szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A szokásos csütörtöki kormányinfón Lázár János arról beszélt, hogy fokozódni fog a Magyarországra nehezedő migrációs nyomás. A miniszter arra kérte a tanárokat, hogy tárgyaljanak a kormánnyal, különben nem oldódnak meg az oktatásban tapasztalható problémák. Még 10 állami háttérintézmény beszántása ügyében van vita a kormányban, de azt nem mondta meg Lázár, hogy melyekről van szó. Orbán Ráhel is szóba került a kormányinfón.

A 39. kormányinfón Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter arról beszélt, hogy egy korábbi bejelentés szerint Törökország megnyithatja határait nyugat felé, és további 600 ezer szír menekült érkezhet az országba – Lázár szerint ez azt jelenti, hogy a jövőben fokozódni fog a nyomás Magyarországon. Az EU be akarja majd fogadni ezeket az illegális bevándorlókat Törökországból, ezért meg kell majd küzdeni Brüsszellel is – mondta a miniszter, aki szerint “az unió mindent el fog követni annak érdekében, hogy az illegális bevándorlókat elossza a tagországok között”, amit kényszerbetelepítésnek nevezett Lázár. A kényszerbetelepítés ügyében a holland elnökség is nyomás alá akarja majd helyezni Magyarországot, véli a miniszter.

A kormány úgy látja, hogy akár a következő évtizedig sem enyhülhet a biztonsági helyzet, és fokozódni fog a nyomás a magyar határon. A kormány ezért felkészül arra, hogy a magyar–román határon is legyen biztonsági határzár. “2016 nehéz év lesz, az ország biztonsága veszélyben van” – summázta a helyzetet Lázár. A biztonsági kihívásokat csak a honvédség és a rendőrség együtt tudja kezelni, tette hozzá.

“Ha kontroll és regisztráció van, akkor ki lehet szűrni a terroristákat” – jelentette ki Lázár, aki szerint Németország kényszerítette ki Magyarországtól, hogy 170 ezer embert ellenőrzés nélkül engedjenek át a határokon. “Ez német részről az utóbbi 10 év legnagyobb hibája volt.”

"2016 nehéz év lesz" - állítja Lázár
MTI / Marjai János

Az oktatás is téma volt. Lázár azt kérte a pedagógusoktól, hogy tárgyaljanak a kormánnyal, és fogadják el annak feltételeit, ne pedig “balhézzanak”. “Adjanak esélyt a tárgyalásra” – mondta Lázár, szerinte példátlan, hogy a PSZ visszautasította a tárgyalást. “Tiszteletben tarjuk, ha a tanárok sztrájkolni vagy tüntetni akarnak, de ezzel nem oldódnak meg a problémák.” 

“Ez nem személyes ügy, nagy dolgokról kell dönteni. Az az igazán lényeges kérdés, hogy mit tanulnak a gyerekek” – reagált Lázár arra a felvetésre, hogy a Klikk vezetőjét nem kéne-e Czunyinéhez hasonlóan eltávolítani pozíciójából. “Tudomásul kell venni, hogy ez az ország nem tud minden évben 20 százalékos fizetésemelést adni. Szakmai kérdésekben viszont nyitott kapukat döngetnek a pedagógus-szakszervezetek.”

Lázár Galló Istvánné PSZ-elnököt is megszólította, akinek ezt üzente: "ha nem politikát akarnak csinálni, akkor az a legbölcsebb dolog, ha tárgyal. A miniszter felelevenítette, hogy 2009-ben, amikor megszűnt a 13. havi fizetés, "akkor Gallóné lebeszélte a tüntetésről a tanárokat, akkor nem akart politikát csinálni".

Azt is tisztázni kell, hogy kinek a hibájából nincs kréta az iskolákban: az állam miatt, vagy az iskolákat üzemeltető önkormányzatok miatt, magyarázta a miniszter. “Terítsék ki lapjaikat az önkormányzatok!” – mondta Lázár, vagyis ha túl nagy teher az iskolák üzemeltetése, akkor forduljanak az államhoz.

"Az önkormányzatok terítsék ki lapjaikat"
MTI / Marjai János

Az állami háttérintézmények átszervezése is szóba kerül: a bürokráciacsökkentés célja, hogy a kormány minisztériumokban, kormányhivatalokban, hivatalok és járási hivatalokban működjön. “Ez egy klasszikus és átlátható kormányzati struktúra” – véli Lázár. A 73 háttérintézményből még 10 körül van vita, de a miniszter újságírói kérdésre sem nevezte meg, melyik intézményekről van szó. Csak annyit mondott, 10 intézmény esetében még mérlegelni kell, hogy milyen szerepet játszanak az uniós kifizetésekben. Az átszervezés vezetői létszámcsökkentéssel is jár majd, ugyanis aki egyik-másik háttérintézményben vezető volt, az nem biztos, hogy vezető lesz a minisztériumban, tette hozzá Lázár.

“Örüljünk annak, hogy vannak, akik érdeklődnek a 18. századi képzőművészet iránt” – ezt arra reagálta Lázár, hogy a Habony Árpádhoz közeli Brand-Lab Kft.-nek kölcsönözték ki képeket a Szépművészeti Múzeumból egy évig, a cég korábban Habony Árpád miniszterelnöki tanácsadó húga, majd pedig Jáksó László és Halkó Gabriella (a TV2 új gazdasági igazgatója) tulajdonában volt. 

És ha már művészet: a Hóman- és a Horthy-szobor felállítását sem támogathatja a kormány, mert 1944. márcus 19-e után kollaboráltak a politikai rendszerrel, jelentette ki Lázár egy újságírói kérdésre válaszolva.  

Lázárt megkérdezték a Posta-törvény módosításáról is. Korábban Németh Szilárd nyújtott be javaslatot arról, hogy a Magyar Posta szerződéseinek többsége titkos lehessen, ne kelljen ezekről semmilyen adatot nyilvánosságra hozni. Lázár szerint erre azért van szükség, mert az állami cég kétféle tevékenységet végez:

– egyetemes szolgáltatás:  itt helye van az adatok nyilvánosságra hozatalának,

– és piaci tevékenység: itt viszont a konkurencia miatt nem lehet mindent nyilvánosságra hozni.

Orbán Viktor lánya, Orbán Ráhel is téma volt a kormányinfón. Egy újságírói kérdésre Lázár azt mondta, hogy Orbán Ráhel semmilyen állami tevékenységet nem végez, és semmilyen átalakításban nem vesz részt.




 

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!