szerző:
Tetszett a cikk?

Kiemelten védett vidra bőrét árulták a karácsonyi vásárban, az állatvédők nem értik, hogyan fordulhat ilyesmi elő a főváros szívében, a Vörösmarty téren. Az árusra lecsapó természetvédelmi őrök megerősítették az információt, most vizsgálják, pontosan milyen vidrafajról van szó. Lefotóztuk, ahogy a bőrfeldolgozással foglalkozó árus továbbra is kinn árulja a vásárban a vidrabőr lefoglalása után a portékáját, miközben belengi a teret a mennybőlazangyal.

„Névtelen bejelentés alapján indultunk el, valaki kiszúrta a vásárban, hogy egy vidra bőréről van szó, és lefotózta. Egyértelműen felismerhető volt, hogy a fokozottan védett állat preparált bőre, amit falra kiakasztható díszként árultak” – mondta Némedi Edina, az Állatmentő Szolgálat Alapítvány munkatársa. „Nem akartuk elhinni, hogy ilyen megtörténhet, a szeretet ünnepének jegyében, egy karácsonyi vásárban árulnak vidrabőrt mint lehetséges ajándékot” – tette hozzá.

Szőrmék a karácsonyi vásárban.
hvg.hu

A bejelentés nyomán az állatmentő alapítvány önkéntese megkereste a standot, és egyszerű vásárlónak kiadva magát érdeklődött az árusnál. Némedi Edina állítja, hogy – mivel a kínálatot gusztáló vevőnek tűnt – az idős férfi maga mondta el neki, hogy saját kezűleg nyúzta meg az állatot, majd készítette ki a bőrt. A neve fel van tüntetve a vásár bódéján, az interneten a hvg.hu is könnyedén megtalálta, mint gyapjúfeldolgozó mestert, aki „nemes gyapjú, birkabőrök, kartolás, fonás, szövés, kötés” tevékenységre szakosodott. „Kézműves termékeket” készít évtizedek óta, amelyek „magukon viselik a székely népművészet motívumait, illetve a székely néphagyomány szerint alkalmazza a gyapjúfeldolgozás technikáját” – áll cégének ismertetőjében.

Tovább árusíthatott

Közben a természetvédelmi szervek is intézkedtek, de az állatvédők nem értik, miért nem szankcionálták azonnal az árust. „A vidra elejtése, illetve bőrként árusítása természetkárosítás bűncselekményének minősülhet, és más közigazgatási szankciók is lehetségesek. Érthetetlen, hogy a bőr lefoglalása és a történtek jegyzőkönyvbe vétele után a mester nyugodtan tovább árusíthatott a bérelt bódéjában, hiszen maradt még nála róka, vaddisznó és egyéb vadak bőréből készült termék. Azonnal rendőrségi eljárást kellett volna indítani, és rögtön házkutatást tartani nála, hiszen akár további bizonyítékok kerülhettek volna elő” – mondta Állatmentő Szolgálat Alapítvány munkatársa.

A hvg.hu fotósa szerdán is kinn találta az ügyben érintett árust, erről felvételeket is készítettünk.

hvg.hu

Mikor a hatóság kérdezte, már nem tudta, hogy vidra

A kikészített bőr miatt a helyszínen – a fővárosi természetvédelmi őrökkel közösen – a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság munkatársa intézkedett. „A jegyzőkönyv alapján az érintett arra hivatkozik: nem tudta, hogy vidra. Azt állította, hogy nutriának hitte, de amúgy is ő csak átvette egy szűcstől a bőrt” – mondta Halász Antal, az igazgatóság osztályvezetője.

Hozzájuk is egy lakossági bejelentés miatt jutott el az ügy a Földművelésügyi Minisztériumon keresztül. A természetvédelmi őröknek az egész Vörösmarty téri vásárt végig kellett járni a megadott állatbőrt keresve, mert több standon is árulnak szőrmetermékeket. „Hálátlan feladat egy karácsonyi vásárban ilyen vizsgálatot tartani, de akkor is egy fokozottan védett, nemzetközi egyezmények hatálya alá tartozó állatról van szó” – jegyezte meg az osztályvezető.

hvg.hu

A bőrt visszatartották – mivel hivatalosan csak ezt tehetik meg, lefoglalásra nincs jogkörük – és eljárásuk során első körben megvizsgálják, pontosan milyen vidrafajról van szó. „A vidrafajok többsége nemzetközi egyezmények alapján nem árusítható, a faji meghatározás alapján dől el, hogy pontosan milyen szabályszegés miatt adjuk át az ügyet a megfelelő hatóságnak. Mivel ezek több hazai és uniós jogszabály alapján kiemelten védett állatok, a természetvédelmi hatósági eljárás mellett, Btk.-szagú is a dolog, de ez véglegesen csak a vizsgálat után dől el” – mondta az őrszolgálat vezetője.

Minden évben árul a karácsonyi vásárban

Sikerült telefonon beszélnünk az ügyben érintett, idős árussal, aki nevének feltüntetéséhez nem járult hozzá. Mint mondta, még „az sem biztos, hogy vidrabőr”, mindenesetre ő nem tudta, ahogy azt sem, hogy a vidra védett állat. Megerősítette, hogy a bőrt elvitték tőle, azóta viszont gond nélkül árulja a szőrméket és bőröket, senki nem háborgatta, mindössze egy egész piacra kiterjedő NAV-ellenőrzés volt a Vörösmarty téren.

