Az SZDSZ 1988 novemberében, a Rendszerváltás programja címet viselő kék könyvében kinyilvánította, mely politikai áramlatok, illetve szereplők utódjának vallja magát. E felsorolásban helyet kapott az Eötvös József nevével fémjelzett reformnemzedék liberalizmusa, Jászi Oszkár és a polgári radikalizmus, Kéthly Anna és a magyar szociáldemokrácia, Bibó István és a magyar népi mozgalom, Nagy Imre és az ötvenes évek kommunista pártellenzéke, hiányoznak viszont a magyar parlamentben, sőt a kormányban is az idők folyamán helyet kapott liberális pártok. Az SZDSZ például akkor és azóta is módszeresen kerüli, hogy elődjének tekintsék a dualizmus kormánypártját, az 1875-ben létrejött Szabadelvű Pártot, amely pedig éppen liberális gazdaság- és társadalompolitikájának köszönhette sikereit.
Az elutasítás valószínűleg a szabadelvűek reprezentatív vezetőinek - Tisza Kálmánnak és fiának, Tisza Istvánnak - szól. Holott mindketten a korabeli liberális politika élvonalába tartoztak, nemcsak hazai, de európai mértékkel mérve is, s pártjuk a gazdaság teljes liberalizálása mellett végigvitte a bírósági reformot, az egyházügyi törvényeket, a polgári anyakönyvvezetés bevezetését, a zsidók emancipációjának kimondását, s kiterjesztette a sajtó-, a gyülekezési és az egyesülési szabadságot. Ez utóbbiak gyakorlatában azonban már megmutatkoztak a korabeli nemzeti liberalizmus korlátai is, mégpedig annak tudomásul vétele, hogy a soknemzetiségű Magyarországot a dualizmus keretei között nem lehet demokratizálni. Ezért a nemzetiségi sajtót, gyűléseket, egyesületeket a liberális berendezkedéshez méltatlan intézkedésekkel nyomták el, s elmaradt a választójog reformja is. Ezt hangsúlyozta az SZDSZ által elődnek tekintett, a 20. század elején kialakult polgári radikális irányzat is, amely Tiszáék politikájának legélesebb kritikusa volt.
Trianon után, a két világháború között szitokszóvá vált a liberalizmus, a politikai vezető réteg szembefordult a dualizmus időszakának szabadelvű hagyományával. Csak kicsi, periférián lévő pártocskák vállalták fel a liberális értékek képviseletét, Vázsonyi Vilmos és Rassay Károly vezetésével. E formációk főleg a budapesti értelmiség, polgárság köréből tudtak híveket toborozni, s néhány képviselőt a parlamentbe küldeni. 1944 után rövid ideig az ideiglenes kormányban és a Függetlenségi Frontban is helyet kapott a liberális Polgári Demokrata Párt, de a kommunisták megújuló támadásai miatt először kivált a pártból vezetője, gróf Teleki Géza, majd a választások előtt a pártot is kiközösítették, s így, külön indulva, két képviselőt tudott a parlamentbe küldeni. A párt 1948 májusában egyesült a Jászi Oszkár örökségét felvállaló Magyar Radikális Párttal.
RIBA ISTVÁN
