Köztudott, hogy a lóversenyzést -- angol mintára -- Széchenyi István honosította meg nálunk.

Köztudott, hogy a lóversenyzést -- angol mintára -- Széchenyi István honosította meg nálunk. Az általa 1827-ben létrehozott „Pesti versenyző társaság” utóda, a Magyar Lovaregylet -- valamint az igen előkelő tagsággal bíró Úrlovasok Egyesülete -- a századforduló táján világhírű sík-, akadály- és gátversenyeket tartott a fővárosban és más helyszíneken. A káposztásmegyeri pálya a Pestvidéki Versenyegylet rendezvényeinek adott otthont.

A turfév a fővárosban három „meetinget” jelentett: tavaszit, nyárit és őszit, vagyis majdnem egész éven át tartott a szezon, s így eseményekben nem volt hiány. Az I. világháborút megelőző utolsó békeévben például csak a Magyar Lovaregylet 41 versenynapot tartott. Rendszeresen rendeztek ilyeneket a nagyobb városokban, fontosabb üdülőhelyeken (Siófokon, Tátralomnicon), sőt mindenhol, ahol pálya és fizetőképes kereslet állt rendelkezésre. A fővárostól távolabb fekvő helyszínekre eseteként különvonatokat indított a MÁV.

A történelmi Magyarországon az alábbi helyszíneken tartottak több-kevesebb rendszerességgel meetingeket: Alag, Arad, Budapest, Cegléd, Debrecen, Kassa, Marosvásárhely, Nagybecskerek, Pozsony, Siófok, Sopron, Szabadka, Szolnok, Tata, Tátralomnic, valamint Zombor, Horvátországban pedig Zágráb és Varasd.

Ezekre a versenyekre óriási mennyiségben készültek programfüzetek, jegyek, fogadási szelvények, különvonatjegyek és még sok más, a gyűjtők által a papírrégiségek között emlegetett nyomtatott anyag. Legnagyobb számban a belépőjegyek, „tikettek” maradtak fenn, mert ezeket már a maguk idejében is gyűjtötték -- elsősorban a pesti srácok, de maguk a látogatók, fogadók is eltettek egyet-egyet emlékül.

A Magyar Lovaregylet 1880. október 17-én avatta fel új pályáját az Aréna úton, ott, ahol ma a Népstadion és az edzőpályák találhatók. A versenyeket egészen 1918-ig ezen a helyszínen rendezték. A belépők három különböző helyre szólhattak: létezett harminckrajcáros, egyforintos és ötforintos hely, mindegyik külön bejárattal. A harminckrajcáros hely a tömegeké volt: itt csak állni lehetett, és még fedél sem védte a közönséget az időjárás viszontagságaitól. Az egyforintos már jóval elegánsabbnak bizonyult; ezt nevezték „kis-tribünnek”. A „nagy-tribün” a tehetősek, az előkelőség számára volt fenntartva: az ötforintos napi belépődíjat az egyszerű polgár nem is tudta volna megfizetni. A hely exluzivitását jól mutatta, hogy a bejárata előtt csak kétfogatú kocsi állhatott meg, a konflisnak tovább kellett hajtania, és csak a főbejárattól kissé távolabb tehette ki utasát.

A harminckrajcáros és az egyforintos helyen totalizatőrbódék álltak, ahol egyforintos tikettekkel lehetett fogadni. A „harmincas” köznép számára még az egyforintos tét is túl nagy összeget jelentett, ezért általában 20 krajcáros alapon álltak össze ötös brancsok. Az ötforintos helyek úri népe a bukmékerringnél játszhatta meg tétjeit, de szabad átjárása volt a harmincasok fogadóbódéihoz is, az oddsok és a bessek ugyanis az egyes fogadási helyszíneken eltértek egymástól. A fogadási szelvényekből alig maradt fenn néhány, hiszen a veszteseket eldobták, eltépték, a nyerőket viszont beváltották.