A mester nem tart büntetéstől, és nem is nagyon értette, miért faggatjuk, és mi közünk van egyáltalán ahhoz, hogy elvittek tőle egy terméket. Mint mondta, 25 éve árulnak a téren, idén is kinn lesz egészen december 29-ig. Szerinte eddig soha nem volt gond az áruival, és „nem is értenek” a vásárlók ahhoz, hogy milyen bőrök kaphatóak.

„Ennek a szőrnek arca volt”

Az állatvédők a bejelentő által készített fotót azonnal eljuttatták egy szakértőhöz, aki a hvg.hu-nak azt mondta, teljes bizonyossággal megállapítható, hogy egy európai vidrafajhoz tartozó állat bőréről készült a felvétel. „Persze, hogy utólag azt mondja, nem tudta, milyen állat, de ez nevetséges, egy nutria teljesen máshogy néz ki” – mondta Balogh Márta, a Somogy Természetvédelmi Szervezet Petesmalmi Vidraparkjának vezetője.

Ennek a szőrnek arca van. Vidrák a vidraparkban.
Somogy Természetvédelmi Szervezet Petesmalmi Vidrapark

A vidraparkban élnek európai vidrák a természetes közegükben, és vidramenhelyként is működnek. „Jelenleg négy vidrababát nevelünk, egyévesen engedjük szabadon őket. Sokat közülük viszont inkább külföldön, mert ott biztonságosabb számukra a környezet” – mondta a parkvezető. „Nem értem azokat, akik egy karácsonyi vásárban nyúzott állatok bőrét veszik meg, nem gondolnak bele, hogy ennek a szőrnek arca volt?” – jegyezte meg.

Ki ellenőrzi, hogy nem árulják-e további védett fajok bőrét?

Az állatvédők a Fővárosi Önkormányzathoz, illetve a Belváros-Lipótváros V. kerületi Önkormányzathoz is eljuttatták megkeresésüket, amiben választ várnak arra, hogyan zárhatóak ki a jövőben a hasonló esetek, ezen belül pedig hogyan történik Budapest legismertebb karácsonyi vásárában a bérelhető bódéknál az ellenőrzés. Szerintük nem ártana tisztázni, mely hatóságok figyelnek arra, mit árul az árusítóhely bérlője, és azt is felvetik, hogy a teljes árusított árukészletet fel kellene térképezni, hátha további védett fajok bundái bukkannak elő.

„A konkrét ügyben kiváló reakcióidővel lépett a természetvédelmi hatóság, de még most járunk utána annak, hogy a vásárszervezéssel kapcsolatos kereskedelmi jogi hatáskörök gyakorlásánál a kétszintű főváros-kerület viszonylatban kinek mi a feladata, ki hogyan tudja a jövőben azt kiszűrni egy vásár szervezése kapcsán, hogy fokozottan védett faj bundáját árulhassa valaki” – mondta Kajó Cecília, állatvédelmi jogra szakosodott jogász.

Somogy Természetvédelmi Szervezet Petesmalmi Vidrapark

Szerinte az árus „védekezhet kreatívan, ezt nem is lehet felróni egy eljárás alá vont ember hátrányára, de tény, hogy nem potyognak az égből kikészíthető állati tetemek”. „Azt a vidrát valakinek el kell ejteni, le kell nyúzni, el kell készíteni és a többi portékával együtt ki kell szállítani a vásárba. Egy adásvételhez két fél kell: aki 2016-ban fokozottan védett faj bundáját vásárolja meg akár ’dísznek’ vagy ’téli ruházatnak’, az ugyanúgy felelős jogilag és erkölcsileg is, mint az eladói oldal” – jelentette ki.

Ha tényleg vidrabőr volt, jövőre nem árulhat a Vörösmarty téri vásárban

“Minden évben szigorú rendszerben, pályázaton dől el, kik és milyen terméket árusíthatnak a Vörösmarty téren. Hiszen a vásárt Budapest egyik legvonzóbb és legrégebbi turisztikai attrakciójaként tartják számon hazai és nemzetközi szinten, egy mértékadó, brit turisztikai portálon idén a 10 legjobb és legszebb karácsonyi vásár sorában a 4. helyre került, megelőzve Prágát és Bécset” - mondta Bán Teodóra, a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ ügyvezető igazgatója.

A pályázaton feltétel, hogy a termék kézműves műhelyben készüljön, hagyományos technikával, természetes alapanyagból, mindezt leírással és fotóval is dokumentálni kell, de döntő tényező a referencia is. Viszont az igazgató szerint lehetetlen, hogy egy pályázó teljes árukínálatát előre bemutassa, mindenesetre a több évtizedes múltra visszatekintő vásárban ez lenne az első eset, hogy védett állatból készült terméket árul valaki. „Évek óta visszatérő kézműveseink vannak, és természetesen újak is érkeznek, rang ide bekerülni, így ezt minden kiállító nagyon komolyan veszi” – tette hozzá Bán. Így ha bebizonyosodik, hogy védett állat bőrét árulták a fővárosi pavilonsor egyikében, akkor a „Vörösmarty téri vásár színvonala érdekében ezt az árust a következő vásárokból egyértelműen kizárják”.

 

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!