HVG

Két ózdi háztulajdonost idén tavasszal arra kötelezett a város jegyzője, hogy otthonukat nyolc napon belül ürítsék ki, és bontsák le a házat, mert a martinsalakos lakóépületek életveszélyesek. Az április 18-án kelt határozatot azonban a felszólítottak mindmáig nem tudták végrehajtani, mivel a döntést a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság megfellebbezte; szerintük ugyanis a tulajdonost nem lehet bontásra kötelezni. A jegyző ezt követően elrendelte a kiürítést, a bontás pedig, a visszamaradó telek fejében, az önkormányzatra hárult volna. Ám az nem vállalta, mivel a másfél millió forintos ráfordítás után az ingatlant csak néhány százezerért tudná értékesíteni. Ekkor, újabb határozatban, a Magyar Államkincstárt kötelezték bontásra.

"Hová menjek, mit csináljak?" - fakad ki a Tinódi úton lakó Völgyi Rudolf, aki negyven évet húzott le a kohónál, és 62 ezer forint a nyugdíja. Ezt azzal egészíti ki, hogy feleségével hivatásos nevelőszülőkként állami gondozottakat fogadnak be magukhoz, jelenleg öt gyermekkel élnek együtt az emeletes, 140 négyzetméteres házban. "A katasztrófavédelem úgy fellebbezett, hogy nem is járt a helyszínen, azt sem tudják, milyen állapotban van az épület" - tette hozzá a feleség. A szomszédban Berki Ferencné ugyanígy járt; 1987-ben épített háza a megrepedezett falak miatt szintén életveszélyes. Hét felnőtt és tíz gyermek lakik benne.

Ózd térségében rendszeresen riadnak fel családok a csendes éjszakai órákban arra, hogy recsegnek-ropognak, repedeznek a falak. Ők a salakos építkezés károsultjai, akiket az építőanyag vásárlásakor becsaptak, és az egykori Építésügyi Minőség-ellenőrző Intézet által is elfogadott, betonkészítésre használható kohósalak helyett az ózdi acélműben képződött martinsalakot kapták a pénzükért. Utóbbi nagy százalékban tartalmaz oltatlan meszet és ként. A mész a nedvesség hatására megduzzad, és egy idő után szétrepeszti a falat, a kén pedig "felfalja" a betonba kevert cementet, így annak állaga megbomlik, végül elporlad. 1985 után, amikor átadták az Ózdi Kohászati Üzemek Salakfeldolgozó Üzemét, ezernél több lakóépületbe került martinsalak.

A veszélyes anyag néhány éven belül "bizonyított": 1990-ben megrepedtek az ózdi önkormányzati bérlakások falai, holott az épületeket csupán öt évvel korábban adták át. Azóta a károsultak száma egyre nő. A családok kezdetben abban reménykedtek, hogy káruk a lakásbiztosításuk alapján megtérül, ám a biztosítótársaságok úgy ítélték meg, hogy nem "biztosítási eseményről" van szó. Sokan fel is mondták a biztosításukat, ami miatt a későbbiekben hátrány érte őket.

Mivel a károkozó állami vállalat, a Salakfeldolgozó Üzem jogutód nélkül megszűnt, 2001 júliusában az Orbán-kabinet - a kormányhatározat megfogalmazása szerint "önként" - vállalta, hogy a martinsalakból készült életveszélyes épületek rászoruló és nyugdíjas lakóinak támogatást nyújt, illetve a bontásra ítélt lakásokból kiköltözők ideiglenes elhelyezésével kapcsolatos költségeket megtéríti. Egyszersmind, felszólította az érintett önkormányzatokat, ők is járuljanak hozzá a helyreállításhoz. Az önkormányzatok azonban berzenkedtek a kötelezettség ellen, és az ügyben - kifogásolva, hogy a többletfeladatot többlettámogatás nélkül rótták rájuk - alkotmánybírósági beadványok is születtek. Ezek 2004-es, illetve 2005-ös elbírálásakor azonban már megváltozott a kártalanítás módja, így nem volt szükség a kormányhatározat érdemi elbírálására. Horváth László, a térség fideszes országgyűlési képviselője 2001 júliusában kormánymegbízott lett, munkájának segítésére - megbízási díj fejében - létrejött a Gyors Újrakezdésért Tanácsadó és Szolgáltató Kht., amely legutóbbi hozzáférhető mérlege szerint 2003-ban 33,2 millió, 2004-ben 29 millió forint veszteséget produkált. A kht korábbi telefonszámai pedig már nem is élnek.

A kárfelmérésre annak idején az Építésügyi Minőség-ellenőrzési Innovációs Kht. (ÉMI) kapott megbízást, szakértői a lakóházakat 2001-ben öt kategóriába sorolták. Eszerint az A megfigyelésre szoruló, a B helyi javításokat igénylő, a C átfogó szerkezetmegerősítésre javasolt, a D életveszélyes és műszaki megerősítést igénylő lakásokat jelent, míg az E esetében azonnali bontást kell elrendelni; támogatásra az utóbbi négy kategóriába sorolt károsultak számíthattak. A kárrendezés első ütemében 23 településen 1070 lakóingatlant mértek fel, és 151-et minősítettek életveszélyesnek.

Az újjáépítést kérő károsultaknak négyzetméterenként 140 ezer forintos áron építettek új házat, de lehetőségük volt használt lakás vételére is. A hátrányos helyzetű térségből ekkor többen a főváros környékére települtek át. A munkálatokat követő számlázás során szembetűnő aránytalanságokra is fény derült, néhány esetben egy-egy épület bontási és építési összköltsége elérte a 30-40 millió forintot. A 2002-es kormányváltásig 92 ingatlantulajdonos kapott kártalanítást; közülük 51-en új családi házat, 41-en használt ingatlant vásároltak.

