szerző:
Kiss Ádám

Rózsadombi önkéntes srácokkal táboroztat gyerekotthonos és romatelepi gyerekeket, nem szereti a fotelrasszistákat, a szalonszociológusokat és a díszcigányokat, a büntethetőség 12 évre csökkentése helyett inkább a gyerekvédelmet erősítené Tóth „Hope” Ákos gyerekvédelmi szakember. Az Age of Hope gyermekvédelmi alapítvány vezetője beszélt a hvg.hu-nak a gyerekprostitúcióról, a bébiszitternek álló intézeti nevelőkről, és arról is, hogyan segíti a gördeszkázás és facebookozás a gyerekvédelmi munkát.

hvg.hu: Mik gátolják a hátrányos helyzetben élő gyerekek kitörési lehetőségét?

Tóth Ákos: Első körben általában a szülői passzivitással találkozunk, őket kell meggyőzni, de vannak pozitív tapasztalatok. Szerintem azt kell segíteni, akin látni az akaratot. Aki nem a plazmatévé előtt döglik, miközben a gyermekei alultápláltak. Van különbség szegénység és igénytelenség között.

Nagyon sok negatív tapasztalatom van az adományszállításokkal kapcsolatban is. Általában nincs hiteles helyi kontrollszemély, akire rá lehetne bízni a szétosztást. Sokszor a helyi cigány kisebbségi vezető az uzsorás és a strici is. Rengetegszer járunk olyan falvakban, városrészekben, ahol egyszerűen nincsenek 14 és 19 év közötti roma lányok, mert mind külföldön dolgozik prostituáltként. Sajnos hiteles romavezetők helyett többnyire csak „díszcigányok” vannak, akiknek nem érdekük a felzárkóztatás. Munkánk során mindig keressük a kapcsolatot a roma értelmiséggel, vezetőkkel. Sajnos a többségük még nem győzött meg minket arról, hogy együtt lehet velük dolgozni hosszú távon, de kampány idején szívesen pompáskodnának az adománykupacok mellett. Persze itt is vannak pozitív példák, akiknek bízom a sikerében. A roma értelmiségi fiatalokkal az a tapasztalatom, hogy akik kitörnek, sokan elmennek ösztöndíjjal külföldre dolgozni, aki meg itt marad, azt beszippantja a politika. Nagyon fontos lenne, hogy az önkénteseink közé 1-2 roma egyetemistát, szocmunkást is be tudjunk venni, de sajnos egyelőre nem találunk.

Itt térnék ki a gyermekvédelem gyengeségére is. Régebben volt a táboroztatásra is külön keret, ma már ez sincs. Ha egy vidéki gyermekotthon feljön Pestre, egy gyerek napi ellátmánya 440 forint. Ebből a három kajálást is nehéz megoldani, nemhogy a BKV-jegy árát, hiába van 90 százalékos kedvezmény. Nincs ilyenekre plusz forrás, ezért mindenképp szükség van az alapítványok segítségére. Sok a pályaelhagyó, általában külföldre mennek bébiszitternek, 60-80 ezer forintért nem fog senki 12 problémás gyereket nevelni. Sok helyen a vezetőnő férje festi ki az intézményt a bent lakó gyerekekkel, vagy az ott dolgozó helyi asszonyok otthon megsütik a rétest, és azt viszik be. És van olyan intézmény is, ahol már elvárják az alapítványok segítségét.

Tóth „Hope” Ákos 1978-ban született Sopronban. Ápolóként dolgozott, de egy súlyos gerincsérülés után szakmát kellett váltania. Így lett gyerekotthonban betegszobai ápoló 1997-ben Sopronban. 1999 óta sport- és gyógymasszőr. Több gyermekvédelmi intézményben is dolgozott, mellette az alapítványi, táboroztató munkába is bekapcsolódott. 22 évesen táborokat szervezett a Papp László és Puskás Ferenc sportolók nevével fémjelzett Alapítvány a Jövő Nemzedékekért kht-nak. Saját alapítványa, az Age of Hope több évnyi munka után 2011-óta működik hivatalosan.
©

Én is tudtam, hogy ebből nem fogok megélni, úgyhogy 99 óta sport- és gyógymasszőrként dolgozom. Emellett szabadidőmben intézem az alapítvány ügyeit. Hivatásomnak mégis ezt tekintem, ha tehetném, a masszőrködést abbahagynám. De ebből is pénzelem az alapítványt, nagyon sok pénzem megy el gyerekre, üzemanyagra.

