"Elönt a hideg veríték. (...) A kapkodásban elfelejtettük a film utolsó részének végét odaragasztani. És hirtelen - megfoghatatlan! Csoda történt! A nyál elegendő volt!" - emlékezett vissza Szergej Eizenstein rendező a Patyomkin páncélos 1925. december 23-ai moszkvai bemutatójára Premier plánban című, magyarul 1979 óta olvasható önéletrajzában. A nyállal összeragasztott filmkockák levetítésekor Eizenstein még nem sejtette, hogy filmjét érik majd nagyobb gusztustalanságok: a külföldi cenzorok "veszélyesnek" és a "közrendet zavaró" tényezőnek minősítik "bolsevista" filmjét, ahol pedig nem tiltják be, ott a legkülönfélébb módon nyirbálják meg, nyomot sem hagyva a rendező eredeti elképzeléseiből. Úgyhogy a filmből fennmaradt több, egyenvágott változat, de - miként azt a HVG által megkérdezett filmtörténészek állítják - az eredeti, Eizenstein által megvágott verziónak nyoma veszett. A német Kinemathek filmes alapítvány a fellelhető kópiákat elemezve és összeillesztve megpróbálta újraalkotni az Eizenstein elgondolása szerinti Patyomkint - a filmet február 12-én, a berlini filmfesztiválon, a Berlinálén mutatják be a nagyközönségnek.

A pártmegrendelésre született némafilm annak állít emléket, hogy 1905-ben az orosz Patyomkin páncélos hajón a legénység fellázadt - eredetileg nem túl forradalmi okból: a férgektől hemzsegő hús miatt. Az odesszai kikötőbe érve a matrózokkal szimpatizálni kezdett a nép, a katonaság pedig tüzet nyitott a tüntetőkre (ez látható a film híres lépcsőjelenetében). A Patyomkint megállítani azonban már nem tudták: az ellene küldött hajók legénysége szolidaritásból menekülni hagyta a zendülőket. A propagandacélra készült film nem tesz említést a szomorú végről: a Romániában kikötő hajó legénységét visszatoloncolták.

Az eredetit elsőként maga Eizenstein cenzúrázta, még a bemutató előtt. Az első változatban ugyanis Lev Trockij szavai vezették be a filmet, ám a politikus a premier idejére kegyvesztetté vált, és ezért igencsak rossz cégér lett volna: így Eizenstein kicserélte Trockijt - Leninre. "A forradalom szelleme lebeg Oroszország felett. Hatalmas, titokzatos érzés készülődik a szívekben" - idézte Trockijnak az eredetiből kivágott, de most a Berlinálén ismét olvasható mondatait a HVG-nek Anna Bohn, a Kinemathek munkatársa.

Talán azért is vágtak bele a németek az 1958-as brüsszeli világkiállításon a minden idők legjelentősebb 12 filmje közé beválasztott Patyomkin rekonstruálásába, mivel annak idején Németország cenzorai különösen hevesen csattogtatták ollójukat. Az első német változatot Piel Jutzi - az 1931-ben a Berlin, Alexanderplatz című filmjével országhatáron kívül is híressé vált rendező - alakította ki. Mégpedig úgy, hogy amikor Eizenstein 1926 elején Berlinbe érkezett, csalódottan ezt kellett megállapítania: "Ez a film nem Oroszország forradalmi munkásmozgalmát ábrázolja, hanem semleges történelmi hátterű, véletlenszerű lázadást." Akkor még nem tudta, mi következik ezután: március 24-én betiltották a filmet azzal, hogy "hosszú távon veszélyezteti a közrendet és közbiztonságot". Amikor egy hónappal később újra moziba engedték, a film 14, kegyetlennek minősített beállítással lett szegényebb: a többi között egy mankós ember lábát puskával ütő férfi és egy vérrel borított gyermek közeli képeit vágták ki - ezek egyébként az 1950-es években Magyarországra került változatból is hiányoznak. A német hadügyminisztérium szerint a nemzetközi kommunista mozgalom ezzel a művel is jelezni akarta, hogy világforradalmat készít elő, ezért a német cenzúrabizottság március és október között hatszor vizsgálta felül és kurtította tovább a filmet.

