Értékelje a cikket:
Köszönjük!

Dicséretes, hogy csökkenteni akarják a tanulók terheit, ám az új Nemzeti alaptanterv egy ilyen központosított rendszerben semmilyen pozitív változást nem hozhat. A magyar oktatáspolitika minden modern nemzetközi trenddel szembemegy, és még a hazai hagyományokat is felrúgja – állítja Vass Vilmos, a 2003. és 2007. évi NAT-felülvizsgálatok szakmai vezetője. Interjú.

hvg.hu: Csépe Valéria, az alaptanterv kidolgozásáért felelős miniszteri biztos a hvg.hu-nak adott interjúban már felfedett egy-két dolgot a készülő új, általa radikálisan újnak nevezett Nemzeti alaptantervről. E mellett mára – igaz, nem hivatalosan, de – nyilvánosságra került az általa kidolgozott koncepció is. Ebben többek között a tanulók terheinek csökkentését ígérik. Ez valóban kiolvasható a tervekből?

Vass Vilmos: A Nemzeti alaptanterv felülvizsgálata, annak koncepcionális elemei csak a tartalmi szabályozás, az oktatás egész rendszerében értelmezhetők. Az erősen központosító rendszer pedig rányomja a bélyegét arra, hogy mit, hogyan, mikor tanít az iskola, alapvetően meghatározza a pedagógusok és intézményvezetők mindennapi életét.

Az a fajta centralizáció, amit az utóbbi években az oktatáspolitika produkált, az mindennel szembemegy, amit a nemzetközi trendekben megfigyelhetünk az oktatás világában.

Másrészt ellentétes a hazai hagyományokkal is, hiszen 1985 óta (kisebb-nagyobb megszakításokkal) bizonyos kérdésekről az iskolák a pedagógiai programjaikban, ennek részeként a helyi tantervekben – például a tananyag kiválasztásáról, struktúrájáról, a tankönyvekről, a taneszközökről, a tanítás és a tanulásszervezés módszereiről, az értékelés elveiről – a pedagógusok közössége és az iskolavezetés szakmai döntéseket hozhatott. A tanulók terheinek a csökkentésének szándéka dicséretes, ám ennek érdemi megvalósítása csak a tartalmi szabályozás és az oktatás egész rendszerének működésében értelmezhető.

hvg.hu: Tehát azt mondja, hogy akármilyen lesz az új alaptanterv, számottevő változás nem várható?

V. V.: Az, hogy a Nemzeti alaptantervben hogyan módosulnak bizonyos sarokpontok, az izgalmas szakmai kérdés, továbbá a közvélemény számára „be lehet dobni” olyan mondatokat, amelyek még az érdeklődést is felkeltik. Ilyen például a tananyagcsökkentés régi-új jelszava, ám ezek érdemi változást sem a gyakorlatban, sem az oktatási rendszer egészében nem eredményeznek. Az, hogy tananyagközpontú szemlélet nem változik, a kerettantervek kőbe vésik jogilag, hogy mit, hogyan és miből taníthat az iskola, az eleve egy olyan tényező, ami szembemegy mindenféle modernizációs törekvéssel, lehetetlenné teszi a helyi innovációt.

©

hvg.hu: Egyébként általában az alaptanterveket ismerik a pedagógusok? Az alapján tanítanak?

V. V.: Egy tantervutasításos rendszerben, ami jelenleg működik Magyarországon (sajnos, ennek is van hagyománya), a központi tantervi előírásoknak az osztálytermi folyamatokra csekély hatása van. Egy központból lehetetlenség megmondani azt, hogy adott iskola pedagógusai mit és hogyan tanítsanak. Kísértetiesen hasonlítanak ezek a folyamatok egyébként a rendszerváltás előtti évtizedekben zajlókhoz. Már az akkori kutatások is azt bizonyították, hogy a tantervutasításos rendszerben, abból, amit a központban elgondoltak, vajmi kevés valósult meg a gyakorlatban. Egy 21. századi műveltség alapjait természetesen érdemes egy alaptantervben megfogalmazni, ám a szakmai döntéseket az iskoláknak kell meghozni. Ez a decentralizált oktatási rendszer lényege.

hvg.hu: A kormány végül is beismerte, hogy túltolta a biciklit, és úgy tűnik, némileg korrigálni próbálja a saját döntéseit több területen. Ez nem ad okot bizakodásra?

