Előzőleg a vizsgálóbizottság a jobbikos képviselők által a szövegtervezethez beadott mintegy 25, a jelentés szövegét módosító javaslatot vitatta meg, ezeknek mintegy felét pedig támogatta is a testület. Font Sándor, a vizsgálóbizottság fideszes társelnöke elmondta: meglepte, hogy a késő délutánba nyúló ülés végén a jobbikos képviselők végül nem szavaztak a bizottsági jelentés elfogadásakor, a parlamenti testület kormánypárti többsége azonban elfogadta a jelentést. A szavazáskor sem szocialista, sem LMP-és képviselő nem volt jelen az ülésen.

Font Sándor a főbb megállapításokról azt mondta: a testület - teljes nevén a cukorgyárak privatizációját, valamint Magyarország Európai Unióhoz történő csatlakozása óta a közösségi cukorreformok során képviselt magyar álláspontot értékelő, és annak itthoni következményeit feltáró vizsgálóbizottság - a cukoripar privatizációjának 2 nagy szakaszát vizsgálta, először is a cukorgyárak privatizációs történetét 1988-tól. Ekkor fogadták el ugyanis azokat a törvényeket, amelyek a szocializmusban nem várt fordulatot hoztak, a szabad piacgazdaság felé nyitottak, de úgy, hogy ezeket a törvényeket csak az akkori állami tulajdonú cégek felső vezetői és a mögöttük álló gazdasági körök és párttámogatók érthették meg, ez az időszak a "spontán privatizáció" - emelte ki a bizottság társelnöke.

Kifejtette: a rendszerváltás után a hatalomra kerülő Antall-kormány "észre sem veszi", hogy már privatizációs szerződéseket írtak alá, mert annyira "elő voltak készítve spontán privatizációra egyes cukorgyárak". Csak 1991 vége felé eszmél rá Antall-kormány, hogy fékezni kellene az ilyen privatizációt, a cél az volt, hogy a megmaradt cukorgyárakat hazai kézbe adja az akkori kormány. Előzőleg kizárólag külföldi kézbe adták a cukorgyárakat, a korábbi vállalatvezetők maguk keresték meg a partnereket, ezek német, osztrák, francia és angol érdekeltségek voltak.

HVG Archív

Font Sándor elmondta: az előzőleg 12 hazai cukorgyárból csak 5 maradt állami kézben, és ezt a maradék öt céget konzorciumba tömörítve, magyar befektetőknek, az akkori vállalati menedzsmentnek és a cukorrépa-termelőknek kínálták megvásárlásra, illetve tulajdonrészt tartott meg az állam. Az 1994-es kormányváltás után a Horn-kormánynak már nem volt érdeke ez a szempont, hiszen az állam által tulajdonolt Magyar Cukor Rt.-nek forgótőkét és a működéshez szükséges tőkét sem biztosított - elemezte Font Sándor, hozzátéve, hogy a Magyar Fejlesztési Bankot folyamatosan keresték fel, illetve az ágazati vezetőkhöz az akkori mezőgazdasági minisztériumhoz is fordultak az rt. részéről pénzügyi segítségért, de "süket fülekre találnak."

Kiemelte: az állam nem adott működőtőkét, és ezzel tönkrement az utolsó magyar kézben lévő cukorgyári csoport, a privatizálás után ez szintén külföldi kézbe került. 1997-re lezárult a magyar cukorgyárak privatizálása, a korábbi 12 cukorgyár mind külföldi kézbe jutott. Ezzel egy időben megindult a hazai cukorgyárak bezárása - mutatott rá Font Sándor, mert  az új tulajdonosok a hatékonyság növelése érdekében a bezárt cukorgyárak termelési kvótáját más hazai cukorgyárakhoz viszik át.

