szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Az év első negyedében 60 ezer négyzetméternyi irodaterület talált bérlőre, a teljes irodapiac pedig mintegy 10 ezer négyzetméternyi területtel bővült. A kihasználatlansági ráta enyhén csökkent.

A Budapesti Ingatlan-tanácsadók Egyeztető Fórumának jelentése szerint 2007 első negyedévében a budapesti modern irodaállomány iránti kereslet a tavalyiakhoz hasonlóan alakult: közel 60 ezer négyzetméter irodaterület talált bérlőre. Ez az érték ugyan 24 százalékkal alacsonyabb az utolsó negyedév adatához képest, viszont 70 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál. 2007 első negyedévének végén a kihasználatlansági ráta 12 százalékos volt, amely enyhe csökkenést mutat a 2006-os év végéhez képest.

Az év első három hónapjában a bérbeadásoknak majdnem 65 százaléka a nem központi piacon, tehát nem a budapesti belvárosban vagy közvetlen környékén köttetett. Az első negyedévben 8 cég írt alá elő-bérleti szerződést, többek között a Bristol (Millenáris Irodaház), és a Johnson and Controll (Mester Park). Összesen 17 darab ezer négyzetméternél nagyobb területet érintő szerződés köttetett. A nagyobb tranzakciók között szerepel a T-Online 5500 négyzetméteres előbérleti szerződéskötése az Infopark D épületében, és a Quaestor több mint 2500 négyzetméteres bérlete a BC 30-ban. Az Inbev további 2500 négyzetméteres területet foglalt a Duna Toronyban, a Bayer-Shering pedig 2 ezer négyzetméteren hosszabbította meg bérleti szerződését az Alkotás Pointban, míg az IP West II-ben a Philips bővítette irodaterületét 1300 négyzetméterrel.
A bérlők több mint 55 százaléka döntött úgy, hogy Budát választja irodája székhelyéül, amelyet az is alátámaszt, hogy a főváros kerületei közül a bérlők leginkább a XI. kerület keresték. Ezt a kerületet a XIII. kerület követte a népszerűségi listán.

Az első negyedév folyamán a modern budapesti irodapiac 10 508 négyzetméterrel bővült, amely 1 740 110 négyzetméterre növelte a teljes irodaállományt. Az év első negyedévében három irodaházat adtak át Budapesten: a BJ 48 Irodaházat a központi üzleti negyedben, a Buda City Towert Buda központi részén, és a Riverloftot a Váci úti folyosón. A Kálvin Center tulajdonosa és a kivitelező közötti jogi vita is megoldódott az év elején, így az épület bérbeadása hivatalosan is megkezdődhetett március végén.


Belváros

Központi piac

Nem-központi piac

Agglomeráció

Összesen

Új kínálat (m2)

2 158

2 850

5 500

0

10 508

Teljes kínálat (m2)

225 477

581 039

853 190

80 404

1 740 110

Kihasználatlanság (m2)

43 961

72 254

87 013

5 676

208 904

Kihasználatlansági ráta (%)

19,50%

12,44%

10,20%

7,06%

12,01%

Bérleti tranzakció (m2)

7 132

13 705

38 285

698

59 820

Bezárták három napra az iskolákat és az óvodákat Nagybányán, mert agyhártyagyulladást kapott két diák

Bezárták három napra az iskolákat és az óvodákat Nagybányán, mert agyhártyagyulladást kapott két diák

A Nyugat eredményesen kerülgeti a Putyin által húzott vörös vonalakat

A Nyugat eredményesen kerülgeti a Putyin által húzott vörös vonalakat

Megvan, hogyan keletkezhetett a sötét anyag

Megvan, hogyan keletkezhetett a sötét anyag

Többen belehaltak a teknőspörköltevésbe a Fülöp-szigeteken

Többen belehaltak a teknőspörköltevésbe a Fülöp-szigeteken