szerző:

Palkovics László felsőoktatási államtitkár ezentúl oktatási államtitkár lesz, elődje, Czunyiné Bertalan Judit pedig a digitális tartalomfejlesztésért felel kormánybiztosként - jelentette be az emberi erőforrások minisztere szombaton, Budapesten. Balog Zoltán egy kérdésre azt válaszolta, hogy Orbán Viktor miniszterelnök nem fogalmazott meg kritikát Czunyiné Bertalan Judit munkájával kapcsolatban, sőt ragaszkodott ahhoz, hogy a távozó államtitkár a köznevelés területén komoly szerepet kapjon. A miniszter azt is mondta, hogy a Klik marad, de átalakul.

Czunyiné Bertalan Judit a Komárom-Esztergom megyei Kormányhivatal éléről került az EMMI-be, 2004 óta volt tagja a Fidesznek. 

Az Orbán-kormány megalakulásától 2013 februárjáig nem volt kettéválasztva az oktatási államtitkárság. Akkor a diákok tiltakozása hatására elvették Hoffmann Rózsától a felsőoktatást, és az addigi egységes államtitkárság felsőoktatási és köznevelési területre szakadt.

Czunyiné Bertalan Judit
©

Utóbbi irányításával bízták meg Hoffmann Rózsa távozása után Czunyiné Bertalan Juditot, akinek a félrereállításáról már korábban felröppentek hírek, és úgy tűnik, a miskolci tanárok által indított „tanárlázadás” miatt még jól is jön ez a vezéráldozat. Már amikor 2014. június 15-én átvette Hoffmann Rózsától a köznevelésért felelős államtitkára posztot, lehetett tudni, hogy csak egyfajta bábszerep vár rá. Az összes közoktatást érintő fontos döntést már meghozták ugyanis addigra. Az államtitkár tevékenysége ennek megfelelően nem is volt túl látványos. Megnyitotta a tanéveket, átadott ezt-azt, és időnként a nyilvánosságot megmosolyogtató nyilatkozatokat tett. A háttérben azonban arról lehetett hallani, hogy régóta konfliktusa van helyettesével, Ádár János húgával, Pölöskei Gábornéval.

Korábbi cikkünk szerint a miskolci Herman Ottó Gimnázium tantestületének nyílt levele akkora üggyé dagadt, ami végül a jelek szerint manőverezésre kényszerítette a kormányt. A miskolci intézményben dolgozó pedagógusok korábban úgy nyilatkoztak, hogy bárhonnan indulhatott volna a tanárok mostani tiltakozása, mert országszerte súlyos a helyzet az elégedetlenség miatt. A kormány közeléből többen is megerősítették, hogy a legfelső fideszes szinteket is beleértve Czunyiné Bertalan Judit köznevelésért felelős államtitkárral valamint a Klikkel szemben is nagy az elégedetlenség – írtuk korábban.

Egy másik cikkünkben azt foglaltuk össze, hogy a vonatkozó tanulmányok alapján mennyit romlott a magyar közoktatás színvonala a 2010-es kormányváltás óta.

A szombati délelőtt bejelentés előtt nem sokkal az Index írta meg, hogy Czunyiné távozik a köznevelésért felelős államtitkári posztról, és Palkovics László kerül a helyére. 

Palkovics László ezentúl oktatási államtitkár lesz
©

Az Index arról is írt, hogy a héten lehetett már érezni, valami nincs rendben Czunyiné körül. Kedden délután Komáromban tartott volna egy sajtótájékoztatót, az MTI naptárában ez az információ szerepelt, a helyszínen azonban kiderült, hogy szó sem volt ilyesmiről, a rendezvény pénteken lesz. Csütörtökön délután végül Czunyiné titkára azt közölte, hogy a pénteki sajtótájékoztatója is elmarad, de azt nem derült ki, miért.

Az emberi erőforrások minisztere végül nem sokkal dél előtt közölte, hogy Palkovics László felsőoktatási államtitkár ezentúl oktatási államtitkár lesz, elődje, Czunyiné Bertalan Judit pedig a digitális tartalomfejlesztésért felel kormánybiztosként, február 15-étől. Balog Zoltán jelezte, hogy a köznevelési kerekasztal keddi alakuló ülését már Palkovics László vezeti majd.

Czunyiné Bertalan Judit és Balog Zoltán mai sajtótájékoztatóján
©

A korábbi szokásoknak megfelelően meghirdették, hogy Balog Zoltán szombati sajtótájékoztatóján élőben közvetítik a kormány hivatalos oldalán. A címlapon meg is jelent az erről szóló felhívás, valamint a közvetítés figyeléséhez szükséges lejátszó, de röviddel 11 óra előtt valamiért eltűnt. Azt nem tudni, hogy technikai hiba történt vagy pedig esetleg mégsem volt elérhető elő közvetítés a miniszteri bejelentésről. A vezető hírek élén még 12 óra után is a Semjén Zsolt vadászati elismeréséről szóló közlemény volt.

Balog: Orbán nem kritizálta Czunyinét; a Klik marad, de átalakul

Az emberi erőforrás miniszter a szombati tájékoztatóján egy kérdésre azt válaszolta: a miniszterelnök, akivel a változtatásokról egyeztetett előző nap, nem fogalmazott meg kritikát Czunyiné Bertalan Judit munkájával kapcsolatban, sőt ragaszkodott ahhoz, hogy az eddigi államtitkár a köznevelés területén komoly szerepet kapjon.

Szintén egy kérdésre válaszolta azt, hogy a saját pozícióját nem érzi veszélyben.

Balog Zoltán jelezte: a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ nem szűnik meg, de átalakul. Az intézményvezetők nagyobb hatáskört kaphatnak. Várhatóan szeptembertől olyan kerettel rendelkezhetnek majd, amely a kisebb beszerzéseket lehetővé teszi számukra. Átgondolják a minősítési rendszert is.

Cikk megosztása
Címkék