Amit Hollandiában műveltek, az viszont már hamisítás volt: a cenzorok megcserélték a matrózok elleni támadásról és a lázadók győzelméről szóló részeket, így a film a rend erőinek győzelmével ért véget. Nem csoda, hogy Eizenstein tombolt, amikor hírét vette az esetnek. Ám nem tehetett semmit, mint ahogy az ellen sem, hogy Szlovákiában és Magyarországon "bolsevik veszélyessége" miatt egyszerűen betiltották a filmet, noha a magyar stúdiókban már feliratot is gyártottak hozzá, és reklámozták is a bemutatását. Magyarországon végül csak 1951-ben, Eizenstein halála után három évvel mutatták be az 1950-ben felújított szovjet verziót. Addig a magyar "kulturisták" a Patyomkin páncélost csak Bécsben tudták megtekinteni, ahová - mint a HVG-nek Geréb Anna filmtörténész elmesélte - az 1920-as évek végén baloldali szervezetek még külön hajóutakat is szerveztek. De első, megkésett hazai premierje sem volt konfliktusmentes: a Filmművészeti Tájékoztató hasábjain vita robbant ki a művészi megformálásáért egyébként egekig magasztalt film kritikusai között. Az ítészek azért aggodalmaskodtak, megértheti-e az egyszerű munkásember ezt a szokatlan formanyelvű, montázsokból építkező filmet.

A számtalan csonkítás ellenére is világhíressé vált Patyomkin páncélos "berlini változatát" nem volt könnyű összerakni a fellelhető kópiákból. A jelenetek sorrendjének kulcsát a New York-i Modern Művészetek Múzeumában (MOMA) található változat adta, amelyet Eizenstein egyik tanítványa, Jay Leyda archiválási célból juttatott Amerikába az 1930-as években. További hasznos utalásokat az 1935-ben Ippolit Szokolov filmkritikus által készített részletes filmleírásban találtak. Még két kópia bizonyult hasznosnak: az egyik a londoni Filmművészeti Társaság által őrzött, az Eizenstein vágása előtti kameranegatív - ebben bukkantak rá Trockij szövegére is -, a másik pedig a Film Booking Offices filmes cég birtokában lévő, az 1920-as évek végéről, Németországból származó, az átlagosnál jóval hosszabb verzió volt. Ebből rekonstruálták a cenzorok által leggyakrabban kivágott, "véres" lépcsősori jeleneteket. "Noha Angliában is betiltották a Patyomkin páncélost, az ottani filmesek gondosabban őrizték meg az értékes kópiákat" - ad magyarázatot az említett Anna Bohn filmtörténész.

A most bemutatandó "igazi" valószínűleg nem kelt már akkora izgalmat, mint egykor. A korabeli hatást viszont nemcsak a filmesztéták, hanem a politikusok is visszaigazolták. Joseph Goebbels náci propagandaminiszter 1934. március 10-én a "nemzetiszocialista Patyomkin" elkészítésére szólította fel a német filmeseket. Amikor ezt Eizenstein megtudta, tollat ragadott: "Nagyon okosan jár el, amikor arra buzdítja filmeseit, hogy az ellenségtől tanuljanak. (...) De hazudik Goebbels úr. Természetesen nagyon jól tudja, hogy őszinte és művészi csak az a film lehet, amelyik megmutatja azt a poklot, amit a nemzetiszocializmus Németországban okozott." Goebbels erre két évvel később a Fehér rabszolgák - Szevasztopol páncélos című, az 1917-es forradalom idején a bolsevikok által elkövetett rémtettekről beszámoló filmmel "válaszolt". Az 1936-ban készült német anti-Patyomkinra azonban - ellentétben szovjet előképével - ma már senki sem emlékszik.

SINDELYES DÓRA