„A nő az erősebbik nem”
Az ember nem boldogságra született, hanem arra, hogy szaporodjék - hangoztatja az antidepresszánsok elleni kritikájáról elhíresült Szendi Gábor (54 éves) evolúciós pszichológus.
HVG: A minap megjelent új könyvében sokakat meglepő kijelentése az, hogy a nő az erősebbik nem, "a világ tengelye", a szaporodás kulcsfigurája. Ezzel szemben a feminista társadalomkritikusok szerint a nők elnyomása a harmadik évezredben is zavartalanul folytatódik, és az sem állítható, hogy az emberiség matriarchátusra rendezkedne be.
Sz. G.: Mert a férfi és a nő eltérő biológiai programja miatt nem működne a dolog. A statisztikák szerint míg az anyaméhben 100 lány magzatra még 170 fiú jut, ebből csupán 106 fiú születik meg, a huszadik életévükre pedig ez az előny is elkopik, 75 éves korra pedig száz nőre már csak 70-75 férfi marad. A "teremtés koronája" tehát evolúciós fogyóeszköz, ezért nem várhat passzívan arra, hogy egyszer csak kiválasszák az utódnemzésre. Tennie kell érte, hogy az ő tulajdonságai örökítődjenek tovább. Ezért a társadalmak úgy épültek fel, hogy a férfiak kontrollálhassák az "utódnevelés kulcsfiguráját", a nőt. Persze nem tudatos folyamatokról van szó: az évmilliók során az evolúció nagyon is kézzel fogható motivációkat, hajtóerőket programozott az emberekbe, mint például a szex vagy a szerelem. A szaporodás elvont célja így átélhető motívumokon keresztül valósul meg.
HVG: A női és a férfi lélek azonban nyilvánvalóan nem ugyanarra a srófra jár.
Sz. G.: A férfi nem utódot, hanem szexet akar a nőtől. Ez fontos a nőnek is, de ő kapcsolatban gondolkodik, hiszen nála a szexualitás érzelmi alapokon áll. Egy tavalyi amerikai kutatásban a szexelés okait (vagy inkább ürügyeit) összegyűjtve kiderült, hogy a nők zöme a "nőnek akartam érezni magam", a "ki akartam fejezni a szerelmemet" és a "megértettem, hogy szerelmes vagyok" indokokra vezette vissza az együttléteket. A férfiak ezzel szemben sokkal gyakrabban említették indítékként a partner külsejét, az élvezetet vagy az adódó alkalmat. A nő tehát mindig azt is mérlegeli, hogy a partner megfelel-e utódszempontból. A több mint húsz éve elkezdett, az immunrendszer erőssége, az öröklődő betegségekre való hajlam és a külcsín közötti összefüggéseket firtató vizsgálatok szerint a szimmetrikus arc és a test, a fizikum - valamint az értelmi adottságok (beleértve a humort is) - a genetikai tulajdonságokról árulkodnak, az anyagi javak pedig az eltartóképességről. Az agy jutalmazóközpontját euforizáló szerelemnek pedig az a lényege, hogy kialakuljon a kizárólagos, monogám kötődés, amely révén a férfi - sokszor csupán 2-4 évre - feladja genetikailag kódolt csapodárságát, s az utódairól és utódai anyjáról gondoskodó tisztes apává válik. Ugyanakkor a nőben is él a szaporodási sikert maximalizáló elv, miszerint "ess teherbe egy macsótól, és neveltesd fel gyerekedet egy hűséges típussal".
HVG: Ennek ellentmond, hogy Steve Jones brit evolúcióbiológus pár éve arra jutott: az emberiség már túlságosan szocializált lett és kilépett a törzsfejlődésből.
Sz. G.: Szó sincs róla, az evolúció most is zajlik, még akkor is, ha nem veszünk róla tudomást. Az ember előtt álló egyik legnagyobb kihívás jelenleg épp az, hogy mit kezdjen a törzsfejlődés során - az állatok többségéhez hasonlóan - kialakult, a társas kapcsolatokat is meghatározó agyi jutalmazó és büntető struktúráival. A jutalmazó mechanizmus például veszélyesen könnyen kondicionálható. Magyarán: nagyon könnyen rákattanunk szinte bármire - a gyűjtő- és játékszenvedélytől a pornón és a drogozáson át a munkamániáig és a falásig. Bármilyen árucikket lehet úgy reklámozni, csomagolni, hogy megszerzésekor az új tulajdonos boldognak, sikeresnek érezze magát, vagyis bekapcsoljon a jutalmazó rendszer. A fogyasztói társadalom pontosan erre épít. Evolúciós értelemben ez egyébként így logikus. És ennek is a szaporodás az alapja: ha én értékes vagyok, értékesebb partnert találok, és utódaink is értékesebbek lesznek. Ma például az elegáns autó, a drága karóra és az öltöny jelenthet a férfiaknak evolúciós előnyt.
HVG: A műveltség nem is csáberő?
