A gyűjtögetés alap, az alkotás pedig létszükséglet. Lehet-e így boldogulni ma Magyarországon? Az Életbűvészek című új sorozatunkban olyan embereket mutatunk be, akiket csak jóindulattal neveznénk vállalkozóknak. Ők azok, akik a semmiből nem várat, hanem egy kuckót építenek, piciben gondolkodnak, mert nekik elég, hogy megélnek abból, amit szeretnek. Fodor Timkával, a Szafajet-ékszerek készítőjével beszélgettünk.

„Nekem a gyűjtögetés alapvető, én tényleg ősember vagyok” – ad rövid magyarázatot ékszereire Fodor Tímea, Timka. A szobája, amely egyben a műhelye is, tele van a leendő ékszerek alapanyagaival. A komódon és a polcon dobozokban virágok száradnak, az asztalon bedugaszolt üvegcsék, újabb üvegekben természetes halállal kimúlt bogarak, az asztal alatt egy doboznyi Duna-kavics vár a sorsára.

„Ha kirándulok, alapfelszerelés a vászonzsák és a papírdobozok, de ha trappolok le a városba, akkor is le-lecsippentek egy-egy szép növényből vagy felszedek egy döglött bogarat. Itt a ház előtt is szedem a százszorszépeket, bent a pókhálókból meg az éjjeli lepkéket.” Míg beszélgetünk, addig is akkurátusan begyűjt néhány alapanyagot. Így készülnek a Szafajet-ékszerek: egy bogaras lány gyűjtögető életmódjának gyümölcsei.

Ha megmondják, mit csináljak, az nem alkotás

Timka Makón, vagy ahogy ő mondja, Makkaún született, és rögtön érettségi után Budapestre költözött. Egy év fővárossal való ismerkedés után weblapkészítést tanult, majd jött a grafikus- és az ötvösképzés, végül egy kis kisvállalkozási ügyintéző iskola. Mindeközben végigkísérte életét a fényképezés is, a gimnáziumban már folyóiratok illusztrálásával szerezte a zsebpénzét. „Sokáig a fotózásból akartam megélni, de aztán rájöttem, hogy amiben pénz van, például az esküvő-, vagy a rendezvényfotózás, az engem egyáltalán nem izgat, nem inspirál. Ráadásul, ha megmondják, mit hogyan csináljak, az nekem már nem alkotás” – mondja.

©

Mint mondja, igazából textilművességet szeretett volna tanulni, de abban az évben nem indult el a szak, így kötött ki az ötvösképzőn. „Én már akkor is a törzsibb vonalban nyomultam. Baromi jó volt kalapálni. Ütöttem, csiholtam a fémeket, meg elástam a földbe, hogy patinásodjanak.” Az iskolát mégsem fejezte be, mert nem volt megelégedve a képzés minőségével.

Keressük
Van olyan a közelében, aki a semmiből épít várat? Egy ötletének köszönhetően a jég hátán is megél? Forintokból rakja össze a megélhetését, de nem is vágyik vagyonokra? Leginkább azt szeretné, hogy azt csinálhassa, amit szeret? Mindeközben még a környezetével is jót tesz? Ha ismer ilyen életbűvészt, ne habozzon, írja meg az [email protected]

Közben a Magyar Nemzeti Múzeumban „csontmosóként” (leletmosó) dolgozott, ami ugyan nem volt éppen gerinc- és tüdőkímélő feladat, azonban a több ezer éves csontok és tárgyak kézben tartása újabb ihletforrásnak bizonyult.

Hobbiból biznisz

„Mindig is a természethez közel álló dolgok tetszettek. Eleinte például rézzel körbeforrasztott Duna-kavicsokból készítettem ékszereket. Én kavicsfüggő vagyok, annyira gyönyörűek, imádom őket. Órákat el tudok tölteni azzal, hogy kavicsokat gyűjtök.” Emellett Timka főleg fával, fémmel és bőrrel dolgozott, és mivel imádja a növényeket, elkezdte keresni a megfelelő eszközt, hogy hordhatóvá tegye őket.

Az első ékszereket négy éve a Vaterára kezdte felrakosgatni, „de még ezeket a bénábbakat. Gyurmába fadarabokat meg csigákat nyomkodtam. Ezek még tényleg nagyon kezdetlegesek voltak, ha megvettek valamit, akkor örültem neki, de ez csak egy kis zsebpénznek volt jó”.

