A hajléktalanságnak nincs olyan általánosan elfogadott meghatározása, amellyel a politikusok, a jogalkotók, a gyakorlati és az elméleti szakemberek valamennyien egyetértenének. A legkézenfekvőbb az lenne, ha a hatályos jogi definíciókat alkalmaznánk, de talán éppen ez a legnagyobb probléma. Magyarországon például kimaradnak a definíciókból a családok, míg Nagy-Britanniában éppen az egyedülálló hajléktalanok túlnyomó többsége. Gondot jelent továbbá, hogy általában több, egymással nem harmonizáló jogszabály van érvényben. Vagy nálunk gyakori, hogy a családok kilakoltatásánál egy-egy önkormányzati lakásügyi hivatalnok nem ismeri és nem alkalmazza a gyermekvédelmi törvény előírásait. A hajléktalanok mostanihoz hasonló számbavétele mindenesetre az állam érdekeit képviseli akkor, amikor a valóságosnál szűkebbre veszi az érintettek körét, így kisebb az állami felelősség a megelőzésben, a kezelésben, kevesebb intézmény szabályozását és működését kell összehangolni, és kevesebb a költség.

Az uniós tagországok hajléktalanüggyel foglalkozó szervezeteinek szövetsége a hajléktalanok négy nagy csoportját különbözteti meg, úgymint a fedél nélküliek, a lakás hiányában különféle intézményi szállásokon élők, a bizonytalan lakhatási helyzetűek, valamint a nem megfelelő lakhatási körülmények között élők. Ennek alapján a tavalyi nagy csatlakozási hullámot megelőzően 7 millióra becsülték a hajléktalanok számát az EU országaiban.

A meghatározás első két pontja többé-kevésbé megfelel a magyarországi jogszabályok hajléktalandefinícióinak, és a bevezetőben említett számlálás is erre a körre vonatkozott. Ha azonban az EU-s meghatározás harmadik pontját is figyelembe vesszük, nagyságrendet is váltunk. Bizonytalan lakhatásúak ugyanis azok, akik a lakáshoz jutás, illetve a lakhatás költségeivel eladósodtak. Két évvel ezelőtt 450-500 ezer családnak volt hat hónapon túli az adóssága, a tartósan és érdemben fizetésképtelen családok számát pedig 140 ezerre tették. Ha pedig az EU-s standard szerint még azt is hajléktalannak tekintjük, aki nem megfelelő lakáskörülmények között él, akkor megemlítem: a mai magyarországi lakásállomány 18 százaléka, vagyis 630 ezer lakás komfort nélküli vagy félkomfortos, s bennük összesen közel másfél millió ember él.

Visszatérve a hajléktalan emberek számlálására, annak az az igazi tétje, hogy követik-e szakszerű és célzott intézkedések. De tudni kell, hogy az 1990-es években, hasonló számlálást követően megindult ugyan Londonban egy program az utcán alvók számának csökkentésére, de kiderült, hogy nagy erőfeszítéssel és komoly költséggel is nehéz jelentős eredményeket elérni. Hiszen továbbra is hatalmas az utánpótlás, a hajléktalansággal veszélyeztetettek száma.

A szerző szociológus