Köztudott, hogy a lóversenyzést -- angol mintára -- Széchenyi István honosította meg nálunk.

Köztudott, hogy a lóversenyzést -- angol mintára -- Széchenyi István honosította meg nálunk. Az általa 1827-ben létrehozott „Pesti versenyző társaság” utóda, a Magyar Lovaregylet -- valamint az igen előkelő tagsággal bíró Úrlovasok Egyesülete -- a századforduló táján világhírű sík-, akadály- és gátversenyeket tartott a fővárosban és más helyszíneken. A káposztásmegyeri pálya a Pestvidéki Versenyegylet rendezvényeinek adott otthont.

A turfév a fővárosban három „meetinget” jelentett: tavaszit, nyárit és őszit, vagyis majdnem egész éven át tartott a szezon, s így eseményekben nem volt hiány. Az I. világháborút megelőző utolsó békeévben például csak a Magyar Lovaregylet 41 versenynapot tartott. Rendszeresen rendeztek ilyeneket a nagyobb városokban, fontosabb üdülőhelyeken (Siófokon, Tátralomnicon), sőt mindenhol, ahol pálya és fizetőképes kereslet állt rendelkezésre. A fővárostól távolabb fekvő helyszínekre eseteként különvonatokat indított a MÁV.

A történelmi Magyarországon az alábbi helyszíneken tartottak több-kevesebb rendszerességgel meetingeket: Alag, Arad, Budapest, Cegléd, Debrecen, Kassa, Marosvásárhely, Nagybecskerek, Pozsony, Siófok, Sopron, Szabadka, Szolnok, Tata, Tátralomnic, valamint Zombor, Horvátországban pedig Zágráb és Varasd.

Ezekre a versenyekre óriási mennyiségben készültek programfüzetek, jegyek, fogadási szelvények, különvonatjegyek és még sok más, a gyűjtők által a papírrégiségek között emlegetett nyomtatott anyag. Legnagyobb számban a belépőjegyek, „tikettek” maradtak fenn, mert ezeket már a maguk idejében is gyűjtötték -- elsősorban a pesti srácok, de maguk a látogatók, fogadók is eltettek egyet-egyet emlékül.

A Magyar Lovaregylet 1880. október 17-én avatta fel új pályáját az Aréna úton, ott, ahol ma a Népstadion és az edzőpályák találhatók. A versenyeket egészen 1918-ig ezen a helyszínen rendezték. A belépők három különböző helyre szólhattak: létezett harminckrajcáros, egyforintos és ötforintos hely, mindegyik külön bejárattal. A harminckrajcáros hely a tömegeké volt: itt csak állni lehetett, és még fedél sem védte a közönséget az időjárás viszontagságaitól. Az egyforintos már jóval elegánsabbnak bizonyult; ezt nevezték „kis-tribünnek”. A „nagy-tribün” a tehetősek, az előkelőség számára volt fenntartva: az ötforintos napi belépődíjat az egyszerű polgár nem is tudta volna megfizetni. A hely exluzivitását jól mutatta, hogy a bejárata előtt csak kétfogatú kocsi állhatott meg, a konflisnak tovább kellett hajtania, és csak a főbejárattól kissé távolabb tehette ki utasát.

A harminckrajcáros és az egyforintos helyen totalizatőrbódék álltak, ahol egyforintos tikettekkel lehetett fogadni. A „harmincas” köznép számára még az egyforintos tét is túl nagy összeget jelentett, ezért általában 20 krajcáros alapon álltak össze ötös brancsok. Az ötforintos helyek úri népe a bukmékerringnél játszhatta meg tétjeit, de szabad átjárása volt a harmincasok fogadóbódéihoz is, az oddsok és a bessek ugyanis az egyes fogadási helyszíneken eltértek egymástól. A fogadási szelvényekből alig maradt fenn néhány, hiszen a veszteseket eldobták, eltépték, a nyerőket viszont beváltották.