De nem csak a pénzhiány a probléma. Van egyfajta kiégettség, passzivitás a kollégákban. Sopronban a kilencvenes évek második felében ugyanúgy felkaptuk a fejünket egy éhező gyerekre, mint ha valakit megerőszakolt volna a saját apja, most senki nem kapja fel a fejét.

Sem a gyermekvédelem, sem a gyámügy nem tudja rendesen végezni a munkáját, nem működik a jelzőrendszer. Az egyik intézményben volt egy kislány, hatéves kora óta ivott, tizenkét éves kora óta papírja volt arról, hogy alkoholbeteg. Miért csak tizenhat éves korában került intézetbe? Hol volt a gyerekorvos, a védőnő, az iskola?

Le lehet vinni a büntethetőség alsó korhatárát 12 évre. Tök jó, hogy már ennyi faluőr, városőr, állatőr van. De a gyerekvédelem kezéből közben kicsúszik a gyeplő, a védőnők nem mernek kimenni a telepekre, a gyerekek tényleges védelembe vétele hónapokig tart, és valami brutális dolognak kell történnie, hogy megtörténjen.

hvg.hu: Van pozitív példa?

Tóth Ákos: Amiben én feltétlenül hiszek, az például az edelényi alapítványi tanoda, a „hetes iskola”. Ezt az intézményt segítjük tisztítószerekkel, pedig ezt sem a civil szférának kellene csinálnia. Sok hasonló intézményre van szükség, szomorú, hogy az edelényi városvezetés nem ismeri el munkájukat. Táborokban látjuk a gyerekek magatartásán, szókincsén a hatalmas különbséget a nem hetes iskolából érkező lurkókhoz képest. Csodát tesznek ezek a pedagógusok erőn túl, rend van és tisztaság, pedig otthonról viszik be a fogkrémet a gyerekeknek.

Sokan kevernek minket a jogvédő szervezetekkel is, pedig én úgy gondolom, hogy a „habzó szájú” jogvédők ugyanakkora károkat okoznak az integrációban, mint a Magyar Gárda, miközben a valós probléma nincs benne a programjukban. Az ombudsmani vizsgálatokkal is ez a problémám. A szegregációs vizsgálatokkal sokszor azokat a pedagógusokat sújtják, akik hihetetlen sziszifuszi munkát végeznek ezeken a telepeken és iskolákban.

Közben meg az alapítványi munkánk során naponta kell megküzdenünk azzal, hogy „de ezek cigány gyerekek”. Gyerekvédelmisnek radikális vagyok, jobbikosnak meg cigányimádó. De szerintem valójában teljesen realista vagyok.

hvg.hu: Mi a legfontosabb, amit tudtok adni a rászoruló gyerekeknek?

Tóth Ákos: Élménypedagógiai táborokat szervezünk, ahol olyan élményeket, emlékeket kapnak ezek a gyerekek, amit nem vesz tőlük el senki. Egy hét Balatont, ahol egészen más dolgokat élhetnek át, mint addig az életükben bármikor. Idén 150 gyermeket viszünk soproni, balatoni, jásdi táborainkba. Nagyrészt gyermekvédelmi intézményekből, nagycsaládokból, Borsod megyei romatelepekről. Idén először a fóti gyerekközpontból afgán és szomáliai menekült gyerekek is táboroznak velünk. Nagy öröm számunkra, hogy a Zánkai Ifjúsági Centrum „Új Generáció” programja keretén belül 60 fős tábort szervezhetünk a Balatonra térítésmentesen.

"Olyan élményeket, emlékeket kapnak ezek a gyerekek, amit nem vesz tőlük el senki."
©

Ennél persze komolyabb terveink is vannak: jövőre Fájon, és hasonló településeken szeretnénk kéthetes alkotótábort csinálni. 150 helyett 300 gyereket táboroztatni. Budapesten szeretnénk délutáni tanodát, klubokat működtetni szakemberekkel. De mindenekelőtt egy saját kisbuszt, mivel a mobilitás hiánya eléggé megnehezíti a munkánkat.

hvg.hu: Ezek az élmények segíthetik a gyerekeket, hogy ne süllyedjenek bele egy reménytelen közegbe?

