szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A hvg.hu riporterének azt mondta, hogy a több százezer forintosra becsült táskája a zaciból van. A 24.hu-nak a BÁV-nál azt mondták, ott ilyenről nem tudnak, a cég később kiadott egy közleményt, hogy szoktak táskákat is bevenni és így értékesíteni is.

Nem volt hajlandó elárulni Rogán Antal propagandaminiszter, hogy milyen márkájú táskával jár, és azt mennyiért vette (a 444.hu egyik kommentelője szerint ez egy 700 ezer forintos darab). Azt mondta,

"ezt találgassák, önökre bízom. Annyit elárulok egyébként, hogy egy BÁV-ban vásároltam."

 

A 24.hu felhívta BÁV-ot, ahol azt mondták, nem tudnak arról, hogy táskákat zálogosítanának, de a biztonság kedvéért megadták a központi műtárgy-felvevőhelyük telefonszámát, ahol már azt mondták:

"táskákkal soha nem foglalkoztak, ruhaneműkkel is alsó hangon 10 éve már nem."

A BÁV Zrt. este kiadott egy közleményt, amely szerint az Aukciósház és a normál zálogfiókok nem foglalkoznak táskákkal, de a BÁV VIP-fiókjában egyedi konstrukciókat kínál, amelyben - egyedi elbírálás alapján - sokféle nagyobb értéket képviselő tárgyra, így értékes táskára is helyeznek ki ki kölcsönt, és adott esetben értékesítik azokat.

 

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!