A századfordulón a forintot felváltotta a korona, és a tiketteken az ár már az új pénznemben megadva szerepelt. Ráadásul a korábbiaknál jóval magasabb értékekkel, nemcsak azért, mert a korona kétszer annyit ért, mint a forint, hanem mert a meetingek már több napig tartottak. Így aztán az I. helyre szóló belépőért akár 40 koronát is elkértek -- ez akkoriban egy munkás havi bérének felelt meg.

Mind a belépőket, mind pedig a fogadási szelvényeket „tikett”-nek nevezték, fontos megkülönböztetéssel: a tikett a fogadói szelvényt jelölte, a „kemény tikett” viszont a kartonpapírra nyomott, általában tetszetős ábrával ellátott, színes belépőt. Az I. hely közönsége esetében külön belépő járt az uraknak, a hölgyeknek és a katonatiszteknek (megfelelő árlejtéssel), amint külön belépőjük volt a sajtó munkatársainak és a közreműködőknek is. A kemény tiketteket látható helyen kellett viselni a több napig tartó meetingek során. Az urak általában a kalapszalagjuk mellé tűzték, de egyes dandyk ragaszkodtak az elegánsabbnak tartott, gomblyukhoz való rögzítési módhoz. Az utolsó versenynap utolsó versenyszámának végeztével azután a kitóduló úri közönséget utcagyerekek és suhancok hada várta lármás „Kemény tikett! Kemény tikett!” kiáltozással. A hangos kérésnek illett eleget tenni.

A gyűjtők keresik a kisebb pályákon használatos belépőket is, nem csupán azért, mert ezekből nyilvánvalóan kevesebb készült, hanem mert maguk a helyszínek is rengeteg egyéb történeti érdekességgel rendelkeznek. Az alagi pálya például kezdetben nem volt körülkerítve, ezért a jó kapcsolatokkal rendelkező rendezők elintézték, hogy százlépésenként felállított csendőrök biztosítsák a pályát, vagyis szűrjék ki a bliccelőket. A Sió-csatorna partján kialakított versenypálya igen egyszerű volt, még egyszerűbb tribünnel, mégis nagyon népszerűnek bizonyult nyaranta, nem csupán a fürdőző közönség, hanem a Bécsből és Budapestről indított különvonatok utasai körében is. Ilyen különvonatjegyek a vasútjegygyűjtők számára is csemegét jelentenek. A háború kitöréséig, rövid néhány éven át megtartott tátralomnici négynapos meetingeket a Lovaregylet szervezte, de ezek a jelentős díjak ellenére sem tudtak megfelelő közönséget magukhoz csábítani -- manapság ritkaságuk miatt ezek a tikettek nagyon is kedveltek.

A régi idők turfsajtója igen gazdag. A legfontosabb, a gyűjtők által keresett címek listája: Vadász és Versenylap, Kincsem, Sportélet, Magyar Turf, Magyar Versenyújság, A Sport, Handicap stb. Ezekből csak nagy ritkán kerül elő teljes évfolyam; már egyes számok is értékes leletnek számítanak.

Mindezek a „lovis” papírrégiségek -- belépők, aprónyomtatványok, periodikák --, ha nem is gyakran, de előfordulnak az antikváriumok, régiségboltok kínálatában, s időnként a bolhapiacokon is feltűnnek. Biztos tippnek számítanak a gyűjtő számára.

Balázs Károly

(Műértő - 2005. október)
Műértő

Műértő - 2005. szeptemberi tartalom

Beszélgetés Petrányi Zsolttal, a Műcsarnok új főigazgatójával, beszámoló a velencei biennále magyar pavilonjáról, portré Monty Cantsinról, alias Kántor István Kanadában élő médiaművészről, valamint összeállítás a holokauszt-emlékművekről Budapesten és Berlinben. Mindez és még sok minden más a Műértő szeptemberi számában!

Műértő

Műértő - 2005. októberi tartalom

Beszámoló a Néprajzi Múzeum új kiállításáról és az Iparművészeti Múzeum tárlatáról, öt beszélgetés 56-ról, tudósítás az Ars Electronica 2005 kiállításról, beszámoló a művészettörténész-képzés jövőjéről, a SI-LA-GI gondolathirdetéseiről és a hazai lóversenyzés apró emlékeiről. Mindez és még sok minden más a Műértő októberi számában!