Skizofrén, bipoláris, személyiségzavaros és depressziós – leírva egyszerű diagnózisok, amelyekről a többségi társadalomban zavaros, torz kép él, pedig ezek a lakosság tíz százalékát is érinthetik. A betegségek nemcsak az érintettek énképét rombolhatják le, hanem egzisztenciálisan is padlóra küldhetik őket, és a környezetüktől is teljesen elszigetelődhetnek. Egy kampány most a betegség mindennapjait mutatja be azoknak is, akik ilyesmivel még nem találkoztak – mert erről beszélni sem szoktak.

„Nálam laktációs pszichózist állapítottak meg, vagyis szülés utáni mélydepresszióba kerültem, kimerültem és a családom sem támogatott akkor. Mire a nőgyógyászom elküldött a János kórház pszichiátriájára, már csak gyógyszerrel lehetett kihozni ebből az állapotból. És aztán azt követően is többször visszaestem” – meséli Margit a Kilátó Klubházban, ahol a Soteria Alapítvány munkatársai szerveznek találkozókat a pszichiátriai betegségekkel küzdőknek.

Aztán eljött a holtpont, amikor már nem csak a környezetét, hanem Margitot is zavarta a dolog, tudatosult benne, hogy így nem lehet tovább élni, mert valamilyen intézményben köt ki hosszú távon. Pszichiáter és a „Klub” segített neki, hogy újra talpra álljon. De összességében kellett neki 6-8 év, mire a betegségtudatával újra integrálódni tudott. „Nem csak magamnak kezdtem el fontos lenni, hanem egyfajta szociális érzékenység is megerősödött bennem azzal, hogy megpróbáltam másoknak is segíteni a tapasztalataimmal” – mondta Margit.

Nagy a zavar a fejekben

„A háta mögött kést szorongató veszélyes elmebeteg képe messze nem reprezentálja a mentális zavarokkal élő emberek sokaságát. Ők sokkal inkább segítségre szoruló emberek, akik gyakorta elveszítették társas kapcsolataikat és jövedelmüket” – mondta a hvg.hu-nak Verdes Tamás, a TASZ Fogyatékosügyi program koordinátora.

Verdes Tamás
©

Horváth Kriszta és Nagy János Mihály, a Soteria alapítvány munkatársai szerint nagy a zavar az emberek fejében a mentális betegekkel kapcsolatban. „Sokszor keverik a pszichopatákat a skizofrénekkel. Aztán 3-4 évente van valami, mint most legutóbb a combinós történet, ami hirtelen ráirányítja a figyelmet a témára, és nagyobb hatása van, mint bármilyen érzékenyítő kampánynak” – mondja.

Az ellátórendszer a TASZ szerint krónikusan rossz állapotban van. „A magyar pszichiátriai ellátórendszer intézetcentrikus, vagyis ha valakinek segítségre van szüksége, azt csak kórházi vagy szociális intézményi keretek között kaphatja meg. Ez azt jelenti, hogy a szolgáltatások szükségképpen szegregálják a hétköznapok világától és szeparálják társas kapcsolataitól. Túlsúlyban vannak a gyógyszeres kezelések, pszichoterápiához kevesen jutnak, ami bár költségesebb és hosszabb időtartamot venne igénybe, de hatékonyabb lenne” – magyarázta Verdes.

Gyakori, hogy a pszichiátriai problémákkal küzdő embereket gondnokság alá helyezik, így 5-10-15 évet is eltölthetnek bentlakásos szociális intézményekben vagy kórházakban. „Egy hermetikusan zárt világba kerülnek, kiszakítják őket a családjukból, szépen lassan leépülnek a kapcsolataik, kirekesztődnek, ezáltal szélsőségesen jogfosztott állapotba kerülnek”– mondta Verdes.

„Az még megvan, hogy jöttek a vizsgák, és eléggé kész voltam. Meg az is, hogy megszólalnak a hangok. És rólam beszélnek, hogy milyen szarul van levágva a hajam, meg hogy sose fogom beseggelni azokat a tételeket, mert nincs hozzá elég eszem. Az egyik folyamatosan ugyanazt ismételte – apám hangján – megállás nélkül: »Mit képzelsz magadról, te kis takony? Mit képzelsz magadról, te kis takony?«.” (Bálint naplója, részlet)

Kemény tünetek

Margit a hvg.hu-nak elmondta, ő is került már zárt osztályra, szigorított terápiára. „Van az a fázis, amikor annyira ki van élezve az idegrendszer, hogy ha nem szedi valaki a gyógyszert, erőszakos lesz. Én 15 év alatt kétszer konfrontálódtam, egyszer pánikroham jött rám és meg akartam szökni. Persze nem volt kedves, ahogy beráncigáltak a zárt osztályra, de az ápolóknak ez a munkakörük.” Margit hallott érthetetlen halálesetekről, amikor például valaki 25 évesen meghalt skizofréniában, de abban a két intézményben, ahol járt – János kórház és Nyírő Gyula kórház – nem gyűjtött ilyen rossz tapasztalatokat.

Képünk illusztráció
©

A gyógyszerezés azonban szerinte is tud durva lenni „Nem írják rájuk nagybetűkkel, de ezek nagyon kemény szerek, kiválthatnak olyan hatást, amit ha valaki nem bír, meghal a tünetben. Nekem is volt halálközeli élményem, mikor egy injekció túl gyorsan szívódott fel. Kiszálltam a testemből, megjelentek az angyalok, én pedig imádkoztam. Végül nem estem össze. Az az igazság, hogy bár vannak fejlesztések, még mindig olyan elavult szereket írnak fel, amit már rég ki kellett volna dobni a piacról, de árérzékenység van és a költségvetés sem a jobb gyógyszereket támogatja.” – meséli Margit.

