Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
De jó híreket is kaptak a helyiek.
Május 1-jétől Balatonföldváron minden parkolózónában fizetni kell a parkolásért, méghozzá egész évben, 8 és 21 óra között – írja a Sonline. A lap megjegyzi, hogy az eddigi fizetős területek bővülnek: a vízparttól távolabb eső, a 7-es főút melletti Gábor Áron utcában is fizetni kell a jövőben annak, aki le szeretné tenni az autóját.
A helyi önkormányzat a Városkártya díjának csökkentéséről is döntött. A díjszabásban nem tesznek különbséget a helyi és az üdülőtulajdonosok, valamint az egyéb kategóriák között. A kártya díját a felnőttek esetében egységesen 10 ezer, a 14 éven aluliak esetében pedig szintén egységesen 5 ezer forintban állapították meg.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
A kávécserjéket ellenállóbbá lehet tenni a közelgő, még durvább hőségeknek és szárazságoknak, de ez a folyamat két évtizedet is felölelhet. Ellátogattunk egy kutatólaborba, ahol a klímaálló kávécserjék készülnek.
Ellenzéki arcok és két régi kedvenc pokémon is felbukkan – videós beszámolónk az eseményről.