A kárrendezés során jelentős mértékű pazarlás folyt - ezt már a Medgyessy-kormány szóvivője, Gál J. Zoltán jelentette ki, az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) pedig Keller László közpénzügyi államtitkár feljelentésére vizsgálatot rendelt el. "Mindent bizonylatoltunk, és a dokumentumokat átadtam a Belügyminisztériumnak. Egy alkalommal behívtak az ORFK szervezett bűnözés elleni osztályára, ahol minden kérdésre válaszoltam. Az ügyészség végül megszüntette az eljárást" - mondta az időközben menesztett kormánymegbízott. Bár a vizsgálat 2003 nyarán lezárult, Keller mindmáig kitart akkori véleménye mellett: "Az ügyészség bűncselekmény hiányában megszüntette a nyomozást, pótmagánvád benyújtására pedig akkor még nem volt lehetőség. Holott a beszerzett adatok szerint valóban nagy pazarlás folyt. Vizsgálódott a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal is, amely bűncselekménygyanúsnak találta az ügyet."

A kormányhatározat 2003 márciusában módosult, ennek értelmében a katasztrófavédelmi főigazgatóság által megrendelt szakértői vizsgálat alapján minden károsult vissza nem térítendő állami támogatásban "részesíthető". A jogszabály alaposan átírta a károsultak lehetőségeit is: akiknek nem volt biztosításuk, költségeik 70 százalékáig vehettek igénybe támogatást. Életveszély elhárítására helyreállítás, újjáépítés esetén a több szempont figyelembevételével meghatározott támogatási érték 80 százaléka, részleges javítások esetében pedig annak fele volt folyósítható; a támogatás odaítéléséről a jegyzők döntenek. Szigorítottak a négyzetméterkorlátokon is, ha például ketten laktak egy száz négyzetméteres házban, maximum 80 négyzetmétereset igényelhettek. Ugyanakkor szociálpolitikai megfontolások is érvényesültek, mert ahol egy lerobbant épületben sok gyermek lakott, a család ugyanolyan méretű lakáshoz jutott, mint korábban, a komfortnélküliséget pedig összkomfortra cserélhették - mármint a szerencsések. 2003-ban és 2004-ben egyaránt 1,385 milliárd forintot különített el a központi költségvetés támogatásra, ám az utóbbi évben az államháztartás egyensúlyi helyzetének javítására hozott kormányhatározat ebből az összegből márciusban 500, júliusban újabb 107 millió forintot zárolt. Az idén pedig már csak 500 millió forintot tervezett be a költségvetés e célra - miközben 523 károsult vár ügyének rendezésére. A 2005-ben beadott kárigényeket az idei év elején bírálták el, amivel a félmilliárd mindjárt 200 millióra csökkent.

A megszorításokat érzékelve több önkormányzat igyekezett bontással gyorsítani a folyamatot; Borsodnádasdon például tíz épületet hordtak el, egyenként 800 ezer-egymillió forintért. A bontás költségei azonban nem térültek meg, mert a visszamaradt telkek a nyomott ingatlanárak miatt nem, vagy csak nagyon olcsón értékesíthetők; emiatt tovább nőtt az önkormányzat egyébként is 130 milliós hiánya. Ózd néhány frekventált helyén megegyezik ugyan a bontási és a telekár, ám ahol az ingatlan szinte eladhatatlan, a polgármesteri hivatal nem vállal részt a kárrendezésből.

Tavaly összesen 77 lakóépület sorsa rendeződött, ami 885 millió forintba került. Idén eddig 27 kárrendezésre került sor, 325,5 millió forint értékben - vont mérleget a HVG-nek Kozári László ezredes, a katasztrófavédelmi főigazgatóság főosztályvezetője. Csakhogy a bejelentett kárigények száma egyre nő, mert a salak bomlását nem lehet megállítani. Az ÉMI viszont két éve nem végez szisztematikus kárfelmérést (tarifája 120 ezer forint) a térségben, amit Bánky Tamás tudományos igazgató is megerősített: "Megrendelés hiányában a korábbi rendszeres felmérések megszűntek, pedig évente legalább 20 martinsalakos épület kerül életveszélyes állapotba". Ahol már nagy a baj, a ház tulajdonosa megrendeli az ÉMI-nél a munkát, a statikus, építész és vegyész által készített szakvéleményt elküldik a katasztrófavédelemnek, ezt követően történhet meg a bontás. Mivel sok esetben előre ki nem számítható módon gyorsul fel az állagromlás, nincs pontos adat a károk értékéről és arról, hány családot veszélyeztet, hogy egyszer csak rájuk dől a martinsalakból épített ház.

Az előzmények után, némileg váratlanul Völgyi Rudolf és Berki Ferencné június 30-án kézhez kapta a független ingatlanszakértő által felmért kár értékének összegéről szóló határozatot. Ugyanezt postázta a jegyző a katasztrófavédelmi főigazgatóságnak is. Utóbbi vagy fellebbez, vagy átutalja a pénzt az önkormányzat számlájára. A károsultak pedig - mivel használt lakás vásárlása mellett döntöttek - kiválasztják a megfelelő lakóingatlant, elkészítik az adásvételi szerződést, egy független szakértő megállapítja a valós értéket, majd a jegyző átutalja a vételárat az eladó számlájára. Így újabb két martinsalakos ház kárrendezése fejeződhet be - miközben hetente érkeznek újabb bejelentések és újabb kártérítési igények az érintett térség jegyzőihez.

KOVÁCS ISTVÁN