A napokban cikk jelent meg „Európa izraelizációja” címmel Schmidt Mária tollából. Egy évvel korábban a Times of Israel hasonló címmel hozta le Emmanuel Heymann izraeli szerző írását Európa és Izrael sorsközösségéről. A két írás nem csak a címében, sok másban is hasonlít egymásra. De ennél is tanulságosabb, hogy miben különbözik.

Heymann írásában sok érdekes gondolat van. Az elmúlt évtizedek bevándorlási hullámai pozitívan gyarapították az európai társadalmakat, és kezdetben a kulturális pluralizmus kialakulásához vezettek. Az idők során azonban a – többségében muszlim – bevándorlók integrációjának kísérlete jobbára elbukott, a nagyvárosokban szegregált muszlim negyedek alakultak ki. Az európaiaknak ma már azzal a fájdalmas ténnyel kell szembenézniük, hogy többségében éppen ezekből a negyedekből kerültek ki az iszlám nevében a kontinensen vérengző terroristák.

Mindeközben más fontos dolgok is történtek. Az internetes kommunikáció elterjedése és a globalizáció következtében olyan új, a régieknél jóval hatékonyabb terrorszervezetek jelentek meg, mint az al-Kaida, vagy az ISIS, amelyek egyazon időpontban több állam területén tudják híveiket mozgósítani – akár Európában is. Fellépésük Európát politikai és biztonságtechnikai értelemben egyaránt felkészületlenül érte. Ezen fejlemények együttes hatására alakult ki a folyamat, amelyet Heymann „Európa izraelizációjának” nevez.

Heymann szerint Európa csak mostanában kezd olyan gondokkal szembenézni, mint amilyenekkel Izrael évtizedek óta kínlódik és amelyeknek kezelése miatt Európában Izraelt rengeteg kritika érte és éri ma is. Ma már viszont Európának is hasonló nehézségekkel kell szembenéznie. Amikor néhány évtizede Izrael repülőterén bevezették az utasok teljes testére kiterjedő ellenőrzést, Európában felháborodtak a magánszféra ilyen fokú megsértésén. De ma már nincs Európában repülőtér, ahol ne ugyanezt tennék. Európa néhány országa Izraelben tanulmányozza, miként kell a menekültek beáramlását fékező kerítést építeni, holott korábban ugyanezek az országok a kerítést is súlyos bírálattal illették.

Izraelnek és Európának közös értékei vannak – írja végül Heymann –, a liberális demokrácia értékei. Európának fel kell ismernie, hogy ezek az értékek nem egyeztethetőek össze az „iszlám totalitárius politikai ideológiájával”. És azt is ki kell mondani, hogy Európának és Izraelnek nem csak az értékei, hanem az ellenfele is közös: a radikális iszlám. Európának tehát fel kellene hagynia az izraeli módszerek elfogult bírálatával. Ehelyett inkább fel kellene ismernie, hogy mi minden van, ami Európát és Izraelt összeköti.

Eddig Heymann. Lehet vele egyetérteni és lehet nem egyetérteni. Lehet elfogultan egyoldalúnak tartani, mert elsiklik az izraeli arabok problémái felett. Mindamellett Heymann állítása mégis világos. A közbiztonság terén Európa gondjai egyre jobban hasonlítanak Izrael gondjaira. Miként Izraelben, úgy Európában sem látni, hogy hosszabb távon milyen biztonsági és társadalompolitikai eszközökkel lehet kezelni a kialakult helyzetet. Heymann fogalmi alkotása, „Európa izraelizációja” mögött tehát egy felhívás van. Európának Izrael gondjait sokkal több empátiával kellene kezelnie és egyben tanulnia is kellene Izrael tapasztalataiból.

*

Schmidt Mária azonos című írásában „Európa izraelizációja” más értelmet nyer. Egész Európa félelmetes és gyűlöletes erőkkel népesül be. Cikkének szereplői kétszínűek és alattomosak, legyen szó a bevándorlókról, az értelmiségről, vagy Európa vezető politikusairól. Arról a „ballib elitről”, amely „légkondicionált boszorkánykonyhákban” forral titkos összeesküvést Európa ellen.