V. V.: Az tény, hogy az egyre növekvő tiltakozások hatására valamit lépnie kellett az oktatáspolitikának, de nem tud kimozdulni abból a keretből, hogy „törvényt módosítunk, alaptantervet vizsgálunk felül, tankönyveket gyártunk, és attól majd megváltozik az iskola világa”. Ez ma már nem így működik. Minden nemzetközi példa azt mutatja, amennyiben a szakmai autonómiát erősítem, a pedagógusok professzionalizmusát és az iskolavezetés szakmai kompetenciáit fejlesztem, döntési körét tágítom, akkor ezek a folyamatok – előbb-utóbb – a tanulók eredményes tanulásában is megmutatkoznak. Tantervek átalakításával ez nem nagyon működik. Aki ezt így gondolja, az nem ismeri az iskolák valóságos világát.

hvg.hu: Szükség van egyáltalán akármilyen tantervre? Nem lehetne csak a kimeneti követelményeket előírni bizonyos pontokon? Nem elég megmondani hová kell eljutni anékül, hogy előírnánk, milyen úton?

V. V.: 1849 óta a magyar oktatási rendszernek van egy erős kimeneti szabályozó eleme: nevezetesen az érettségi vizsga. Ez erősen visszahat elsősorban a középiskolák tananyagára, tanítási módszereire, tanulásszervezésére, és nem utolsó sorban az értékelési technikákra. Az azonban régen rossz, ha az általános iskolai fejlesztési folyamatokat is a kimenet határozza meg. Gondoljunk a nemrég lezajlott középiskolai felvételi vizsgákra. Különösen igaz ez a mostanában oly sokat vitatott kezdőszakaszra. Nem meglepő, hogy a Nemzeti alaptanterv első változata ennek időtartamát a korábbi négy évről hat évre növelte. Ősi igazság: a házat is az alapoknál kezdjük építeni. A pedagógiában is mindennek az alapja a koragyermekkori fejlesztés, egy differenciált, fejlesztésközpontú kezdőszakasz. A tartalmi szabályozás rendszerében ez egyben egy rugalmas bemenetet és egy kemény kimeneti pontot jelent. Ráadásul a korábbi évtizedek kezdőszakaszra vonatkozó kutatási azt igazolják, hogy a képességek fejlődésének üteme rendkívül eltérő a tanulók esetében. Erre egy Nemzeti alaptantervnek stratégiai választ kell adnia, ám a probléma megoldása egy differenciális pedagógiai kultúra erősítésében van. A standardizálás, különösen egy erőteljes centralizáció, az előíró tantervi koncepció ezzel ellentétes folyamatokat generál. Ezek után nem meglepő, hogy a sokak által már ismert PISA-mérések eredményei egyre rosszabbak. Összegezve véleményemet, alaptantervre mindenképpen szükség van, ám számos nemzetközi példa azt igazolja, hogy

a decentralizált oktatási rendszer, a szakmai autonómia erősítése, a bizalom a szakma iránt tud olyan hatással lenni az iskolai folyamatokra, amely pozitív változásokat hozhat. Ebből a szempontból jelenleg semmilyen előrelépés nem mutatkozik.

hvg.hu: 2010 előtt elég nagy szabadsága volt a tantestületeknek, kidolgozhatták a helyi tanterveket, pedagógiai programokat. A pedagógusok nem tantervkészítők, és sok helyen csak újabb nyűgnek érezték ezt a feladatot. Talán ezért is ment át ilyen simán „mi mindent megmondunk, ti csak végrehajtjátok”-elv.

V. V.: Léteznek szakmai elemzések arról, hogy milyen mértékben tudtak élni az iskolák azzal a szabadságfokkal, amit a decentralizált tartalmi szabályozás az 1990-es években biztosított nekik. (Ez egyébként mintegy 30-50 százalékos volt.) Báthory Zoltán kifejezésével élve, a mozdonypedagógusoknak (azok az innovatív pedagógusok, akik maguk után húzzák a többieket – a szerk.) óriási szerepük van az oktatás modernizációjában. Ebben az időszakban a rendszer innovációs aktivitása mintegy 20-25 százalékos volt, ami meglátásom szerint a mai napig megmaradt. Megfelelő támogató rendszerrel, a lehetőségek széles tárházával komoly eredményeket lehet elérni az oktatás területén. Ráadásul egyre inkább – közgazdasági fogalommal élve – éhesek a kollégák az innovációra. Érzik, hogy valamit kezdeniük kell azokkal a gyerekkel, akik ott vannak az iskolában, és a hagyományos módon, a központból előírtak szerint nem képesek előbbre jutni velük. A helyi fejlesztéseknek, az innovációnak éppen ezért van egy alulról építkező, kicsit frusztrációra épülő jellemzője is.