A másik szakasz a 2004-es uniós csatlakozás utáni szakasz, amelyről Font elmondta, az unióban csak kvóták alapján történhet a termelés, a csatlakozást előkészítő Orbán-kormány jelentős, 400 ezer tonnás cukorkvótát ért el, ez azt jelenti, hogy bár Magyarországnak 300 ezer tonnás az éves cukorfogyasztása átlagban, 400 ezer tonnás cukortermelést engedélyezett akkor az unió.

Kiemelte: 2005-ben megindult az Európai Unióban a cukoripari reform, amelynek sajnos az akkori magyar kormányzat, és az államot képviselő Gráf József miniszter végül is támogatójává vált, a reformfolyamatot és azt lezáró tanácsi szerződést megszavazta, és ezzel elindul a kvóták visszaadása, a kvótákat a külföldiek a magyarországi, nem pedig az anyaországi üzemeik részéről adták vissza. Végül a magyar kvótából 300 ezer tonnát, vagyis a magyar kvóta 75 százalékát adták vissza, míg a nagy cukortermelő ágazatokkal rendelkező országok 15-20 százalékot juttattak vissza - emelte ki Font Sándor. Hozzátette, később egyetlen gyár, a kaposvári cukorgyár marad meg, amely ma is működik, 102 ezer tonnás kvótával, így a 300 ezer tonnás éves magyarországi fogyasztást az ország nem tudja többé kielégíteni, 2009-től 200 ezer tonnás éves importra szorul Magyarország - összegezte Font Sándor.

A Németh-kormány felelőssége az állami vagyonvesztés

A jelentés szerint a Németh-kormány felelőssége, hogy elindult a spontán privatizáció, és az ebből eredő állami vagyonvesztés. A bizottság emlékeztet arra, hogy a privatizáció eredményeképpen a Magyarországon működő 12 cukorgyár közül a 7 korszerűbb egység 1991-re "egyenlőtlen feltételekkel külföldi tulajdonba került".

A vizsgálóbizottság megállapította, hogy bár az Antall-kormány idején az Országgyűlés nem biztosította a személyi és tárgyi feltételeket ahhoz, hogy az Állami Vagyonügynökség igazgatótanácsa korrigálhassa a szerződésekben megjelenő egyenlőtlenségeket, de a kabinet a Magyar Cukor Rt. gyárainak privatizációjával - és ezzel a piac mintegy 32 százalékának magyar termelői tulajdonba adásával - megteremtette a lehetőségét annak, hogy erős magyar tulajdonosi réteg is kialakuljon, ellensúlyt képezve a külföldi tulajdonú vállalkozásokkal szemben. "Ennek a koncepciónak a sikertelensége nem rajtuk múlott" – állapította meg a vizsgálóbizottság.

A jelentés idézi Horváth Mihályt, a Magyar Cukor Rt. akkori vezérigazgatóját, aki szerint a cukorrendtartás hiánya volt az egyik legfőbb akadálya a társaság sikeres működésének, s a Földművelésügyi Minisztérium akkori vezetői -  többek között Raskó György, a tárca 1991 és 1994 közötti közigazgatási államtitkára - voltak a felelősek azért, hogy nem jött létre rendtartás. Horváth Mihály kifejtette, hogy sok kísérletet tettek a rendtartás létrehozására az FM akkori vezetőinél, de ezt végül nem sikerült elérni.

A jelentés szerint a Horn-kormány elvetette a magyar tulajdonláson alapuló cukoripar koncepcióját, és nem nyújtott sem tulajdonosként, sem államként segítséget ahhoz, hogy a Magyar Cukor Rt. a talpon maradásához elengedhetetlenül szükséges forgótőkéhez hozzájusson. A bizottság szerint ez vezetett ahhoz, hogy az Agrana-csoport – amely kész volt a hiányzó forgótőkét befektetni – megszerezte a Magyar Cukor Rt. többségét, és ezzel a 12 magyarországi cukorgyárból hét a tulajdonába került. Ebben a körben felvetődik a kormány felügyelete alatt álló Gazdasági Versenyhivatal felelőssége, amely ezt a példátlan mértékű piaci koncentrációt nem akadályozta meg – olvasható a jelentésben.