Egy maroknyi bogár - Kattintson galériánkért!
©

Végül úgy döntött, megpróbálja egy kicsit komolyabban venni a dolgot, és elment élete első vásárára, az Igmándi erődbe egy íjásztalálkozóra. „Nagyon meleg volt, az emberek a sátrak alatt ültek, aki ott volt, az vagy evett vagy ivott. Összesen két ékszert adtam el. Rájöttem, hogy nekem vidéken eleve felesleges nyomulnom.”

Ezután Timka igyekezett olyan helyekre menni, ahol olcsó volt a helypénz: romkocsmákba, a Szimplába, a Kazinczy utcába. „Sokszor alig jöttek emberek, örültem, ha nem nullán zártam a napot. Viszont rengeteg nagyon jó emberrel megismerkedtem, szóval azért hasznos volt.”

Timkának induló tőkéje tulajdonképpen nem volt, az ékszerek esszenciáját az összegyűjtögetett növények és bogarak adták, a többi szükséges alapanyagot pedig apránként szerezte be a csontmosó állásból félretett, illetve egy-egy képéért kapott pénzből. Egy évvel ezelőtt elég rosszul állt anyagilag, az akkori párjánál (akit igazi művészemberként jellemez, és aki a kezdetektől mindenben támogatta őt) eléggé rezgett a léc, hogy kifizetik-e a munkáit. Végül döntenie kellett: vagy a suli, amihez igazából nem túl sok köze volt, vagy az ékszerkészítés. Végül az utóbbi mellett döntött. „Jól tettem” – von gyors mérleget.

Üvegbe zárt pitypang - Kattintson a képre, és nézegessen további Szafajet-ékszereket!
©

Mivel a „törzsibb” vonal nem igazán jött be a közönségnek, ezért megpróbálkozott a gyantába zárt növényekkel. „Eleinte pár ezres kiadásaim voltak, de amikor a gyanta bejött a képbe, az eléggé megdobta ezt az összeget. A műgyanta önmagában nagyon drága, nehéz kitapasztalni, eleinte sok munkám a kukában végezte. Kicsit megijedtem, hogy ez mennyire fog padlóra küldeni, és hogy egyáltalán el fogom-e tudni adni őket. De éreztem, hogy ennek muszáj mennie. Az embereknek pedig bejött” – Mint mondja, most először érzi azt, hogy ugyan még mindig nagyon bizonytalan az egész, de talán mégis „van arra remény, hogy az ember abból éljen meg, amit szeret”.

„Érték vagy, basszus”

Vásározás, Facebook-oldal, illetve boltokban árult ékszerek – teljesen változó, hogy éppen melyik pörög jobban, de Timka szerint mindegyikre szükség van. Most éppen a Facebookon futnak nagyon az ékszerei, azonban túl sok időt elvesz, hogy minden egyes vevővel lelevelezi, hogy pontosan milyet szeretne: milyen üvegben legyen, milyen színű legyen a madzag, milyen legyen a madzag hossza. Közben viszont nem készülnek az újabb ékszerek. „Ha jó egy vásár, akkor az is nagyon sokat számít, hiszen akár egyhavi keresetet is össze lehet hozni egy nap alatt. Nagyon érzem, hogy kifelé kéne menni, Bécsbe, Berlinbe, mert az utóbbi időben a hazai vásárok nem igazán mennek. Nem éri meg 12 órákat ott ülni, vacogni, elkapkodni az ékszereket az esőről.”

''Ha trappolok le a városba, akkor is le-lecsippentek egy-egy szép növényből''
©

Timka, ha végleg nem is maradna kint, de szívesen megnézne új lehetőségeket, beszívna egy kicsit más kultúrát. „Jelenleg elég képlékenynek érzem magam, nyitott vagyok mindenre. Ha itt nem, akkor ott. De ha ott nagyon jó, akkor miért jönnék vissza? Szeretem a tájat, itt vannak a barátaim, de szerintem az embernek bárhol lehet otthona, ahol jól érzi magát, teret adnak neki, és megbecsülik. Ez elég nehéz ügy, mert azt sem szeretném éreztetni, hogy idehaza minden rossz, és hogy 'bezzeg külföldön'... Engem nagyon sokan támogatnak, rengeteg pozitív visszajelzést kapok, törzsvevőim vannak, és jönnek a jobbnál jobb emberek az életembe. De azt is látom a környezetemben, hogy nincsenek meg a lehetőségek, hogy akik tényleg jók vagy alkotnak, azok segítséget kapjanak… vagy, hogy akkor legalább egy kicsit gyengébben szívják a vérüket. Pedig szerintem sokat számít, hogy szeretve, értékelve legyél, ne csak gürcölj, hanem érezd, hogy érték vagy, basszus.”

