szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Bemutatták szombaton az Új nemzedék jövőjéért programot, a kormány fiatalok bevonásával készített ifjúságpolitikai vitairatát.

Nagy Anna kormányszóvivő a budapesti sajtótájékoztatón azt mondta: ez egy gondolatébresztőnek szánt kiindulási pont, amelynek az a célja, hogy mindenki hozzá tudja adni a saját elképzeléseit, fiatalok és idősebbek egyaránt.

Mihalovics Péter, az új nemzedék jövőjéért felelős miniszteri biztos kifejtette: az ifjúságpolitikai programalkotás folyamatát három lépcsőben képzelik el. Az első volt a vitairat elkészítése. Ezt követi a társadalmi párbeszéd, amelynek során a következő két hónapban az ország különböző pontjain meghallgatják és összegyűjtik a fiatalok, illetve a különböző szakmai szervezetek képviselőinek kritikáit, javaslatait a koncepcióról. A cél az, hogy ősz elejére egy olyan programot rakjanak le a kormány elé, amely iránymutatást tud adni a fiatalokról szóló kormányzati döntésekhez - mondta.

A miniszteri biztos kifejtette: a koncepcióban tíz témakört jártak körül: Budapest, vidék, családalapítás, nők helyzete, kultúra, tehetséggondozás, oktatás, sport, szórakozás, állampolgári aktivitás. Mindegyik téma élére egy olyan fiatalt választottak, akiről úgy gondolják, hogy az adott területen már letett valamit. Az ő feladatuk, hogy ismertségüket kihasználva népszerűsítsék a koncepció gondolatait a fiatalok körében.

Mihalovics Péter arra is kitért: a társadalmi párbeszédben, országjárásuk első állomása jövő csütörtökön Veszprém lesz, ezt követően pedig június 28-án Miskolcra látogatnak.

Az országjáráshoz kapcsolódó információkat, eseményeket az interneten is követni lehet. A teljes vitairat letölthető a www.ujnemzedek.hu oldalról és mind ezen a portálon, mind a facebookon várják a koncepcióhoz kapcsolódó hozzászólásokat, javaslatokat - emelte ki a miniszteri biztos. A sajtótájékoztatón a koncepció témáit népszerűsítő ismert fiatalok közül többen is jelen voltak. A sport képviseletében Balogh Gábor világbajnok öttusázó megköszönte a felkérést.

A nők helyzetéről Takács Helga jogász azt mondta: hisz abban, hogy tudatos szociálpolitikai döntésekkel, idővel jobbá lehet tenni a magyar nők helyzetét. Nagy Anna kormányszóvivő kiemelte: az elmúlt egy évben olyan munka kezdődött a kormányzaton belül, amelyre eddig még egy kormánynál sem volt példa: a fiatalokról készült egy ifjúságpolitikai vitairat, de az nemcsak minisztériumi tisztségviselők által íródott, hanem a fiatalok bevonásával készült.

Nagy Anna
HVG
HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!