Sokba lesz nekünk Orbánék választási osztogatása
Sokszor kipróbált eszközökkel, ígéretekkel és kedvezményekkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány, ezúttal sem mérlegelve azok költségvetési következményeit.
Még az idén felügyelet alá vezeti az állam a fémfelvásárlást - mondta a Magyar Nemzetnek Pócs János Fidesz-KDNP-képviselő, a törvénymódosítás kezdeményezője.
Az országgyűlési képviselő már tavaly kezdeményezte a fémtörvény módosítását. Mint mondta, a Fidesz parlamenti frakciója a héten eldöntötte, hogy egy új, az önkormányzati intézmények átvételének szabályaihoz hasonló jogszabályt alkot. Ezzel a fémlopások célját, a továbbértékesítést nehezítjük meg - tette hozzá. Pócs tájékoztatása szerint az egyeztetések márciusban kezdődnek meg.
A lap arról is ír, hogy Pócs frakciótársa, Boldog István szintén egy hónapon belül készíti el a büntető törvénykönyv módosításának tervezetét. A politikus a lapnak a jogalkotás céljáról azt mondta: a közüzemi kábelek ellopásával életveszélyt okozó bűnözők olyan mértékű büntetést kapjanak, mint a terroristák.
Sokszor kipróbált eszközökkel, ígéretekkel és kedvezményekkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány, ezúttal sem mérlegelve azok költségvetési következményeit.
Magyar Péter felemelkedése önmagában csak az egyik oka annak, hogy a miniszterelnök alatt szemlátomást inog a szék.
A legnagyobb orosz aranybányászati cég is Konsztantyin Sztrukové volt.
A miniszterelnök lánya szerint gyerekei magánéletét állítják célkeresztbe.
A tervet Magyarországra szabták.
Azt még nem tudni pontosan, mi célból.
A fiú fiatalabb testvéreivel játszott, akik magára hagyták, ekkor történt a baj.
Úgy tudni, az Aeroflot Minszkből Moszkvába tartó járatát lőtték meg.