A pókoktól rettegek

„Sosem voltam egy trappoló típus, valahogy mindig vezetve voltam” – ad választ Timka, amikor a jövőbeli terveiről kérdezem. Mint mondja, gyerekkorában is mindig rajzolt, fotózott, a lényeg, hogy alkotás legyen. „A szüleim mindig hagyták nekem és a testvéreimnek, hogy menjünk, amerre érezzük, hogy mennünk kell. Szerintem ez kell ahhoz, hogy az ember felfedezze magát. Hogy rájöjjön, mi az, ami érdekli, amit szeret, és ha belebukik, akkor belebukik. Mindenkinek hagyni kell, hogy tegye a dolgát. Szerintem ezek a dolgok beérnek, hogyha hagyják.”

Bogárgyűjtemény - Kattintson galériánkért!
©
Életbűvészek

Korábbi cikkek, hasonló témában:

Jön a piafutár és viszi a használt ruhát (A Furmányos futár)

Írj egy e-mailt és elmosogatok helyetted!

Timka jelenleg a fejlesztésen gondolkodik, mert az ékszerek kitalálását, elkészítését, lefotózását és eladását egyedül egyre kevésbé bírja. „Jó, persze, kérdezhetik, hogy mi olyan nagy szám abban, hogy virágokat tömködök üvegbe, ezt bárki meg tudja csinálni. De szerintem az ötlet a lényeg, és amikor elkezdtem, ilyen ékszereket még nem láttam Magyarországon.” Mint mondja, a cél az lenne, hogy az ékszerek tejesen egyediek legyenek, ezért tervezi az ötvösiskola folyatását, illetve egy üvegfúvó tanfolyam elkezdését. „Jó lenne saját fémalapba, saját üvegbe önteni a gyantát. Szeretnék alkotni, mert ez már tényleg néha gyártásba megy át. De persze jelenleg ebből van a pénz, az alkotásból elég nehéz megélni.”

Azért készültek már egyedi, a vevők kívánsága szerinti Szafajet-ékszerek. A négylevelű lóhere „alap”, de került már 15 éve őrzött csokorból virágszirom, vagy kisbaba első levágott hajtincse is az üvegbe. Persze voltak elég morbid kérések is, előfordult, hogy Timka egy-egy ilyen levélre inkább nem is válaszolt. Egyetlen dolog van, amihez nem szívesen nyúl. „A pókoktól rettegek. Persze ha nagyon muszáj, csipesszel megfogom őket.” A későbbiekre egy komplett márkában gondolkodik, kiegészítőkkel, ruhákkal. „Valami olyasmi, ami egyedi, és teljesen más, mint a megszokott. Olyan Szafajet.” És hogy mi is az a Szafajet?

Kattintson galériánkért!
©
„Hát, ezt még a gimiben álmodtam. Egy sötét, futurisztikus aluljáróban jártam álmomban, és észrevettem a piszkos falon egy képírásszerű szöveget. Odamentem, odaraktam az ujjamat, és leolvastam, hogy Sza-fa-jet-free-dom. Aztán felébredtem. Beleette magát a fejembe ez a szó, és valahogy elkezdtek hozzá jó dolgok kapcsolódni. Valahogy minden olyan Szafajet freedom érzés volt körülöttem. Nem tudom pontosan megfogalmazni, hogy mi ez. Valami, amikor nagyon jól érzed magad, amikor érzed, hogy jelen vagy. Például mész az utcán, benne vagy az átlag hétköznapokban, és egyszer csak ott van egy emberi gesztus, vagy egy részlet a házfalon… amikor megdobban a szíved, hogy basszus, ezért érdemes volt a világra jönnöm.”