A család kiállása fontos

Margit abból a szempontból is szerencsésnek mondható, hogy családja nagy nehezen bár, de elfogadta a betegségét és támogatják őt. „Én nagyon pozitív esetnek számítok, de ez nem mondható el mindenkiről. Akik mellett nincs barát, család vagy egy társ, azok számára a visszaesős periódusok, például az őszi-téli időszak, amikor nincs napfény, és egyébként is visszahúzódóbbak vagyunk, sokkal nehezebb” – mondja Margit.

A pszichés betegségekkel küzdők számára óriási próbatétel, hogy munkát találjanak, dolgozni tudjanak. „Egy bizonyos életkor felett már egyébként sem kellesz, hát ha még megtudják, hogy pszichiátriai problémád van!” – mondta Margit, aki szerint vannak, akik épp ezért eltitkolják a betegségüket. „Én is voltam így, amikor felelősségteljes munkakörbe jelentkeztem. Persze kiderült a dolog, de mivel nem jelentettem veszélyt másokra, maradhattam. Általában nem ez történik, a reakciók miatt pedig még  jobban leértékelheti magát az ember.”

Nagy János Mihály, a Soteria munkatársa elmondta, hogy ők azokkal találkoznak, akik egzisztenciálisan is leépültek, megváltozott munkaképességűek, ezért havi 30-40 ezer forintból élnek. Egyfajta láncreakció indul be náluk, jellemző az eladósodás, a díjhátralékok, majd a lakás elvesztése. Sokan hajléktalanok is lesznek. Ha a környezete nem tudja kezelni az érintett állapotát, megindul az izoláció, a kapcsolatok leépülése, aminek lelki vetületei is lesznek. „Motiválatlan, kedvetlen lesz, az önbizalma megtörik” – magyarázta Nagy.

Úristen, mit csinálok?

„Kihozta a trauma a pszichózist. Magyarul a bepörgést. Amikor elveszted a kapcsolatot a valósággal, és olyan dolgokat és helyzeteket képzelsz el, amik nincsenek. Gyakori a bénító erejű rettegés – nekem is volt. Meg a tudat, hogy mindenki összeesküdött ellened, hogy teljesen egyedül vagy és nem bízhatsz senkiben – ez is pipa.”  (Bálint naplója, részlet)

Horváth Kriszta szerint a mentális betegséggel élők számára a pszichózis egyfajta megoldáskeresés. „Ha van egy elviselhetetlen helyzet, amit nem tud megoldani, a beteg kiléphet a valóságból. Ezzel megszüntet valamit, de ez a folyamat, majd a visszatérés nagyon megalázó. Amikor valaki durva pszichózist produkál, az gyakran vakfoltokból, a tudattalanból tör elő, az érintett nem tudja, hogy ez most ő vagy csak előkerült belőle. Aztán jön az »Úristen, mit csinálok?«-féle ráébredés. Ez önmagában iszonyat, ki szeretne kilépni önmagából?

©

Ez az állapot olyan érzéseknek, érzékleteknek a megváltozott formája, amit mi el sem tudunk képzelni. Kicsit olyan, mintha valamilyen tudatmódosító szer hatására lenne egy rossz érzeted, ami testet ölt. Ők ezt az érzést teljesen vissza tudják hozni, újra és újra meg tudják élni. A legrosszabb viszont, hogy ezzel az állapottal sokszor a gyógyító közeg sem tud mit kezdeni, zárt osztályra küldik az embert, ahol össze van zárva 20 emberrel, akik éppen olyan rossz állapotban vannak, mint ő. Nem tudom, hogyan lehetne ez rájuk jó hatással” – mondja Horváth Kriszta.

Bárkivel megeshet ilyen bepörgés

A TASZ az X Kommunikációs Központtal most egy internetes érzékenyítő projektbe kezdett. A Hullámvasút – egy kicsit skizo fiú naplója egy fiktív karakter blogján keresztül vezet be minket a mentális problémákkal élők mindennapi küzdelmeibe, érzéseibe, gondolataiba. A videón Bálintot a Katona József Színház színésze, Mészáros Béla személyesíti meg, akinek a figurája a betegségben érintettek tapasztalatai és meglátásai alapján állt össze – amihez segítséget nyújtottak a Soteria Alapítvány munkatársai.

„Tök jó, hogy végre nem a szakemberek mondják el, mivel jár egy ilyen betegség a különböző diagnózisoknál, vagy hogy ha például a srác négy napja nem vette be a gyógyszerét. Bálint azért is főiskolásként kerül bele ebbe a »kicsit skizo« állapotba, mert ebben az időszakban bárkivel megeshet ilyenfajta bepörgés” – mondta Horváth Kriszta.

A Soteria saját érzékenyítő projektje, a 2007-ben indult Palackposta Műhely négy év alatt fejlődött újsággá, aminek van műhely blogja, Facebook-profilja és Youtube-csatornája is. Ezek különlegessége, hogy mindet maguk az érintettek szerkesztik, de az alapítványnál tudatosan tartózkodnak attól, hogy felhívják rá a figyelmet, hogy ezek pszichiátriai problémával élők alkotásai. „A Bálint naplója ennek épp az inverze, épp a figyelemfelhívó jellege lehet a hátulütője is” – mondta Nagy János Mihály. Azt is elmondta, hogy a társadalom előítéletei olyan erősek, hogy a kamera előtt nemigen vállalják az érintettek a történetüket. „Nem fogják kimondani a legfájóbb dolgokat, épp az önvédelem miatt. Nagyon árnyaltan fogalmaznak, de látod a szemükben, mit éreznek.”