Tóth Ákos: Nem süllyednek bele, már benne vannak. Inkább a kitörni vágyás a lényeg. Ebben tudunk segíteni, például a tehetségek felfedezésével. Táboroztunk Csillebércen, ahol felfigyeltünk egy kosárlabdához jó adottságokkal rendelkező falusi kislányra. Egy utánpótlásképzésben elismert szakember barátomat hívtam, hogy nézze meg. Ő tudott volna neki csapatot is ajánlani, mi tudtunk volna itt Budapesten iskolát, kollégiumot is szerezni a gyereknek, de az édesapja nem engedte. Sajnos nagyon sok hasonló történet van, mikor a szülő korlátoltsága, passzivitása miatt nem tudunk egy-egy gyermek sorsán változtatni.

Ma Magyarországon kasztrendszer van. Ahova születsz, ott maradsz. Csodáknak kell történnie, hogy ebből a helyzetből ki lehessen törni. Mikor derül ki ma Magyarországon, hogy egy tornanádaskai gyerek milyen úszó, hegedűművész lenne, ha mondjuk 100 kilométeres körzetben nincs egy klub vagy intézmény sem? A könnyeim lejönnek, mikor látom a táborainkban éveken át a kisgyerekeket vidáman, gondtalanul játszani és tudom, hogy pár év múlva a Nyugati aluljáróban kivert fogakkal, bedrogozva, prostituáltként fogják őket dolgoztatni. Sokuknak ez lesz a sorsa és nem sok mindent tehetünk. Felhívott nemrég egy kislány, akit korábban táboroztattam, egy külföldi országhívós számról, hogy vérzik a gyomra, mit csináljon. Tudjuk, hogy mit keres ott, prostituált. Vajon kit hívjon fel Magyarországról?

Én nem egy romavédő alapítványt, hanem egy gyerekvédelmi alapítványt hoztam létre, de úgy gondolom, hogy ma Magyarországon a roma származás óriási hátrány. Van egy roma lány, 25 éves, pszichológusnak tanul, 12 éves kora óta neveltem. Normális, átlagos ruhákban jár, de ha felszáll a villamosra, az emberek közelebb húzzák magukhoz a táskájukat. De ezt sokszor nem is előítéletnek nevezném. Jó családi hátterű fiatal kosarasok, akikkel dolgozom, néha eljönnek az alapítványi programokra, és tele vannak félelmekkel, ítéletekkel a roma gyerekekkel szemben, mert mindegyiknek volt már negatív tapasztalata. Egyiknek a zenelejátszóját vették el, másiknak a bőrkabátját. Ezeken a félelmeken, távolságtartásokon, ha millimétereket is, de lehet közelíteni. A táboraim után, ahova eljöttek ilyen srácok, beszéltem szülőkkel, akik azt mondták, hogy megváltoztattam a gyerekük gondolkodását. Ehhez én csak a lehetőséget adom, az élményt maguknak generálják.

Persze sokszor nagyon meg is viselik őket az élmények. Volt, hogy elmentünk télen az egyik faluba adományt osztani, és az ottani gyerekek pulcsiban fogadtak minket. Kerestem az önkénteseimet, bent ültek egy fűtött irodában, teáztak és sírtak. Kérdeztem mi van veletek, erre bőgve válaszoltak, hogy ezeknek a gyerekeknek még kabátjuk sincs, milyen szörnyű. Mondtam nekik, hogy nem is lesz, ha nem osztjuk ki nekik.

hvg.hu: Milyen visszhangja van a tevékenységeteknek?

Tóth Ákos: Sokan keresnek meg minket intézmények, falvak és magánemberek is azzal, hogy segítsünk. Tavaly karácsonykor 380 gyereknek tudtunk ajándékot vinni. Jelenleg tizenhárom gyerekvédelmi intézménnyel vagyunk együttműködésben. A célunk nem csak a rászoruló gyerekek közvetlen támogatása, hanem számunkra hiteles kezdeményezések, intézmények, tenni akaró személyeké is, mint például az éhező gyerekek miatt nagy visszhangot kapott fáji iskola igazgatónője.