A bevándorlók eleve ellenséges szándékkal érkeznek a kontinensre: Európa „elfoglalásának” és alávetésének tervével. „Hosszú távú stratégiákban gondolkoznak, lépéseiket alaposan megtervezik és precízen végrehajtják.” Nem a radikális iszlám szószólóiról, de nem is a terroristákról van szó, hanem mindazokról, akik „turbánt, burnuszt, illetve köntöst viselnek”. Ha tehát a hatos villamoson találkozunk egy ilyen ruhát viselő bevándorlóval, tudnunk kell, hogy az illető a mi életformánk megsemmisítésére törekszik.

Ellentétben Heymannal, aki az európai muszlim szegregátumok kialakulását egy sok évtizedes folyamat sajnálatos eredményének tartja, Schmidt muszlimjai megjelenésük pillanatától valamiféle összeesküvés cselekvő részesei, „mert az iszlám, amikor tehette és teheti, ahol tehette és teheti, hódítóként lépett fel”. A „hódítást” nem az iszlám vallású államok, de nem is a terrorszervezetek végzik, hanem maga az iszlám vallás, azaz minden egyes személy, aki ehhez a valláshoz tartozik.

Nos ez már Bayer Zsolt démonokkal teli, dehumanizált és félelmetes világa. Ebben a világban az idegenek, a más fajúak és a más vallásúak mindenkit rettegésben tartanak. Csak a csoport létezik, egyének nincsenek, és nincsenek árnyalatok sem. Minden csoport belülről homogén, egyetlen közös céllal, egyetlen közös akarattal.

Miként a menekülteket, Schmidt Európa politikai vezetőit és értelmiségi elitjét is egyetlen homogén csoportként kezeli. Ök azok, akik vezérük, Angela Merkel nyomában „lihegnek” és – Houellebecq-től kölcsönözve a képet – „múmiaként döglődnek”. Tekintsünk el attól, hogy a múmiák – halottak lévén – már nem képesek döglődni. Inkább arra figyeljünk, hogy Schmidt leírásában az egész európai „mainstream” aberrált, lelkileg beteg emberekből áll. Olyan „hülyékből”, akik „alig várják, hogy leigázzák őket”, hogy „áldozattá váljanak”, így szabadulván meg a bűntudattól, amelyet Európa múltja miatt éreznek.

Schmidt megvetéssel teli, dühödt szavait akár Bayer is mondhatná. Mondja is, hiszen Bayer az, aki nyolc évvel ezelőtt „egy rakás szerencsétlen betegként” jellemezte a liberális értelmiséget. Schmidt még rá is erősít a bayeri fordulatra: a liberálisok nem csak betegek, hanem egytől egyig korruptak, rosszhiszeműek és aljasok is. „Ingyen senki sem hülye.”

Európa vezetői Schmidt igazi célpontjai. Ellenük, ha kell, még saját összeesküvés-elméletét is megcáfolja. Schrödert és Barrosót orosz, illetve amerikai érdekek kiszolgálásával vádolja meg, holott néhány sorral előbb még azt hányta a szemükre, hogy a muszlimok irányában „játsszák el, hogy óvatlanok, jóhiszeműek és humánusak”. Ha pedig Schröder és Barroso hiteltelen, akkor Merkel, a pápa és a többi is az. Hogy miért? Csak. Ebben a bayerizált világban bárkit, bármikor, bármivel meg lehet vádolni.

Európa bayerizált változatában az eseményeket összeesküvők irányítják. Összeesküvők a bevándorlók, akik Európa „elárasztására” és meghódítására törnek. És összeesküvők mindazok az európai politikusok, egyházi emberek és értelmiségiek, akik nem osztják a szerző, Schmidt Mária politikai álláspontját. Bármit mondjanak is ezek, minden szavuk álságos hazugság, amely sötét szándékaik elfedésére szolgál csupán.

Heymann és Schmidt Európája nem hasonlít egymásra. Heymann Európája politikailag sokszínű és elbírja a politikai vitákat. Schmidt bayerizált Európáját aberrált és beteglelkű emberek vezetik, akikkel nem érdemes, és nem is szabad konszenzust keresni. Heymann a megértés alapjául Európa és Izrael közös értékeit – a liberális demokrácia elveit – jelöli meg. Schmidt számára a liberális demokrácia semmiféle megértésnek, semmiféle empátiának nem lehet alapja. A konszenzust kereső heymanni gondolat Schmidt kezén kérlelhetetlen támadássá válik.

Visszájára fordítja Heymann felhívását és éppen azokat a közös európai és izraeli értékeket támadja meg, amelyeknek védelmében Heymann az egész gondolatot felvetette.

A szerző történész