©

hvg.hu: Rendben, de mi van a 75-80 százalékkal, akik nem ilyen innovatív pedagógusok?

V. V.: Kétségtelen tény, hogy ez még nem éri el a kritikus tömeget, ám korábbi tapasztalataim is azt mutatják, hogy egy iskola tantestületében nagyon komoly erővel bír. Fejlesztő műhelyekről, kitűnő munkaközösségekről, pályázó pedagóguscsoportokról beszélek. Bizonyára némi naivitás volt a nagy elődöktől, hogy ennyire hittek a helyi tantervek erejében. Ám ez a tantervek demokratizálódásának a kezdeti időszakában egyáltalán nem meglepő. A gyakorló pedagógusok egy jelentős része kétségkívül ezzel a nagyobb fokú tervezési szabadsággal nem tudott mit kezdeni. Ez sem meglepő, hiszen a korábbi tantervutasításos rendszerben nem is volt szükségük arra, hogy bármilyen tervezési kompetenciájuk legyen. Ezért örömmel üdvözölték a tantervi mintákat, ám ezeket lehetőségként, és nem előírásokként élték meg. Ugyanakkor ne felejtsük el azt, hogy a Nemzeti alaptanterv bevezetésének van egy „megvalósított szintje”, azaz hogy mit és hogyan tanít valójában a pedagógus. A tantervelmélet ezt tanított tantervnek nevezi, ami mindig is komoly tudatosságot és tervezést igényelt a pedagógusoktól. Gondoljunk csak a tanmenetekre és az óravázlatokra. Ez az az izgalmas szakmai kihívás, amely szakmai döntések joga nélkül nem működik. Ráadásul a tervezés mellett, az osztálytermek hangulata, az oktatás színvonala és a tanulás eredményessége nagyobb mértékben a pedagógus személyiségén múlik. Ez sokkal meghatározóbb, mint a tananyag kérdésköre.

hvg.hu: Ha a kormány (esetleg egy következő kormány) valóban meghallgatná a szakma érveit, mit lehetne rövid távon tenni, hogy javuljon a magyar iskola? Tudva, hogy állandóan nem lehet rángatni a rendszert.

V. V.: A kapkodás és a végiggondolatlan oktatáspolitikai döntések valóban nem hoznak eredményt. Ahogy korábban már elmondtam, mindenképpen koragyermekkorra és a kezdőszakasz támogatására kellene koncentrálni. Első lépésként azonban egy olyan feltételrendszer megteremtése a kiindulópont, amely az oktatás finanszírozását nagymértékben javítja. A fejlett országok már régóta felismerték, hogy az oktatásba érdemes befektetni.

Oktatáspolitikai szempontból az autonómia erősítése és a bizalom megteremtése például egy önálló oktatási minisztérium létrehozásával kezdődik.

Névjegy – Vass Vilmos
Magyar-történelem-pedagógia végzettségű habilitált egyetemi docens. 34 éve tanít a köz- és a felsőoktatásban. Több hazai és nemzetközi szervezet, számos folyóirat szerkesztőbizottsági, tanácsadó testületi tagja. Jelenlegi munkahelyei: Budapesti Metropolitan Egyetem, Selye János Egyetem. Közel százhúsz magyar és idegen nyelvű cikket, tanulmányt, könyvfejezet és monográfiát írt. Mintegy száz előadást, tréninget és műhelymunkát tart Magyarországon és külföldön egyaránt. Jelenleg három nemzetközi és két hazai projektben szakértő. 
A 2003. és 2007. évi Nemzeti alaptanterv felülvizsgálatok szakmai vezetője, a 2007. évi NAT Implementációs Bizottság elnöke.
Kutatási területe: kompetenciafejlesztés pedagógiája, kreatív gondolkodás, kreatív vezetés, tanulásközpontú tantervelmélet.