"Bepakolsz valamit a kisbuszba, két nappal később láthatod a képeket a Facebookon, hogy kipakoltunk."
©

Több bulit is szerveztünk már Night of Hope néven, ahol a szórakozással összekötve bemutattunk ilyen sikeres kezdeményezéseket. Augusztus-szeptember fordulóján újabbat szeretnénk szervezni, egyszerre több szórakozóhelyen, hogy 200 nagycsaládban élő gyerek iskolakezdését támogathassuk írószer-, tanszergyűjtéssel. Stars&Hope néven rendeztünk „celebsimogatót”. A fiatalok hoztak adománynak való ajándékokat, cserébe találkozhattak Fluor Tomival, Baricz Gergővel és más celebekkel. Tavaly volt az önkéntesség éve, ennek apropóján több budapesti és vidéki iskola osztályfőnöki óráin beszéltünk az önkéntességről. Volt két fotókiállításunk is. Az egyik tavasszal Sopronban Freskófalu arcai címmel nyílt Bódvalenkéről. Több mint 200 ember jött el a megnyitóra. A Telep nevű budapesti kulturális intézmény egyénileg dekorált gördeszkás cipőket árverezett el, aminek a bevételét az alapítvány kapta. De olyan is volt, hogy megkeresett egy baráti társaság, akik a közös góltotó nyereményüket ajánlották fel nekünk.

hvg.hu: Hogyan alakulnak ki ezek a kapcsolatok?

Tóth Ákos: Majdnem mindegyik esetben személyes kötődéseken keresztül. A közösségi oldalaknak hihetetlen ereje van. A kortárs segítőink igazi második kerületi, „rózsadombi” gyerekek, gimnazista vagy egyetemista, gördeszkás, bulis arcok. Kirakunk az alapítvány Facebook-oldalára fotókat egy-egy programunkról, bejelölünk rajtuk négy-öt önkéntes srácot, akik teljesen tájidegenek egy ilyen képen, és máris kérdezik a haverok, hogy „Úristen mit csináltok ott? Legközelebb én is megyek”. Mellettük számos tapasztalt, lelkes gyerekvédelmis kolléga is dolgozik a programjainkban.

A vörösiszap-katasztrófa után küldtem egy adománygyűjtő kör-emailt, abból megtelt tizenhét kisbusz, két teherautó és egy kamion 4,5 millió forint értékű adománnyal. De a Telep például a gördeszkás közösségben ismert önkénteseinken keresztül talált meg minket a cipőárveréssel.

hvg.hu: A kortárs segítőkre hogyan találtál rá?

Tóth Ákos: Haveri kapcsolatból indult. Aztán a vörösiszapos adománygyűjtésbe ezek a gyerekek annyi energiát és munkát tettek bele, hogy innentől kezdve nekem csak az volt a feladatom, hogy ezeknek az energiáknak keretet adjak. Ma már nagyrészt önállóan tevékenykednek, de azért kell feléjük szakmai kontroll, a munkájukat tapasztalt szocmunkások, pedagógusok kísérik figyelemmel. Régebben volt azért közöttük bőven katasztrófaturista, de ők végül mindig elkopnak, amikor valós munkát kell végezni. Nekem legalább annyi türelem kell hozzájuk, mint a rászoruló gyerekekhez.

hvg.hu: Minek köszönhetőek az eddig elért sikereitek?

Tóth Ákos: Inkább részeredményeknek nevezném őket, a "siker" szótól félek kicsit. Például annak, hogy mindent azonnal kommunikálunk a közösségi oldalakon, és igyekszünk egy kis reklámmal is megköszönni a támogatásokat. Az önkéntességnek is kell a marketing. A másik, ami fontos, hogy ez egy kézzelfogható, követhető és átlátható történet. Bepakolsz valamit a kisbuszba, két nappal később láthatod a képeket a Facebookon, hogy kipakoltunk. A fotókat pedig profik készítik, így a képek már eleve értéket képviselnek.

Kényesen ügyelünk rá, hogy a ránk bízott adományok oda kerüljenek, ahol a legnagyobb szükség van rájuk. Ahogy arra is, hogy a támogatóinknak is azonnal elküldjük a képeket, azzal a kommentárral, hogy köszönjük szépen. Van is hatása: a Magyar Villamos Művektől például így kaptunk egyszer ötszázezer forintot. Fontos az a fiatalos arculat és lendület is, amit a kortárs segítőink képviselnek.