Sz. G.: A tudomány, a művészet, a politika eredetét tekintve a nő meghódítását szolgáló férfitalálmány. Korunkban az intelligencia és a tudás nagyobb hatalmat és eltartóképességet ígér, mint a fizikai erő. A kultúra ugyanis olyan szoftver, amely képes alakítani az agyon. Az elmúlt pár év orvosi képalkotó berendezésekkel (PET, fMRI) végzett vizsgálatai egyértelműen kimutatták, hogy a tudatos viselkedésünkért felelős agykérgi területek az izomzathoz hasonlítanak - legalábbis abban, hogy a használat során fejlődnek. Aki sikeres akar lenni, az erre gyúr. De az ősi agyterületek - az érzelmi életet és a szexualitást meghatározó limbikus és a hipotalamikus rendszereink - nem alakíthatóak ilyen "könnyen". Márpedig az ember érzelmi viselkedését alapvetően ezek - a kultúrmázon gyakran áttörő ősi indulatok - határozzák meg.
HVG: A szerelem kialakulásához azonban csábítani is kell. Mit ért azon, hogy ennek egyik csodafegyvere, a női mell evolúciós luxus?
Sz. G.: Funkcionális értelemben a kicsi és a nagy mell között nincs különbség, hiszen szoptatni mindkettővel ugyanolyan jó hatásfokkal lehet. A mell formája és mérete az idők során mégis a termékenység egyik meghatározó jelzőjévé vált. A mellszövet ugyanis zsírt tartalmaz, az evolúciós átlag szerint pedig a több zsírtartalékkal rendelkező nők termékenyebbek és jobb magzatnevelők, hiszen ha kevés a zsír, ínséges időkben veszélybe kerül a magzat kihordása. A férfiak megpróbálják fölismerni, melyik nő termékeny és melyik nem, utóbbiak pedig versenyeznek, ki látszik termékenyebbnek. Mivel alkati sajátosságaik folytán a combjukon, fenekükön, mellükön képesek a zsírtárolásra, az jutott genetikailag jobb utódnemzőhöz, akinek nagyobb volt a melle. Ma már ennek nincs jelentősége, de az ilyen evolúciós "ízlésprogramok" lassan módosulnak.
HVG: A hazai pszichológus- és pszichiátertársadalomban eretneknek számító gondolatmenetében egyformán pillanatnyi állapotként definiálja a boldogságot és a boldogtalanság egyik, betegségként számon tartott - akár az öngyilkosságig is fajuló - állapotát, a depressziót is.
Sz. G.: A depressziónak diagnosztizált állapotok 99 százaléka ugyanis nem betegség, hanem védekező mechanizmus, evolúciós nézőpontból egy önmagától megoldódó állapot, amely alapvetően két élethelyzetben jelentkezhet. Az egyik ilyen a társadalmi bukás, mai példával az elszegényedés, az eladósodás, a munkanélküliség, a leváltás, a nyugdíjazás, vagyis amikor az ember elveszti korábban birtokolt társadalmi kompetenciáját. A másik az érzelmi kötődések elvesztése. A depresszív állapot során ugyanis olyan biológiai folyamatok zajlanak le, amelyek végkimeneteleként a kötődési rendszer elengedi a tárgyát. Ennek lényegét az úgynevezett szülés utáni depresszió példáján lehet a legjobban érzékeltetni. Ez a többek közt a gyermek elhanyagolásával járó állapot az esetek túlnyomó többségében akkor következik be, ha az anyának nincs elegendő társadalmi támogatottsága, vagyis - pénz-, lakás- vagy partnerhiány miatt - nem biztosított a gyermek felnevelése. Az ősi evolúciós program ilyenkor elébe megy a dolgoknak, és a depresszió eszközével megkezdi az anya érzelmi leválasztását az újszülöttről. Ez az ősidőkben megkímélte az anyát a fölösleges küzdelmektől. A gond szerintem ma az, amikor ezt az állapotot csupán különféle szerekkel kezdik el kezelni ahelyett, hogy a kiváltó élethelyzetekre fokuszálnának a szakemberek.
HVG: De akkor mégis mit mond az önhöz fordulóknak a boldogságról?
Sz. G.: Mindenki rendelkezik egy genetikailag benne lévő lehetőséghalmazzal, ám a többség nem tudja beteljesíteni, amire predesztinálva volna. Ezeket a lehetőségeket kell megtanulni elfogadni, kibontani és megelégedni velük. A boldogság szerintem nem egy éteri nyugalmi állapot, sem nem tartalmatlan eufória, hanem egy előremutató folyamat, amely valahonnan tart valahova. Az a célom, hogy az eltűrt értelmetlen frusztrációt és szenvedést értelmes szenvedéssé, küzdelemmé fordítsák át az emberek. Ha valami célért szenvedek - legyen az bármily csekély -, értelme van az életnek, és szerintem ez a boldogság, még ha nem is jelent feltétlenül magas endorfin-, azaz boldogsághormonszintet.
VAJNA TAMÁS