Mizsur András
Mizsur András

A kormánypártivá avanzsált portál nemrég arról írt vezető cikkében, hogy a Momentum Mozgalom Soros György kottájából játszik. Korábban azt állította az Origo, hogy az egyik momentumos elnökségi tag 12 millió forintot nyúlt le.

Az Origo szerkesztőségéből posztolt képet Facebook-oldalán a Momentum Mozgalom. Mint írták, "úgy éreztük, ideje beszélgetnünk".

A momentumosok Kovács Andrást, az Origo újságíróját keresték, ő volt az, aki még márciusban "12 millió forintot tüntetett el a Momentum dúsgazdag vezetője" címmel írt lejárató cikket a Momentum egyik vezetőjétől, Hajnal Miklósról.  Ebben azt állította az újságíró, hogy Hajnal társával együtt gyakorlatilag ellopott 12 millió forintot, ami egy online oktatást segítő honlap létrehozására kaptak.

A hvg.hu megkereste az ügyben érintett támogatást adó Traction Labs egyik tulajdonosát, Károlyi Antalt, aki elmondta, hogy Hajnalék arra költötték el, amire a pénzt kifizették. Károlyi arról is beszélt nekünk, hogy az új ötletekre alapuló startup cégek 90 százaléka már a megvalósítás során elbukik, illetve hogy nem 12, hanem 9,3 millió forintról volt szó Hajnalék esetében.

©

Később módosították a cikket, és leszedték Kovács András nevét és fényképet az írásról. A Magyar Újságírók Országos Szövetsége egyébként a Média Önszabályozó Testülethez fordult az Origo-cikk miatt.

Kérdésünkre elmondták a momentumosok, hogy egészen könnyen jutottak az Origo szerkesztőségébe, ahol rövid útbaigazítás után megtalálták Kovács Andrást, akivel kb. 15 percet beszélgetett Fekete-Győr András, a Momentum elnöke. Erről videó is készült, amit később fognak posztolni.

"Azért mentünk hogy megkérdezzük Kovács Andrást és az Origósokat, hogy honnan szedik a hamis információkat, és hogy miért írnak lejárató cikkeket rólunk. Beszélgetni szerettünk volna velük, hogy ők is lássák, hogy ők hús-vér embereket járatnak le, és esetleg megszólaljon a lelkiismeretük"- mondta a szerkesztőségi látogatásról Papp Gergő, a Momentum kommunikációs igazgatója.

Soros kottája

Kovács András és a Momentum közös története ezzel még nem ért véget; Kovács nemrég megkeresést írt a Momentumnak, amiben arra kérdezett rá, hogy van-e kapcsolat a párt és valamelyik Soros György által támogatott szervezet között, illetve fogadtak-e el pénzügyi segítséget ezektől a szervezetektől. A Momentum visszaírt az Origo újságírójának, hogy kérdéseit a sajtós e-mail-cím helyett a [email protected] címre küldje.

©

Ezután az Origo vezető anyagban számolt be arról, hogy a párt Soros György kottájából játszik, ebben megint előveszik a 12 millió forintos történetet. Csütörtökön pedig arról írt a portál, hogy több momentumosnak van HÖK-ös múltja, és milliókat zsebeltek be a Hallgató Önkormányzatban betöltött pozícióikért. Mindkét anyag szerzőjénél az szerepel, hogy "Origo".

UPDATE:

Reagált az Origo a Momentum akciójára. Azt írták cikkükben, "betörtek" hozzájuk a momentumosok, "letámadták" Kovács Andrást, aki munkaszerződése értelmében csak engedéllyel nyilatkozhat, így nem is mondhatott semmit. A Momentum kiírása ("úgy éreztük, ideje beszélgetnünk") a szélsőjobboldalt idézi, olvasható az Origo-cikkben.

A portál beszámolója szerint "Fekete-Győr és kísérete" kb. 10-15 percet volt a szerkesztőségben, "aztán megérkeztek az irodaház portásai, elzavarták őket, ők pedig elkullogtak." Ezzel szemben a párt állította, hogy nem a portások zavarták el őket, hanem Tókos Lóránt, a portál vezérigazgató-helyettese szólította fel őket távozásra.