2005. március 02., szerda, 16:20
• Utolsó frissítés: 2008. február 20., szerda, 15:19
Szerző: Murányi Gábor
Az állambiztonsági irattengerből az elmúlt évtizedben a kutatások nyomán számos azonosított s még több azonosítatlan fedőnév vált már ismertté. Az azonosítással kapcsolatos össznépi találgatás közepette azon is érdemes elmerengeni, miért pont az adott konspirációs névre kereszteltek egy-egy ügynököt, illetve célszemélyt.
|
| A kérészéletű Leleplező–Könyvújság 2000/1. számában közölték Tőke Péter főszerkesztő és Bodzabán István főszerkesztő-helyettes interjúját Horváth Józseffel, a III/III főcsoportfőnökség egykori vezetőjével. Ebből közlünk részleteket, amelyek különösen érdekesek az újabb ügynöklista múlt vasárnapi közreadása fényében. Részletek |
"A fedőnév használata korántsem magyar sajátosság, a világ minden titkosszolgálatánál a tevékenység alfája és ómegája” - szögezi le az ilyen célzatú névadás rejtelmeit hivatalból ismerő Nagy Lajos, a több évtizedes kémelhárítói múlt után 1990-ben a demokrácia Nemzetbiztonsági Hivatalát is megalapító egykori igazgató. A szakember szerint az erre feljogosított nyomozók vagy az érintett ügynökök éppen a fedőnevek kiválasztásában kaptak viszonylagos szabadságot a szigorú előírásokkal körülbástyázott titkosszolgálati munkában. Az erre vonatkozó parancsok ugyanis csak annyit írtak elő, hogy az ügynöknek legkésőbb a beszervezés aláírásakor fedőnevet kell kapnia.
 © Az ügynök élete c. dokumen-
tumfilm |
A névadást így leginkább valamifajta szokásjog szabályozta. No meg némi, nem túlságosan átláthatatlan furfang. Nagy Lajos erre említi példaként, hogy a hírszerzésnél az angol és amerikai területen dolgozó ügynököket szinte kivétel nélkül franciás hangzású nevekkel ruházták fel, míg a német nyelvterületen működők közös ismertetőjegye az olaszos fedőnév volt. A hazai „hétköznapi beszervezéskor” többnyire az állambiztonsági tisztek tettek javaslatot delikvensük majdani „munkanevére”. Igaz, egy-egy beszervezettnek - mondja Nagy - „szabadságában állt más, neki jobban tetszőt választani”. Kisebb, íratlan szabályok azért voltak: kimagasló történelmi személyiségek nevét például nem illett használni.
Ellenpélda lehet erre a „Pontifex Maximus” fedőnevű ügynök esete. Valószínűtlen ugyanis, hogy a mindenkori pápát megillető címet a tartótiszt adományozta volna - az egyébiránt felszentelt, ám nemcsak az egyházért munkálkodó - papnak. Ha valóban nem tartótiszti szellemességről volt szó, akkor ez ugyanolyan önelnevezés volt, amilyen Csurka Istváné, aki 1993 júliusában megjelentett megvallásában így emlékezett: „Nevet is kellett választanom, amelyen majd jelentek.”
Nagy valószínűséggel állítható viszont az, hogy az 1957-ben letartóztatott s internálásakor beszervezett Szakáts Miklós színész is maga kérte ügynöki fedőnevéül az utóbb valóságosan is eljátszott szerepálmát, a „Cyranót”. Az viszont ma még feltáratlan, miféle ambíciók fűtötték az 1960-as években például a „Laurence Olivier” fedőnevű Csongrád megyei ügynököt, akinek jelentéseiből a III/III-as történelmi olvasókönyv című, 2001-es kötetében tett közzé egy csokrot Kahler Frigyes jogtörténész.
Hírcsatornák
Kinyomtatom
Elküldöm
Kinyomtatom
Elküldöm
