Selyem Zsuzsa: „A Drakula-mese ugyanazt a szerepet kapta, mint a fröccsöntött székelykapu”

Elburjánzó, nehezen átlátható kertben, „Drakula földjén” indul a Kicsi kozmosz című regény története, különc figurákkal, különös helyzetekkel. Időnként groteszk, van hogy vicces, néha rémisztő. Akárhogy is: csupa káosz, a diktatúra világa rajzolódik ki. Lehetséges visszamenőleg megérteni a korabeli rezsimet, és valaha is érthetővé válhatnak a mai önkényuralmi rendszerek?

Amikor az 1989-es romániai fordulat után azt hallottam, hogy negyven év, amíg a társadalom kigyógyul a diktatúrából, azt gondoltam, á, dehogy! Aztán most alig pár év van a negyvenéves évfordulóig, és nemhogy nem gyógyultunk ki a régi diktatúrákból, hanem újabb változatait hoztuk létre. Ma már nem feltétlenül van szükség fenyegetésre, zsarolásra, verésre, ezek nélkül is a többség magáévá teszi a parancsuralmi rendszert. Például Vlagyimir Putyin birodalmában önként és dalolva szavaznak a véreskezű diktátorra, az Egyesült Államokban szép karriert befutott topmodell látja meg Putyin Moszkvájában a remek üzleti lehetőséget. Kit érdekel, hogy Anna Politkovszkaját a nagy államférfi egyszerűen lelövette, Alekszej Navalnijt megmérgeztette, majd börtönökben halálra kínoztatta. Kit érdekel, hogy amikor csökkent a népszerűsége, csecsen terroristákkal riogatott a hírekben, a moszkvai Dubrovka Színház közönségét pedig simán elgázosította?

A diktatúrák képtelenek meglenni hazugság nélkül. Van bennük valami hamis, a diktátorok arcán, a tekintetükben valami megjátszott, valami obszcén, valami suskus. A diktatúrák egyáltalán nem természetesek, a természetben ugyanis nincs diktatúra, a farkas nem kényszeríti a rókát, hogy farkas legyen, és nem is játssza meg, hogy ő is róka. A bárányt pláne nem, ez csak humán mese.

A természetben minél nagyobb a diverzitás, annál jobb, életképesebb az adott élőhely. Azok, akik a hatalmukat annak ellenére akarják fenntartani, hogy a szavazóik sora épp a hatalom működése miatt egyre rosszabb, minden eszközükkel természetesnek hazudják az álláspontjukat, hogy minden az enyém! Ha ezt az oktatás lerohasztásával párosítják – és a világon mindenhol ezt teszik az autokratikus rendszerek –, akkor a kritikai érzék nem alakulhat ki. Az emberek ilyen helyzetben a legvadabb marhaságokat is elhiszik, vagy ha netán mégsem, tudás és önbizalom híján nincs elég autonómiájuk ahhoz, hogy megszólaljanak. De hozzá kell tennem, még a legsötétebb diktatúrákban is vannak szabad emberek és szabad kis közösségek. A madarak például.