A századfordulón a forintot felváltotta a korona, és a tiketteken az ár már az új pénznemben megadva szerepelt. Ráadásul a korábbiaknál jóval magasabb értékekkel, nemcsak azért, mert a korona kétszer annyit ért, mint a forint, hanem mert a meetingek már több napig tartottak. Így aztán az I. helyre szóló belépőért akár 40 koronát is elkértek -- ez akkoriban egy munkás havi bérének felelt meg.

Mind a belépőket, mind pedig a fogadási szelvényeket „tikett”-nek nevezték, fontos megkülönböztetéssel: a tikett a fogadói szelvényt jelölte, a „kemény tikett” viszont a kartonpapírra nyomott, általában tetszetős ábrával ellátott, színes belépőt. Az I. hely közönsége esetében külön belépő járt az uraknak, a hölgyeknek és a katonatiszteknek (megfelelő árlejtéssel), amint külön belépőjük volt a sajtó munkatársainak és a közreműködőknek is. A kemény tiketteket látható helyen kellett viselni a több napig tartó meetingek során. Az urak általában a kalapszalagjuk mellé tűzték, de egyes dandyk ragaszkodtak az elegánsabbnak tartott, gomblyukhoz való rögzítési módhoz. Az utolsó versenynap utolsó versenyszámának végeztével azután a kitóduló úri közönséget utcagyerekek és suhancok hada várta lármás „Kemény tikett! Kemény tikett!” kiáltozással. A hangos kérésnek illett eleget tenni.

A gyűjtők keresik a kisebb pályákon használatos belépőket is, nem csupán azért, mert ezekből nyilvánvalóan kevesebb készült, hanem mert maguk a helyszínek is rengeteg egyéb történeti érdekességgel rendelkeznek. Az alagi pálya például kezdetben nem volt körülkerítve, ezért a jó kapcsolatokkal rendelkező rendezők elintézték, hogy százlépésenként felállított csendőrök biztosítsák a pályát, vagyis szűrjék ki a bliccelőket. A Sió-csatorna partján kialakított versenypálya igen egyszerű volt, még egyszerűbb tribünnel, mégis nagyon népszerűnek bizonyult nyaranta, nem csupán a fürdőző közönség, hanem a Bécsből és Budapestről indított különvonatok utasai körében is. Ilyen különvonatjegyek a vasútjegygyűjtők számára is csemegét jelentenek. A háború kitöréséig, rövid néhány éven át megtartott tátralomnici négynapos meetingeket a Lovaregylet szervezte, de ezek a jelentős díjak ellenére sem tudtak megfelelő közönséget magukhoz csábítani -- manapság ritkaságuk miatt ezek a tikettek nagyon is kedveltek.

A régi idők turfsajtója igen gazdag. A legfontosabb, a gyűjtők által keresett címek listája: Vadász és Versenylap, Kincsem, Sportélet, Magyar Turf, Magyar Versenyújság, A Sport, Handicap stb. Ezekből csak nagy ritkán kerül elő teljes évfolyam; már egyes számok is értékes leletnek számítanak.

Mindezek a „lovis” papírrégiségek -- belépők, aprónyomtatványok, periodikák --, ha nem is gyakran, de előfordulnak az antikváriumok, régiségboltok kínálatában, s időnként a bolhapiacokon is feltűnnek. Biztos tippnek számítanak a gyűjtő számára.

Balázs Károly

(Műértő - 2005. október)

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
Műértő

Műértő - 2005. szeptemberi tartalom

Beszélgetés Petrányi Zsolttal, a Műcsarnok új főigazgatójával, beszámoló a velencei biennále magyar pavilonjáról, portré Monty Cantsinról, alias Kántor István Kanadában élő médiaművészről, valamint összeállítás a holokauszt-emlékművekről Budapesten és Berlinben. Mindez és még sok minden más a Műértő szeptemberi számában!

Műértő

Műértő - 2005. októberi tartalom

Beszámoló a Néprajzi Múzeum új kiállításáról és az Iparművészeti Múzeum tárlatáról, öt beszélgetés 56-ról, tudósítás az Ars Electronica 2005 kiállításról, beszámoló a művészettörténész-képzés jövőjéről, a SI-LA-GI gondolathirdetéseiről és a hazai lóversenyzés apró emlékeiről. Mindez és még sok minden más a Műértő októberi számában!