szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Az olasz hatóságok arról tájékoztatták a római magyar nagykövetséget, hogy a jelenlegi ismereteik szerint az áldozatok és a sérültek között nincs magyar állampolgár – közölte szerda délelőtt Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium sajtófőnöke.

A római nagykövetség nem kapott segítségkérő telefonhívást, nem jelezte magyar állampolgár, hogy keresi rokonát, ismerősét, aki az érintett térségben tartózkodhatott – tette hozzá.

Menczer Tamás arról is beszámolt, hogy augusztus hónapra összesen 262 olyan magyar állampolgár regisztrált konzuli védelemért, aki jelezte, hogy Olaszországban lesz. Közülük szerdán 67-en közölték, hogy az országban tartózkodnak, és azok közül, akik megadták, hogy Olaszországon belül pontosan hol lesznek, senki sem jelölt meg olyan települést, amelyet érintett a földrengés – magyarázta.

A sajtófőnök ismét felhívta a figyelmet a konzuli regisztráció fontosságára és arra, hogy hasznos megadni egy országon belüli konkrét tartózkodás helyét is, hiszen a mostani esetben is látszik, hogy erre nagy szükség van, ez a segítségnyújtás hatékonyságát, gyorsaságát növeli.

Hajnali pokol Olaszországban: szinte szétrobbantak a rezgéstől a régi kőházak - fotók

Az utolsó hírek szerint legalább 21 ember halt meg a szerda hajnali, 6,1-es erősségű földrengésben Közép-Olaszországban. A mentés folyamatos, a halottak és sérültek száma még nőhet. Van olyan kisváros, amelynek a fele megsemmisült a katasztrófában.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!