Péntek este éjfél után nem sokkal Kazincbarcika belterületén riasztották a megkéselt férfihoz a rendőröket. A férfit kórházba szállították, de életét már nem tudták megmenteni, elhalálozott. Halált okozó testi sértés miatt indítottak eljárást eddig ismeretlen tettes ellen.
Az MTI a helyszíni információk szerint úgy tudja, hogy a 18 éves férfi ugyan roma származású, a bűncselekmény azonban nem kapcsolható össze a korábban az országban a romák sérelmére elkövetett más bűnesetekkel.
Halálra késeltek egy férfit Kazincbarcikán
Az elsődleges adatok szerint garázdaság előzte meg azt a bűntettet, amelyet szombatra virradóra követtek el a Borsod megyei Kazincbarcikán, ahol megkéseltek egy férfit, aki kórházba szállítása után életét vesztette.
Utolsó vagyonnyilatkozata szerint Orbán Viktor a bő 7 milliós havi fizetése mellett sem tudott sokat félretenni
Magyar Péter visszafizetett 9,2 millió forintnyi tartozást
„Elnök asszony, Ön nem tudja, kivel fogott kezet Szabadkán” – kiborultak a Vajdaságban Forsthoffer Ágnes látogatásán
Magyar Péter: Hol van jobb helyen egy család nélkül felnövő gyerek, szexuális bűnözőknél, vagy Magyarországon egy egyszülős vagy meleg párnál?
Még a megszavazása előtt hozzányúlt a Tisza a vagyonkezelő alapítványok megszüntetését célzó Alaptörvény-módosításhoz
Al Di Meola a HVG-nek: Azért kommenteltem Viktor posztjai alá, mert ismerem őt
Kifütyülték Donald Trumpot egy kosármeccsen New Yorkban – videó
Az amerikai elnököt megmutatták az óriáskivetítőn, ez nem tetszett a közönség egy részének.