Kincseskamra – A Lex Magyarnak eleget téve a TISZA mind a hét EP-képviselője elkészítette a vagyonnyilatkozatát. Magyar Péter vagyonnyilatkozatában több XII. kerületi társasházi lakás, egy balatonhenyei 7926 négyzetméteres telke, illetve egy 2018-as Volvo is szerepel, és van egyetlen darab 4iG-részvénye, amelynek a névértéke 20 forint. Közben az MNB-nél ellenőrizték, megvan-e még az ország aranytartaléka a Matolcsy-korszak után: megvan.
Mószerolás – Téglákat sejt saját harcosai között Orbán Viktor. A miniszterelnök szerint nemcsak a kormánypárt támogatói kerültek be a nemrég létrehozott Harcosok Klubja Facebook-csoportba. Arra kér mindenkit, hogy jelentse, ha „gyanús személyt” észlel.
Potens – “Ritka, született tehetség, Juditban miniszterelnöki képességek voltak, még 4-8 év kellett volna” – fogalmazott Orbán Viktor a Mandinernek adott interjúban a kegyelmi botrányba belebukott miniszteréről, Varga Juditról. Varga volt férje, Magyar Péter erről azt mondta, hogy Orbán maga lökte a busz alá a női politikusait, hogy a saját irháját mentse. Lázár János pedig úgy reagált, hogy Varga olyan politikai hibát vétett, ami „a mi politikai közösségünkben megbocsáthatatlan, tehetség ide, tehetség oda”. A témáról a HVG-ben Para-Kovács Imre írt publicisztikát.
Viharjelentés – Lázár János miniszter szerint a MÁV történetének egyik legnehezebb napján van túl, miután szerinte soha nem látott vihar tarolta le Magyarország nyugati, majd keleti részét. Egy vasúti dolgozót villámcsapás ért, a férfit azóta kiengedték a kórházból. A forgalom helyreállítása napokba telt.
A parton egy teljesen spontán létrejött művészeti akció eredményeképp került a hatalmas installáció. Az egyik kartonon előbb a kérdés: „Hogy megyünk a 2026-os Bánkitóra?”, majd alatta a zebra válasza: „Gondolom, nem gyalog.” Másik, kissé szerényebb transzparensen csak az árva mondat: „Hála a rendszernek, Bánkon sem lesz több belpesti migráns.” És tovább is van, mondom még: „Hát az én szuverenitásommal mi lesz?”
Bánk’s not dead. Közben meg de, vége, ennek is vége, ez volt az utolsó Bánkitó, a legkisebb és legédesebb fesztivál. A nagyszínpad utolsó meghajlása Sisié volt, és bár nem műfajom, a gesztusai (az Elefánt felé az, hogy a beteg énekest, aki helyett beugrottak, egy feldolgozással idézte közénk, vagy ahogy kiszúrta az elájult rajongót), valamint következetes kormánykritikus attitűdje megemeli számomra is a koncertjét, és méltóságot ad a búcsú pillanatának.