostani kitekintése ezt a lehetőséget meg sem említi; összeállítói talán nem bíznak abban, hogy a keresetek vásárlóereje akkor is nőhet ilyen mértékben, ha az infláció 3 százalékra pörög. Az viszont kiolvasható belőle, hogy a szocho eddig elhatározott csökkentését is nehéz lesz fenntartani. A Nyugdíj- és Egészségbiztosítási Alapot ugyanis adóbevételekből egészíti ki a központi költségvetés, mert saját bevételeik nem fedezik a kiadásaikat. A szocho csökkentésével ez a különbség durván megugrik, a társadalombiztosítási alapok működtetéséhez szükséges állami hozzájárulás 2017 és 2021 között megduplázódik. Volt már ilyen; vagy járulékemelés, vagy az ellátások szűkítése lett a vége.

©

Kétséges az is, hogy a választásokra időzített látványos béremeléseknek milyen lesz a folytatása. A minimálbér és a szakképzetteknek járó garantált bérminimum 2017-ben és 2018-ban együttesen 23, illetve 37 százalékponttal nő, a későbbiekről viszont már évenként tárgyalnak az érdekképviseletek. Futnak még szakmai életpályaprogramok is. Csakhogy az eddigi döntések sora „mind a költségvetési szféra, mind az állami vállalatok tekintetében központi támogatást von maga után a következő években” – olvasható a költségvetési kitekintésben. Ez szintén azt sejteti, hogy a mostani nagy bérhoppra 2019 után kopp jöhet, bár ezt a munkaerőhiány itt-ott felülírhatja.

Semmi kétséget nem hagy afelől a költségvetés középtávú prognózisa, hogy a lazítás két éve után 2021-ig tartó, meredek hiánycsökkentési ciklus kezdődik. Talán ezzel engesztelné ki Brüsszelt a kormány. Még dacol a fenntarthatóságot szem előtt tartó uniós ajánlásokkal, és ahelyett, hogy lassan, ám biztos kézzel nyesegetné a költségvetési hiányt, ezt a teendőt örökül hagyja. Az államháztartás közvetlen bevételeit és kiadásait összegző pénzforgalmi mérleg deficitje 2018-ról 2019-re nagyjából 40 százalékkal, közel 470 milliárd forinttal zuhan, majd két évre rá ez a deficit kevés híján tovább feleződik. Összességében 2017 és 2021 között a hazai össztermék 3,2 százalékáról 0,7 százalékra zsugorodik a pénzforgalmi hiány. Ilyen mértékű szaldójavítás igazán méltányolható teljesítmény, ha túlzott hiányt kell megfékezni, de erről momentán szó sincs. Arról annál inkább, hogy a választások előtt a kormány minden esélyt megragad, hogy pénzt pumpáljon a gazdaságba, még azon az áron is, hogy utána ezt ki kell igazítania – vagy neki, vagy az utódjának.

Uniós fejlesztés plakátja. Kifulladásig
©

Azt a mozgásteret is megjátssza, amely az uniós elszámolás és a tényleges pénzfolyam között keletkezik. Az Európai Unió úgynevezett eredményszemléletű számvitelt alkalmaz, ez más, mint a kiadások és a bevételek precíz összevetése. Egy több évig tartó nagyprojekt támogatását például nem egy összegben kell bevételként elszámolni, és nem is akkor, amikor a támogatást az Európai Bizottság folyósítja, hanem azt bekalkulálva, hogy az adott évi kifizetések mekkora részét téríti meg később. Az uniós projektekre szánt költségvetési kiadások és a Brüsszelből később érkező bevételek más okok miatt is elmozdulnak egymástól. Vastagon bezavar az is, hogy a kormány nyakló nélkül osztogatja az előlegeket. Tavaly például a pályázati nyertesek 2000 milliárd forintjából ténylegesen 700 milliárdot használtak fel – összegzi a Magyar Nemzeti Bank. Az elmúlt években a pénzforgalmi mérlegben számolt hiány lényegesen nagyobb volt az uniós elszámolásúnál, vagyis több pénz folyt a gazdaságba, mint amit az uniós hiányszám mutatott. 2019 után ez megfordul. Így a tényleges költségvetési megszorítás nagyobb lesz annál, valamint amennyit az uniós deficitmutatóból ki lehet olvasni, ami nehéz feladat elé állítja a következő kormányt.

Az uniós pénzek és előlegek gyorsított kifizetése meglódítja a beruházásokat, keresletet támaszt, fűti a gazdaságot. Már ameddig, mert az EU-s programokból támogatott kiadások 2018 és 2021 között a negyedére apadnak. Az uniós támogatások nagyobb részét 2018 végéig ki kell fizetni, ismételgeti a jövő évi költségvetés. Ezt akkor is meg lehet tenni, ha a várt támogatás egy része nem a tervezett időszakban érkezik meg Brüsszelből. A kilátások – papíron – biztatóak: az idén a támogatások és a közös kasszába befizetendő összeg szaldójaként, az agrártermelőknek közvetlenül folyósítandó támogatásokat is beleértve, a hazai össztermék 4,5 százalékára tehető ingyenpénz dől a gazdaságba, jövőre pedig 5 százaléknyi. Nagyságrendileg ez történt a 2014-es választások idején is, így gyorsult a gazdasági növekedés átmenetileg 4 százalékosra. Most is ilyesmi készülődik. Ha az uniós pénzek tényleges felhasználása elhúzódik, veszélybe kerülhet az idei és a jövő évre tervezett, 4 százalék fölötti növekedés. Mindazonáltal a csúszásnak is lehetnek előnyei: ebben az esetben a gazdaság 2019 utáni tempóvesztése lassabban következik be.

FARKAS ZOLTÁN