A bizottság a jelentésében kifejti: a Magyar Cukor Rt. vezetői a magyar államhoz tulajdonosi és egyéb minőségében is fordultak annak érdekében, hogy a szükséges forgótőkét bocsássa rendelkezésre tulajdonosi vagy egyébként kedvezményes kamatozású hitel formájában, a Horn-kormány és annak vezetői azonban elzárkóztak a megkeresések elől. Megkeresték a Magyar Befektetési és Fejlesztési Bankot, melynek élén abban az időszakban Medgyessy Péter állt. 

Bár a pénzintézet alapító okirata szerint rendeltetése ilyen, stratégiai jelentőségű állami befektetések és fejlesztések finanszírozása, a bank elzárkózott a finanszírozás elől: "A Magyar Cukor nevű formáció vezetői valóban előfordultak a Fejlesztési Bankban azzal a szándékkal, hogy forrásokat szerezzenek, csak az a probléma, hogy a Magyar Befektetési és Fejlesztési Bank (MFB) nem arra jött létre, hogy olyan tőkepótlással foglalkozzon, amely tőkepótlás a későbbiekben abszolút nem garantálja a megtérülést. Banki mérlegelések alapján néztük meg a lehetőségeket. A létrejött cukoripari vállalat sajnálatos módon nem birtokolt elegendő tőkét, és kockázatosnak és ilyen értelemben tehát elkerülendőnek tartottuk azt, hogy ilyen intézménybe a magyar állam pénzét betegye a Fejlesztési Bank" – idézi Medgyessy Péter volt miniszterelnök nyilatkozatát a jelentés.

2004 után is elhibázott stratégiát követett a kormány

Megállapította a vizsgálóbizottság azt is, hogy a magyar agrárvezetés és a kormányzat részéről 2004-2006-ban "teljesen elhibázott stratégia volt az, hogy pusztán az EU-s tárgyalási folyamatra koncentráltak (ahol biztosan tudható volt, hogy maximum csak kisebb részsikereket lehet majd elérni), és ezzel párhuzamosan a külföldi gyárak tulajdonosaira kifejtett informális nyomásgyakorlástól teljes mértékben eltekintettek mind a cukorreform tárgyalásai alatt, mind pedig utána".

A jelentés szerint erre nem mentség az, hogy jogi értelemben konkrét beavatkozási lehetőség nem volt, mivel példák is bizonyítják, hogy ilyen esetekben számos módon lehet érvényesíteni a kormányzati szándékot, például különféle állami felügyelő vagy szabályozó szervek szerepének hangsúlyozásával vagy a törvényi keretek módosításának felvetésével.

A jelentés kapcsán Varga Géza (Jobbik) mintegy 25 javaslatból álló szövegmódosítást adott be a vizsgálóbizottsághoz. Ezek lényege, hogy a Jobbik nemcsak a spontán privatizációban látja a bajok forrását, hanem a későbbi kormányok véleménye szerint túlzott euroatlanti orientációjában, amely segítette a nyugati befektetők térnyerését a hazai cukoriparban. Ezzel kapcsolatban felvetette Medgyessy Péter felelősségét is, különösen egykori fejlesztési banki vezérigazgatóként, valamint Raskó György szerepét is, aki az Antall-kormány idején egy ideig a földművelésügyi tárca államtitkára volt.

Józsa István (MSZP), a bizottság társelnöke elmondta: a vizsgálóbizottság tevékenysége során semmilyen jogsértést, szabálytalanságot nem tárt fel. Ezért az MSZP elítéli, és az Országgyűléshez méltatlannak tartja, hogy a vizsgálóbizottság egyoldalú, előítéletek alapján összeállított, félrevezető jelentést készített. Józsa István leszögezte: a hivatalban lévő szocialista kormányok mindvégig a hazai termelők érdekeit képviselték.