Galambos Lajos félmillió forintért parkolt egy budapesti plázában
Kevesebb mint 20 percig parkolt. A zenész-műsorvezető továbbra is várja a pénz visszatérítését és a bocsánatkérést.
Kevesebb mint 20 percig parkolt. A zenész-műsorvezető továbbra is várja a pénz visszatérítését és a bocsánatkérést.
Ami igazán működik, az a második autókra vonatkozó drasztikus díjemelés.
A húsvéti szünetet követően Solymáron és Pilisszentivánon csak arra az időre állhatnak meg az autósok reggelente az iskolák előtt, amíg kiszállnak a gyermekek a kocsiból – a sofőr nem hagyhatja el az autót.
Az egyik oldalon a parkolók helyén kerékpársávot alakítanak ki már a húsvéti hosszú hétvégén.
Időszakosan több forgalmas fővárosi utat is le fognak zárni, és a parkolás is problémás lesz a belvárosban és az I. kerületben is.
A bírságot végül elengedte a Helsinki önkormányzat.
„Törölni!!” – áll egy sor olyan parkolási szerződés fájlnevében, amelyet a XII. kerület korábbi vezetése kötött, derül ki Kovács Gergely kutyapártos polgármester posztjából.
A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren júniusig tartanak a felújítások, addig azt kérik, mindenki két és fél órával a járat indulása előtt érkezzen ki a reptérre.
Az újbudai alpolgármester szerint házkutatás is lehet az énekesnél, aki rendőrigazolványnak látszó tárggyal akarta elkerülni a parkolási bírságot.
Ötven méterre a parkolásos balhéjánák a helyszínétől talált helyet az énekes, de az alpolgármester szerint ott is tilos az autót hagyni.
A felirattal az énekes egyik leghíresebb dalára utalt az ismeretlen, ám kreatív elme.
A Kúria megsemmisítette a fővárosi rendeletet.
A Népszava szerint az akció mögött az állami megrendelésekben dúskáló Trendency Online Zrt. áll, akik a tiltakozók adatait a Fidesznek gyűjtik.
A leköszönő fideszes vezetés által utolsó pillanatban kiírt, majd visszavont közbeszerzésen egyedüliként induló Sessionbase Kft. ezúttal nem adott be pályázatot.
Se aprópénzre, se parkolóórákra nem lenne szükség, ha bevezetnék egész Budapesten a kizárólagos online parkolási díjfizetést – ezt javasolja Vitézy Dávid. A korrupció így megszűnne, és a kerületek is örülnének, mert több maradna nekik a bevételből. Viszont a parkolóőröket kirúgnák és néhány cég jól fizető megbízástól esne el.